Pál harmadiknak nevezett, hosszú missziói útja után Jeruzsálembe érkezett. Nagy örömmel fogadták a gyülekezet tagjai (ApCsel 21,17), viszont az apostolnak meg kellett ismerkednie a láthatatlanul terjedő, mindent átszövő és felforgató pletyka erejével is: „…azt hallottuk, hogy Mózestől való elszakadásra tanítod a pogányok közt lévő zsidókat…” (21) Azt hallottuk... Sokat sejtető, életet megkeserítő szavak ezek.

Pál esetében az idézett állítás az igehirdetés újszerűsége felett érzett csodálkozás jelének is tekinthető. A jeruzsálemi közösség tagjai örültek a misszió tagadhatatlan sikerének, a pogányok megtérésének, de ezenkívül azt is hallották valakitől, hogy Pál a zsidókból lett keresztyéneket korábbi, a zsidó törvényt követő életfolytatásuk feladására akarta rábeszélni. Ilyet nem mondhat senki, még a tagadhatatlanul sikeres apostol sem. Talán már nincs szükség a törvényre?!

Szárnyra kapott a hír, megelőzte az apostolt, és terjedt, járt szájról szájra. Ahogyan a pletyka szokott. Hamarosan senkit nem érdekelt, mit mondott, tanított Pál valójában, már csak az számított, amit valaki hallani vélt, és ami megbízhatónak gondolt tanúk útján érkezett Jeruzsálembe. Pál Mózestől való elszakadásra biztatott, és a Tóra ellen szólt – mindazok, akik ismerik az apostol népe iránt érzett aggodalmát és szeretetét, tudják, hogy ez nem igaz. Az a mai keresztyén, aki csak egyszer figyelmesen elolvassa a rómabeliekhez írt levelet, azzal is tisztában van, miennyire borzadva utasította el Pál az Izráel esetleges elvetéséről szóló képtelen gondolatot (Róm 11,1).

A pletyka alaptalan volt. Pál nem a törvény és Mózes ellen, hanem az evangélium mellett tett tanúbizonyságot. Ez az iskolázott farizeus felismerte, hogy amikor Krisztus belépett az emberek világába, új időszámítás kezdődött, amelyben zsidók és pogányok együtt hívhatják segítségül életük Urát.