„Az intézményes egyház jelenleg egy »spirituális ÁVÓ«, amelyet az állam megfizet, felhasznál, abban a reményben, ha nincs szüksége rá, félredobja” – fogalmazott egyszer Ravasz László az ötvenes évek református egyházi felsővezetéséről.

Lányi Gábor történész-lelkipásztor a Reformáció Öröksége-sorozat negyedik köteteként megjelent Méltatlanul – Háttérbe szorított dunamelléki református lelkészek az 1950-es években című munkáját olvasva jutott eszembe Ravasz László igen találó megfogalmazása.

Be kell vallanom érintettségemet, hiszen munkahelyem, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Intézetén belül működő Reformáció Öröksége Műhely a Hittudományi Kar (HTK) Egyháztörténeti Kutatóintézetével közösen adta ki ezt a munkát. Ráadásul a kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapján podcastadásban beszélgettem is a könyvről a szerzővel és Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével, a HTK egyháztörténeti tanszékének vezetőjével. Azonban munkahelyi-kollegiális elfogultság nélkül is bátran kijelenthető: fontos munka került az egyházunk közelmúltja iránt érdeklődők asztalára.