Egy különös egyházpolitikai köszöntés centenáriuma
Baltazár Dezső 1921. január 12-i, Szabolcsi Lajoshoz intézett nyílt levelében a negyvenedik évfolyamába lépő Egyenlőséget köszöntötte. Sokat elárul a köszöntés körülményeiről, hogy a tiszántúli református püspök levelét közös ismerősükön keresztül juttatta el a lap főszerkesztőjéhez, az alapító szerkesztő fiához, tudván, hogy levelezését megfigyelik. A püspök abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a zsidó neológ orgánum mindig erősen és szépen, az ószövetségi nagy isteni erők útmutatásával képviselte a címében foglalt nagy szellemi erkölcsi tartalmat, az egyenlőséget.
Az igazi egyenlőség pedig nem egyéb, mint az ember világtestvériségre való küldetése a földön. Emancipációs időkben indult a lap. Ehhez képest a keresztyén társadalom újabban ismét elkülönítette magától a zsidóságot. A püspök az izoláció miatt borongók lelkét ráborította erre a kérdésre, és a feleletet belenémította valamiféle prófétai bánatba. Szerinte e bánat lényege, hogy mindig van reménysége az Úrban.
A püspök Jeremiás próféta búsongását veszi kiindulópontjául: „Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” Az utalás a héber naptár szerinti hetedik hónap első napján (az őszi napforduló alkalmával) kezdődő, a római naptár szerinti szeptember–október fordulójára eső nagy ünnepségsorozatra vonatkozik, amely a kürtzengés ünnepével kezdődött, az engesztelési ünneppel (a jom kippúrral) folytatódott és a pusztai vándorlásra emlékeztető sátoros ünneppel fejeződött be.
1919 őszén, a kommün bukása után, Horthy Miklós budapesti bevonulásával az emberek valami jobbat vártak. Azóta pedig újabb nyár múlt el, újabb betakarítás, és semmi nem változott. Sőt, talán még rosszabbra is fordultak a dolgok.
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!