Szerényen bukkan elő az 1895-ben felszentelt felcsúti református templom huszonnégy méter magas tornya a festői Vál-völgyi tájban. Az épületet a gyülekezeti ház, a segédlelkészi lakás és a parókia, illetve több gyümölcsfa és egy cseperedő mamutfenyő veszi körül.

– Néhány éve az útról is alig lehetett látni – mondja a 2015 óta parókus lelkészként itt szolgáló Hős Csaba, aki szerint korábban valódi dzsungel volt a hatalmas parókiaudvaron, a fák és a cserjék sokasága szinte teljesen elrejtette a szemek elől a templomot.

Újraéledés

Hős Csaba azt mondja, a felcsúti közösség az elmúlt évszázadokban már többször éledt újjá. A Sárospataki Református Teológiai Akadémián is oktató lelkész felidézi, hogy már a reformáció korában volt református gyülekezet a faluban, de a török időkben a településsel együtt megsemmisült.

Az 1700-as években aztán újra reformátusok költöztek ide, majd ellehetetlenültek a katolikus többség és az ellenreformáció miatt. Az új közösség II. József türelmi rendelete után kezdett szerveződni, és hamar gyarapodásnak indult. Száz évvel később már háromszáz fenntartót tartottak nyilván az anyaegyházközséggé vált Felcsúton, ahol az 1800-as évek végén nyolc hónap alatt építettek templomot az akkori lelkipásztor, Szűcs Károly tervei alapján.

A XX. század első felében eleven egyházi élet jellemezte a települést. A második világháborúval újabb hanyatlás következett, megsérült a templom, és államosították, majd lebontották a gyülekezet iskoláját. A feljegyzések szerint a közösségnek a rendszerváltás előtti években már csak kétszáz fenntartója volt, 2013-ban pedig számuk alig érte el a kilencvenet.

– Ebben az évben vettem át a gyülekezetet, akkor még csak helyettes lelkészként. Az első igehirdetésemet öten hallgatták. Nemcsak az épületek voltak romokban, hanem a lelki élet is – emlékezik vissza az elöljáró.

– Ekkor új erőre kaptunk – veszi át a szót a gondnok, Juhász Tiborné Melinda. A tősgyökeres felcsúti asszony szerint egyből visszatértek a közösségbe azok is, akik korábban más települések református gyülekezeteiben keresték a helyüket:

– Éreztük, hogy ez a miénk, és szerettünk volna az első perctől kezdve aktívan részt venni a megújulásában.

Ismét önállóan

A gyarapodó közösség elsődleges célja az volt, hogy misszióiból anyaegyházközséggé váljanak. – Ehhez szükség volt stratégiára és arra, hogy feltérképezzük erősségeinket, gyengeségeinket. Csak így indulhatott el a tudatos belső építkezés – fogalmaz Juhász Tiborné Melinda. Elmondja azt is, hogy a gyülekezet erősségének akkor és most is a tenni akarás bizonyult. – Gyengeségünk az volt, hogy minden területen mindent elölről kellett kezdeni – mondja a gondnok, és folytatja:

– Éreztük, ez a feladat meghalad minket. Ám az Úristen adott erőt, hogy rendszeres és különleges alkalmak sokaságán keresztül szolgáljunk az ő dicsőségére és egymás javára.

Az önállósodás első lépcsője az anyagi függetlenség elérése volt, ezért adományokból felújították az utca másik oldalán álló romos kántorlakást, hogy annak kiadásával állandó bevételhez jussanak. Szintén adományokból tették rendbe a parókia udvarát, így újult meg a lelkészlak és épült új gyülekezeti terem is, amelyet 2016-ban adtak át. A fáradhatatlan munka elérte a célját: két évvel később a missziói egyházközség önállósodott és egyházjogi értelemben anyaegyházközséggé lett.

Megtartás

A Felcsúti Református Egyházközségnek jelenleg száznegyvenhat fenntartója van, akik közül sokan a járulékon felül is rendszeresen támogatják a gyülekezetet. Hős Csaba szerint nem a számok számítanak, hanem az elkötelezettség – elsősorban Krisztusban, a tenni akarásban és az állhatatos munkában. – Működésünk tekintetében teljesen önfenntartók vagyunk. Több gyülekezeti tag is tizedet fizetve sáfárkodik javaival. Felfogásunk szerint az adakozás nem kényszer, hanem megtiszteltetés. Hálánk megnyilvánulása – a munkában és abban is, hogy visszaadunk abból, amivel megáldott bennünket az Úristen – a mindennapi istentisztelet része – vallja Hős Csaba.

Juhász Tiborné Melinda szerint belátták, hogy az önállósághoz és annak megtartásához stabilitásra van szükség, amelyet csak a hatezer forintos egyházfenntartói járulékon felüli, rendszeres adományokkal tudnak biztosítani. – Itt nem tradicionális egyházfenntartó közösség él, hanem hitből adakozó. Tehát itt mindenki annyit ad, dolgozik, szolgál, amennyi tőle telik.

– A megtartás, megőrzés és stabilitás fontos kifejezések, főleg az olyan szekularizált és a végtelen liberalizmusban tobzódó világban, amelyben nincs rend és mindenki azt csinál, amit akar. Már az is forradalom és lázadás, ha valami állandó és biztos. És hol lehetne ez jelen? Csak ott, ahol van abszolút norma: az Isten Igéje, amely összetartja az egyéni és a közösségi életet – mondja Hős Csaba.

Hitvallás

– Egyikünk sem helyezheti magát a másik elé, nem birtokolhat nagyobb hatalmat vagy uralmat: „…aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.” (Mt 20,27) Feladatunk, hogy a gyülekezetben minden békességben és jó rendben történjen, úgy, ahogy Jézus kívánta. Mert Isten nem a zűrzavarok, hanem a békesség Istene. Minden illendően és rendben történjék – idézi a közösség hitvallásának gondolatait Juhász Tiborné Melinda. A rövid, de annál fontosabb alapelv megfogalmazása sokat jelentett nekik. Annyira, hogy a krédót a templomban is kifüggesztették.

A „jó rendről” az aktív szolgálók gondoskodnak.

– Az a jó, hogy mindenki a képességének, idejének és lehetőségének megfelelően választ szolgálati területet. Van, aki azt vállalja, hogy kéthetente szegélynyíróval körbenyírja az udvart, vagy kitakarítja a templomot. Van, aki a pedagógiai munkában vesz részt vagy a vasárnapi gyermek-istentisztelet megtartásában segít – magyarázza Hős Orsolya. Példaként említi, hogy a jövő hónapban Felcsúton tartandó katechetikai szakmai napon összesen huszonegy szolgáló vesz részt.

– Ez arányaiban nagyon szép szám – von mérleget a beosztott lelkész, aki a gyülekezetben folyó gyermekmunkáért és hitoktatásért felel.

– Az idősebbek is példaként járnak előttünk mind a szolgálatban, mind a vállalásokban. Ők nagyon aktívak, rájuk mindig lehet számítani. Itt nem alá- és fölérendeltként tekintünk egymásra: sorsközösséget vállalunk egymással, és tudjuk, hogy teljesen oda kell szánnunk magunkat azért, hogy a feladatainkat jól el tudjuk végezni – teszi hozzá a gondnok.

Hős Csaba szerint a szolgálattevők és a közösség magjának halmazában elég nagy az átfedés. – Akik tényleg közöttünk vannak, mindig kiveszik a részüket a munkából. Ősszel meg tavasszal gyülekezeti közmunkát tartunk, amely a közegyház Szeretethídjához hasonló. Ilyenkor rendbe tesszük az udvart, nagytakarítást tartunk, kisebb felújítási munkákat is végzünk, a napot pedig közös bográcsozással zárjuk – mondja a lelkipásztor. – Azt is ki lehet mondani, hogy az életünk szakrális és profán része nem válik el egymástól. Az az igehirdetői hitvallásom is, hogy ugyanolyan legyek a szószéken, mint a hétköznapokban.

Járvány

Felcsúton a május eleji templomnyitás óta szinte az összes hétközi és rétegalkalom visszaállt a megszokott rendbe. Hős Csaba szerint nem csökkent a látogatók száma.

– Hálaadásra ad okot, hogy a gyülekezetből senkinek a padja nem maradt végleg üresen a Covid miatt – avat be az elöljáró, aki szerint a közösség megtartásában nagy segítség volt, hogy a falutévé (Puskás Tv) rendszeresen közvetítette az istentiszteleteket, amelyeket írásban is megosztottak az online levelezőlistán.

– A bezártság alatt heti rendszerességgel felhívtam telefonon minden egyházfenntartót. Szerettük volna, ha érzik, hogy ezekben az időkben sem engedjük el a kezüket. A visszajelzések alapján sikeres volt a személyes kapcsolattartás e formája – mondja Hős Csaba. Juhász Tiborné Melinda tapasztalata szerint a pandémia alatt letisztultak az emberi kapcsolatok, és sokan rádöbbentek arra, hogy van egy közösség, amely őket is számontartja, érdeklődik utánuk. – Ennek mindig nagy ereje van – véli.

Hős Csabának negatív tapasztalata is van a vírushelyzet enyhülése után. Szerinte arról is beszélni kell, hogy vannak olyan, a periférián lévő tagok, akiket elkényelmesített a házhoz vitt igehirdetés. Vannak, akik az amúgy is terjedőben lévő, elköteleződést nem igénylő otthoni, „privát keresztyénség” felé fordultak – ha ugyan keresztyénségnek lehet nevezni azt, ami nélkülözi a közösség örömeinek és nyomorúságainak vállalását, illetve az abban végzendő szolgálatot.

Hős Orsolya viszont pozitív élményét osztja meg: a Református Pedagógiai Intézet sok anyaggal támogatta a hitoktatást a járvány időszakában, ezeknek az óvodában is nagy hasznát tudták venni.

– Voltak gyerekek, akik egyszer sem nyitották meg azt, amit hétről hétre küldtünk nekik. Ám akadtak olyan családok is, ahol heti rendszerességgel végigolvasták és elvégezték a feladatokat a gyerekek – amihez persze a szülők segítsége is kellett. Így olyanokhoz is eljutottunk, akikhez korábban nem.

Az óvodapedagógusként dolgozó Juhász Tiborné Melinda szerint az óvodai hitoktatás online formájával a szülők is megtapasztalták, hogy mennyire szerteágazó a tananyag és sokszínű az ismeret, amelyet átadnak a hitoktatók a gyerekeknek.

Szolgálat és nem szolgáltatás

– A kezdetektől úgy próbáltuk kialakítani az alkalmak rendszerét, hogy minden generáció megtalálja azt a kisebb közösséget, csoportot, ahol jól érzi magát, ahol igével tud élni és jó társaságban van – mondja Hős Csaba.

– A hagyományaink kialakulóban vannak: ami nem működött, azt elengedtük, ami pedig igen, annak próbálunk teret adni. Mindig úgy, hogy a rendezvények, programok mögött legyen valamilyen igei tartalom. Abban nem hiszünk, hogy mindenféle „csinnadratta-bumm” programmal elhúzzuk a mézesmadzagot sokak előtt, és úgy oldjuk meg a rendezvényeinket, hogy az evangélium azokon csak kapcsolva reklámozott dolog – fogalmaz a lelkipásztor. A gondnok hozzáteszi: igyekeznek nem szolgáltatóként működni, hanem szolgálatot végezni.

– Az evangéliumot nekünk hirdetni, nem pedig árukapcsolással népszerűsíteni kell – summázza Hős Csaba.

A legjobb példa erre talán a hagyományos nyári tábor, amelyet a korábbi évekhez képest kicsit szigorúbb rend szerint tartanak majd meg idén augusztusban.

– Eddig missziós feladatként éltük meg ezeket a heteket – az utóbbi években volt, hogy száznegyven résztvevővel – mondja Juhász Tiborné Melinda. Hős Csaba megfogalmazása szerint szolgáltatásba csúszott át a dolog.

– Most, majd egy évtized távlatából úgy tekintünk a gyerektáborra, hogy az nem lehet gyerekmegőrző, a legolcsóbb szabadidős program a faluban. Idén kifejezetten „házon belüli” gyermekek és családok számára meghirdetett program lesz, ahogy a neve is mutatja: hittantábor. Nem tudunk szolgáltatást nyújtani azoknak, akik a református tábor előnyeit élvezve például hittanoktatásra már nem íratják be a gyermeküket, és nem vállalnak közösséget velünk.

Isteni vezetés

A Kossuth Rádióban elhangzó június 13-i rádiós istentiszteleten Hős Csaba prédikál majd, aki cikkünk írásakor még a „textusválasztás gyönyörű gyötrelmét” éli.

– Mozog bennem egy ige a Jelenések könyvéből, amely egyébként a Sárospataki Református Kollégium jelmondata, vezérigéje évszázadok óta: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget…” (Jel 14,7) De még lehet, hogy Isten belenyúl, és másról kell majd beszélnem.