Gyülekezetében, Pakson szinte egyenlő arányban szolgálnak férfi és női presbiterek, de olyan református közösségek is akadnak, ahol a hölgyek vannak jelentős többségben. Mit tudnak utóbbiak hozzátenni e hagyományosan férfias szolgálathoz?

A lelkésznők önálló gyülekezeti szolgálatának elindulásával párhuzamosan a nők is megjelentek a presbitériumokban. Úgy gondolom, ahogy a közösségek sem csak férfiakból állnak, helyes, hogy a vezetőtestületben ők is részt vegyenek. Mi, akik házasságban élünk, tudjuk, hogy a hölgyek másként látják a gondokat, más érzékenységgel fordulnak ügyekhez, máshogy vetnek fel, beszélnek meg kérdéseket vagy súlyoznak egy-egy döntésben. Hasznos és kifejezetten éltető, áldásos lehet, ha a presbitériumban is megjelenik ez a kettősség. Pakson két lelkipásztorunk van – egy házaspár –, akik szerintem figyeltek is arra a legutolsó választáskor, hogy meglegyen ez az egyensúly.

Ugyanez az idősebbek és a fiatalok arányára is érvényes?

Itt már sajnos nem igaz ez a fele-fele arány, és ez nem helyi sajátosság, hanem általános gond, hogy a teljes egyházat tekintve a presbitériumaink átlagéletkora túl magas. Mint ahogyan az egyháztagságunk túlnyomórészt idősekből áll, és egyre kevesebb a fiatal. Ugyanakkor érdekes kérdés, hogy kit tekinthetünk fiatalnak. Ha negyvenéves kornál húzzuk meg a felső határt, akkor a gyülekezeteink tagjai között igen magas az idősek aránya.

Hogyan lehetne megnyerni a fiatalokat és általában a gyülekezeti tagokat ennek a szolgálatnak?

Sokak szemében a presbiter az a személy, aki az istentisztelet végén megszámolja a perselypénzt, vagy szükség esetén szavaz arról, hogy kifessék-e a közösségi termet.

Egyre kevesebb az olyan hagyományos presbitérium, ahol hiába van a testület, valójában a lelkész dönt mindenről, ő végez el minden feladatot, az elöljáróknak pedig csak formális szerepük van, és egyre több az olyan típusú gyülekezetvezetés, ahol közösen döntenek az ügyekről. Az igazán élő egyházközségekben a presbiterek aktívan, tevőlegesen vesznek részt a közösségi élet szervezésében, irányításában és különösen a misszióban. Ha ez utóbbi a lelkésznek és a presbitériumnak az elsődleges és központi kérdése, az összes gyülekezeti tevékenységet a missziónak rendelik alá. Azt a lehetőséget keresik minden eseményben, a vasárnapi istentiszteletben és a hétközi bibliakörökben is, hogyan szólítsanak meg és hívjanak be embereket ezekre az alkalmakra.

Vannak olyan programok is, amelyek a hitélet és Isten iránt érdeklődőknek az első fóruma lehet, például az Alpha Tanfolyam, a Református Cursillo, a Keresztkérdések sorozat vagy bármilyen helyi esemény, amely vonzó lehet azoknak is, akik először járnak református közösségben, és még nem rendszeres bibliaolvasók. Nagy lehetőség a hittanoktatás is, ha az nem merül ki az iskolai órákban, hanem például a vasárnapi gyermek-istentisztelet vagy a nyári tábor is a része. Ezek kapcsán a szülőket is be lehet vonni a gyülekezeti életbe. Mindebben fontos szerepe lehet a presbitereknek.

Az MRPSZ milyen módokon tudja ebben a munkában, szolgálatban segíteni a tagjait?

Másfél hónapja vagyok a szövetség elnöke, és a hatéves ciklus első esztendejére azt a célt tűztem ki, hogy készítsünk programot a hátralévő ötre. Gondoljuk át, mi az, amit reálisan megvalósíthatónak találunk. Jelenleg négyszáz tagunk van, ez egészen kis része a magyarországi presbitertársadalomnak.

Meggyőződésem, hogy háromféle programot kell szervezni számukra. Képzéseket, amelyekkel segítjük őket abban, hogy elmélyüljön a biblia- és az egyházismeretük, találkozókat, ahol nem az ismeretátadáson van a hangsúly, hanem a gyakorlati tapasztalatok megosztásán. Ezáltal gazdagodhatnak a saját szolgálatukban. A harmadik program a hitmélyítő alkalmakról szól. A presbitereknek mindenben példát kell mutatniuk a gyülekezet tagjainak, például folyamatosan gyakorolniuk kell az egyéni kegyességüket. Illik naponta olvasniuk a Bibliát, lehetőleg a református Bibliaolvasó kalauz szerint, mert ez már önmagában egyfajta közösség az egyháztagjainkkal.

Hogyan tekint a szövetség elmúlt három évtizedére?

Kétségtelen, hogy az elmúlt harminc évben az MRPSZ sok szolgálatot végzett, és ezek sok áldást nyertek. De a következő évek azon múlnak, hogy a jelen helyzetünket hogyan értékeljük, és az elkövetkező esztendőben mennyire alaposan gondoljuk át, hogy miről szóljon a következő öt év, illetve hogy elkérjük-e Istentől a Szentlelke által a segítséget ahhoz, hogy a sok út közül melyiken induljunk el. Nem szabad a múltból élni, mert nem abból következik, hogy az eljövő időkben lesz-e áldás, terem-e gyümölcsöt a munkánk. Ez mindig az adott időszak felelőssége, és az adott helyzet jó kezelésén múlik.

Lapjuk, a Presbiter egyidős a szövetséggel. Ezen kívül milyen kommunikációs csatornákon tudják elérni a jelenlegi és leendő tagjaikat?

A mai technika erre hatékony megoldásokat kínál: e-mailben hírleveleket lehet kiküldeni, online kérdőívek segítségével pedig bekérhetünk véleményeket. Természetesen emellett fontos szerepe van a hagyományos eszközöknek, például a harmincéves Presbiter című lapnak, és még sokféle saját kiadványt, könyvet jelentettünk meg. Van honlapunk is, de eddig inkább a lap és a postai levelezés kapott nagyobb hangsúlyt. Ennek egyik oka az, hogy a szövetség tagjai és a presbiterek között is sokkal többen vannak az idősek, akik kisebb mértékben használnak online eszközöket.

Említette, hogy a jelenlegi tagságuk az országban élő és szolgáló presbiterek számának csak töredékét teszi ki. Mi az oka ennek?

Ez a töredék is egyenlőtlenül oszlik el az ország területén. A Dunántúli Egyházkerületben szinte egyáltalán nem vagyunk jelen, és talán a Tiszántúlon a legnagyobb a taglétszám. Ez abból is fakad, hogy az egyházi vezetőinkben és a lelkészi karban az elmúlt öt-tíz évben fenntartások fogalmazódtak meg a szövetség működésével kapcsolatban. Sokan közülük úgy látták, hogy a szövetség nem velük együttműködve akarja a feladatát ellátni és a presbitereket segíteni. Az elmúlt másfél hónapom tapasztalata, hogy ez a kommunikáción múlt.

Az MRPSZ nem minden alkalommal fogalmazta meg pontosan a gondolatait és a törekvéseit, sokszor félreérthető volt, és a másik oldalon félre is értették. De nincs kétség vagy vita arról a testületen belül, hogy az MRPSZ a Magyarországi Református Egyház építésén kíván igyekezni minden erejével, szolgálatával és hitével. Sokan vélik úgy, hogy nem helyes az, hogy a szövetség magyar polgárjogi civil egyesület, és az egyházon belül működő jogi személynek kellene lennie. Vizsgálom ennek lehetőségét, mert alapvető célunknak kelle lennie, hogy senkiben ne merülhessen fel az, hogy a szövetségnek egyházunktól elkülönülő, független törekvései lennének. Legelső feladatomként határoztam meg, hogy a négy egyházkerület püspökével személyesen találkozzam, és többek között erről is megkérdezzem a véleményüket.

Az elmúlt években emellett még az is erősítette az önök iránt érzett fenntartásokat, hogy a cégbíróság nyilvántartásában egyházként szerepeltek.

Az egész egy jogi félreértésen alapult. Egy törvényváltozás okán a cégbíróság hivatalból áttette az MRPSZ-t egyesületből egyházi kategóriába. Jogászok segítségével éveken át küzdöttünk azért, hogy töröljék ezt a minősítést és újra egyesületi besorolást kapjunk. Ez – jogerősen – néhány hónapja megtörtént, így ez a probléma megoldódott.

A presbiterség a Dunamelléki Egyházkerületnél végzett munkájában is megjelenik, hiszen püspöki javaslatra a világi főjegyző elnevezést presbiteri főjegyzőre fogják módosítani.

Jogi szempontból még nem hivatalos ez a jelző, de én már használom, mert bízom abban, hogy a törvényt a következő zsinati ülésen átvezetik majd. Azt gondolom, hogy sokkal pontosabb és testvéribb elnevezés ez az eddigi világi főjegyzőnél.

Milyen feladatai vannak a presbiteri főjegyzőnek?

A törvény szerint a főgondnok általános helyettese. Ebből következően egyházkerületenként teljesen eltérő, hogy milyen feladatokat lát el. Itt, Dunamelléken tevékeny szerepre hívtak engem, az egyházkerület ingatlanjainak üzemeltetésével fogok foglalkozni. A székház az ismert tűzeset miatt most éppen újjáépítés alatt van. Hatezer négyzetméteres irodaházról van szó, sok, egyházunkhoz tartozó, mégis önálló jogi személyiségű intézménnyel. A feladataim része ennek a napi üzemeltetése, de a Ráday Kollégium nyáron kiadható szobáinak vagy az egyházkerület Ráday utca 28. alatti dísztermének eseményekre való kiadása, az egyházkerület egyéb ingatlanjainak fenntartása a mátraházai, a galyatetői konferenciaközpont, illetve a Bibliás Könyvesbolt is az üzemeltetési igazgatósághoz tartozik. A terveim között szerepel, hogy az elkövetkező időben a másik három egyházkerület presbiteri főjegyzőjével együttműködő kapcsolatot alakítsak ki. Az egyik célomnak tekintem, hogy mind a kerületi, mind a megyei főjegyzőket bevonjuk az MRPSZ munkájába. Ez is világos üzenet lehet az egyház minden tagjának, hogy az egyházon belül végezzük a munkánkat.

Mi, reformátusok megszoktuk, hogy a lelkipásztorok munkáját szolgálatnak nevezzük, de lehet így említeni a presbiteri főjegyzőséget is?

Az én szívemhez a szolgálat kifejezés áll közelebb. Egyházunk honlapján a Zsinat címszó alatt, a tagok felsorolásánál a név, beosztás, szolgálati hely mellett egy mottó is szerepel. Én azt a lukácsi igerészt választottam, hogy „…aki vezet, az olyan legyen, mint aki szolgál” (Lk 22,26). Úgy gondolom, csak úgy szabad vezetőként létezni az egyházban, hogy az ember szolgálatként tud tekinteni a feladatára, szolgálatként tudja végezni és felmutatni azt. Látszódnia kell minden szituációban minden egyházi vezető tevékenységén, munkáján, döntésein, kommunikációján – annak ellenére, hogy vezetői döntéseket kell hoznia –, hogy ez számára szolgálat, amely elsősorban Krisztusról szól.