Újjászületésen az ember egész belső lelki életének és hozzáállásának azt a csodálatos és misztikus átalakulását érthetjük, amelynek eredménye a krisztusi élet magasabb és tisztább lelkiségének kibontakozása. Ennek pszichológiai aspektusait vizsgálva minden emberi megközelítésnek meg kell hajolnia azon teológiai magyarázat előtt, mely szerint az újjászületés szuverén kegyelmi tényként végső soron szupranaturális valóság.

Kiváló tevékenységet fejtett ki a református egyházi közalap létrehozása és működtetése körül, amely egy évtized alatt a gyámolításban, segélyezésben, szolidaritásban többet ért el, mint az azt megelőző negyven év együttvéve. Nem véletlenül tartotta ezt Lónyay az élete fő művének, mellyel Isten szolgái, árvái és özvegyei érdekében némi jót tehetett.

Témánk szempontjából annak a néhány órának lett forrásértékű jelentősége, amelyben a brit gyarmati szakértő a Bethesda-kör szűk magjával politikai megbeszélést is tartott. Hanns Vischer ugyanis a korai, de már tavasziasodó 1919-ben annak hírét hozta: „a hatalom azé lesz, aki megragadja, de végül mégis az történik majd, amit az antant akar”.

A szivárvány Baltazár Dezső számára az özönvizet lezáró isteni kegyelmi jel, és nem az emberi erkölcstelenség minden képzeletet felülmúló sokszínűsége. Az emberiség éppen az Isten kegyelmi ígéretével nem tudott élni az ősidőkben sem.