Szinte beesett az utcáról a lelkészi hivatalba egy nagy lelki terheket cipelő asszony. Hamarosan feltárult a lelkész előtt is a család nyomorúsága. Olyan jelenségek miatt szenvedtek, amelyek arról árulkodtak, hogy súlyos okkult megkötözöttséget hordoznak.

Esténként mozgott a függöny és a csillár, nem tudtak aludni, és mély depresszióban teltek a napjaik. A lelkész azt kérdezte az asszonytól: – Babonákkal, jóslásokkal, okkult dolgokkal foglalkoztak? – Honnan tudja? – kérdezte meglepődve. – Nézze, mi lelki orvosok vagyunk. Egyértelmű, hogy ilyen tünetek mögött a démonvilággal való kapcsolat húzódik.

Az asszony elmondta, hogy gyermekkorában templomba járt, hitt Istenben. Mivel Bibliát nem olvasott, kialakult benne az a tévhit, hogy ha eljár templomba, imádkozik, nagypénteken nem eszik húst, akkor rendben van a kapcsolata az Istennel.

Mégsem volt rendben. Mélységes űrt érzett magában. Elkezdte a szüleitől tanult és másoktól hallott okkult, babonás praktikákat – jóslást, agykontrollt, horoszkópot, szemdiagnosztikát, kézrátételes gyógyítást és másokat – alkalmazni a gyermekein és önmagán. De egyre mélyebbre került. Az idegrendszere kezdte felmondani a szolgálatot, dührohamokat kapott, kiabált, veszekedett.

A lelkipásztor elolvasta neki az 5Móz 18,9–15 igéit, majd az Újszövetségből idézte Pál küldetését: „…nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek….” (ApCsel 26,18) Elmondta, Jézus azért is jött, hogy megszabadítson minket a Sátán hatalmából. Megbeszéltek egy másik találkozást, amelyre az asszony elhozta egy lapra összeírva mindazt, amivel teret nyitott lelkében a Sátánnak.

Ajándékként élték át, hogy Isten nemcsak erre a területre világított rá, hanem leleplezte az asszony bűneit is. Ő odatette ezeket a kereszt alá, Jézust behívta az életébe, és a lapon összeírt okkult bűneit is megvallva szabadítást kért abból a rabságból, amelyet ekkor meg is tagadott. Nagy megszabadulást élt át. Látványos volt a változás az életében, elmaradtak az okkult jelenségek, és már aludni is nyugodtan tudott.

Az első beszélgetés végén a lelkipásztor elhívta őt a vasárnapi istentiszteletekre. Az asszony ezt válaszolta: – Nem tudok jönni, mert vasárnap kétszeres fizetést kapok a kocsmában, ahol dolgozom.

A nagy szabadítás után kiderült, hogy tud már vasárnap is jönni. Sőt, a bibliaórákra is. Hamarosan bekapcsolódott a szolgálatokba. Ezt vallotta: – Azelőtt szinte senkit sem tudtam szeretni, különösen az időseket nem. Isten csodája, hogy ma már szeretem az embereket, és kiváltképpen az időseket.

Az Úrtól a gyámolítás kegyelmi ajándékát kapta, diakóniai szolgálatot vállalt. „Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek…” (Jn 1,12)