Miért foglalkoztatja a száz évvel ezelőtti amerikai szesztilalom ügye? Ír is róla a tavasszal megjelenő Theológiai Szemlében.

Felfedeztem, hogy rengeteg protestáns gyökere van a témának: a presbiteriánusok, a metodisták és a skandináv evangélikusok voltak aktívak ebben a mozgalomban. Lyman Beecher és Justin Edwards – Amerikában jól ismert lelkipásztorok – is alapítói voltak a 19. század elején az Amerikai Mértékletesség Szövetségnek. Bár egyházi kezdeményezésként indult, az első amerikai közösségi, azaz civil alapon szerveződő tömegmozgalommá vált. Tíz év alatt másfél millióan lettek.

A protestánsok úgy gondolták, ha kihúzzák a társadalmi problémák méregfogát, azaz magát az alkoholt, akkor egy pillanat alatt megszűnik a családon belüli erőszak, a szerencsejáték-függőség, a prostitúció és számos más probléma.

Mi ennek a tizenhárom éves időszaknak a tapasztalata?

Az, hogy törvényi erővel képtelenség meggátolni az alkoholfogyasztást. Köztudott, hogy a maffia megerősödött, egyáltalán nem javultak a bűnügyi statisztikák, sajnos a lakosok egészségi állapota sem, sőt, sokan az illegálisan, házilag pancsolt, rossz minőségű alkohol miatt betegedtek vagy haltak meg. Egyszóval a próbálkozás kudarcot vallott.

Lehet szabályozni az alkoholfogyasztást?

Természetesen. De nem törvényi erővel. Úgy gondolom, belső szabályozásra van szükség. Ezt mértéktartásnak nevezzük, amit a Biblia több helyen tanácsol nekünk. Más kérdés az alkoholfüggőség. Ott már nem szabályozásra, hanem szabadulásra van szükség. Ez nem megy máshogy, csakis Krisztus erejéből.

Furcsának tartom, hogy az amerikai protestánsok száz éve nem értették volna meg: erővel nem lehet az alkoholizmust meggátolni. Egyetlen gát létezik csupán: az újjáteremtett, megszabadított élet Krisztusban.

Mit tehet a református egyház, mit tehet egy gyülekezet az alkoholistákért, a függőségüktől szabadulni vágyókért?

A református egyháznak van alkoholbetegeket mentő missziója, ahol az evangélium erejével szállnak harcba a függőséggel. A Dömösről hazatérők közül sokak élete megújul, kivirágzik. Többen virágoznak a mi gyülekezetünkben is. Csaknem két éve utógondozó csoport is működik nálunk, amelynek létszáma azóta háromszorosára nőtt. A gyülekezeti termet is csaknem kinőttük.

Hogyan fogadták őket a gyülekezetben?

Mindig is emlékeztem lelkésztársaim korábbi szavaira: „Egy kékkeresztes csoport áldás a gyülekezetben.” Ezt most már Érdligeten is így tapasztaljuk. Kívánhatna egy közösség többet, mint újjászületett emberek jelenlétét a soraiban? Az ő jelenlétük szavak nélkül is arról beszél, hogy Isten előtt nincs lehetetlen. Minden lelkésztársamat és gyülekezetet arra bátorítok, hogy fogadják be őket szeretettel, és tegyenek meg mindent azért, hogy otthonra találjanak. Sokkal többet kap egy gyülekezet tőlük, mint amit előre el tudnának képzelni. Isten kegyelmét, gazdagságát és ajándékait tapasztaljuk általuk mi is Érdligeten, és ezért nagyon hálásak vagyunk.