A távirat több mint százhetven évig az életünk része volt, az utolsó küldeményt most májusban kézbesítették Magyarországon. Távirattal néhány órán belül eljuttatható volt egy üzenet, és ez a maga korában szédítően gyorsnak számított. Hajdanán csak német nyelven lehetett feladni, hogy ellenőrizhessék az osztrákok, később már lehetett magyarul is üzenni, de nem voltak ékezetek, a hosszú magánhangzók helyett megkettőzték a betűket: „Aaldaas, beekesseeg.” De hogyan használták a kommunikációnak ezt a formáját a református egyházban? Milyen táviratokat őriznek a levéltárainkban?