Ha nem jön ez a sokakat elveszejtő, másokat „csak meggyötrő”, gyermekeiktől, unokáiktól elszakító, bő egy éve tartó, kis szünetekkel folyamatos vészhelyzet, akkor irodalomtörténész férjem nem fog bele egy kiterjedt családtörténeti kutatásba, részben saját, évszázadok óta református tanító és prédikátor őseiről, részben az én meglehetősen ágas-bogas famíliámról.

Az utóbbi munkálatokban jómagam is örömmel vettem részt, a legcsekélyebb mértékben sem „pedigrémániából”, ha nem azért, hogy a már megismert, számos versembe és egyéb írásomba, többek között egy családregénybe beemelt felmenőim erejéből erőt kapjak mindahhoz, ami nagyon nehezen elviselhető.

Természetesen a legfőbb „védőburok” az imádság és közös esti énekléseink voltak, de hatalmas lelki tartalék birtokosának éreztem és érzem magam attól a pillanattól kezdve, hogy Mikes Kelemen édesanyjának, Torma Évának – saját korában emlegetett nevén Árva Torma Évának is leszármazottja vagyok, így rokona magának Kelemennek, II. Rákóczi Ferenc hűséges bujdosótársának, a Törökországi levelek szerzőjének is. Ez a mű irodalmunk talán legszebb, hittel és mélységes hazaszeretettel teli naplószerű „levélregénye”.