A gazdagság, pénz, vagyon nagy témáját, valamint az ebből következő hatalmat, azaz a kapcsolati tőkét hozza elénk ez az igeszakasz. Mindezek nagy gondot okoznak, mert észrevétlen foglyul ejtenek, és mindig több kell belőlük, miközben értékük mulandó. A beszédből sok van: romboló viták és perlekedések ezek, miközben a folyamatos beszédünk fárasztó. A törekvés pedig, amelyben az ember feláldozza a jelent, és illetéktelen területek után sóvárog, nevetséges és szánalmas. Mindezeket a témákat helyezzük azok újszövetségi kontextusába! A gazdagság bővelkedés az Isten megváltó szeretetében, amely Jézus Krisztust adja másoknak. A beszéd hallgatással kezdődik, hogy aztán az Igére figyelve Jézus Krisztusról tanúskodhassunk. Rudolf Bohren svájci teológus azt írja, hogy egyszerre birtokoljuk az Igét, mint az oroszlán mormogva a zsákmányát, és óhajtjuk azt, mint turbékoló galamb a magokat. Az 1. zsoltár igében gyönyörködő embere mindkettőt jelenti. A törekvés kapcsán pedig elmondhatjuk, hogy a feltámadott Jézus Krisztus örökkévaló jelenében élve tesszük a dolgunkat, kérve arra az Úr áldását. Ebben a jelenben elrendezett a múlt, és reménységgel telik meg a jövő.

ApCsel 25,8–12

86. zsoltár

Van min bosszankodni. Egyrészt: sok bajt okozunk egymásnak mi, emberek. Másrészt: sok tekintetben átéljük e világban a tehetetlenségünket, és ez bosszúsághoz vezet. Ez a tehetetlenség a halál napján csúcsosodik ki, a gyász idején (1–6). A kettő között pedig hemzsegnek a földi létben megtapasztalható bosszantó esetek. A bosszúság azonban gyarló, óemberi indulat, megmutatja, milyenek vagyunk önmagukban. Az is beszédes, hogy milyen esetek felett és hogyan bosszankodunk. A bosszúságból halálos harag, agresszió, bosszú fakadhat. A bosszúság jelzi, hogy nincs igazi kapaszkodónk, rámutat a hitbéli állapotunkra. Tartsunk önvizsgálatot: hányszor vagyunk feszültek, idegesek, indulatosak. Kívül még uralkodunk magunkon, de belül zakatol a szívünk, mindenünk; szinte robbanásra kész állapotban vagyunk. A bosszúság rámutat: az embernek megváltásra van szüksége. A bölcs tanács, amit itt olvasunk, fontos: ne bosszankodjunk fel hirtelen! A bosszúság tönkreteszi a testet és a lelket, a magadét és a másét egyaránt. Ez a bölcs tanítás fontos, de ennél sokkal többre van szükség: Jézus Krisztusra, aki megszabadított minden hirtelen és meggondolatlan tettől, minden halálos bosszúságtól.

ApCsel 25,13–27

71. zsoltár

Ebben a világban hatalom nélkül eluralkodna a káosz (6). A felsőbbség nem élhet vissza a hatalmával, de törvényes keretek között élnie kell azzal, számon kérve az embert: ,Mit művelsz?" (4) A hatalom rendje szent kényszer alatt tart, hogy ne álljunk rá semmi rosszra (3), ne ismerjük meg a veszedelmet (5). Az e világi törvények mintája az Isten törvénye, amelynek magja a Tízparancsolat (2Móz 20,1–17). A törvénykezés gyakran részrehajló. A hatalom többnyire az érdekei alapján tájékozódik és dönt. Ezért gyakran eltűri, hogy egyik ember a másik rovására hatalmaskodjon, vagy azt, hogy a bűnös helyett az igaz legyen megbüntetve (9–14). Ugyanakkor tudnia kellene, hogy senkinek sincs hatalma a , szél" és a halál felett (8), valamint egyszer eljön az ítélet, a számadás ideje is (5). A fő kérdés mindig ugyanaz: mi lesz velünk a halál után? Pontosabban: hogyan állhatunk meg az Úr előtt? Isten Igéje ma is világos ebben: a bűnösnek nem lesz jó dolga, mert nem féli az Istent (13). Nem a tetteink tartanak meg bennünket (16), nem is az Istenről vallott pontos tanaink, hiszen nem birtokolhatjuk őt (17), hanem csakis az ő kegyelme.

ApCsel 26,1–23

220. dicséret

Az igaz és bölcs ember bizonyosságban él, amellyel mindenkor tudja, hogy Isten kezében van az élete (1). Ennek a bölcsességnek egyik alkotóeleme az, hogy tisztán és józanul látunk ebben a földi életben, és nem remélünk többet tőle, mint amit e szétesett formájában adhat. Az igaz és bölcs ember tudja, hogy e világban minden érhet mindenkit (2), mert az emberek szíve tele van gonoszsággal és esztelenséggel. Noha mindnyájan hamarosan a holtak közé kerülnek, mégis folyamatosan „kínozzák” egymást (3). A bölcs embernek mindennap eszébe jut a halál, ez pedig alázatra indítja őt (4–6), és tudja, hogy minden nap kegyelem, ezért minden pillanatot örömmel és hálaadással ragad meg. Ennek a bizonyossággal teli bölcsességnek harmadik alkotóeleme az, amire, akire a kenyér és a bor, hitünk szerint mutat: életünknek Megváltója van, a feltámadott Jézus Krisztus (7). A prédikátor még csak annyit tudhatott, hogy meg fogunk halni, és a halottak emléke elvész, a holtak már semmiről sem tudnak, hiszen a halál megsemmisülés (4–6). Mi azonban ismerjük Jézus Krisztus evangéliumát: „…én élek, és ti is élni fogtok.” (Jn 14,19)

ApCsel 26,24–32

254. dicséret

A nyugodt beszéd Isten ajándéka akkor, amikor az ostobák kiabálnak (17). Valljuk meg: csak az ő erejével tudunk bölcsek maradni, megőrizni a nyugalmunkat a méltatlan helyzetben. Adott esetben akár hallgatni is kell, semmint hogy visszakiabáljunk. Egyetlen ostoba sok embert tehet tönkre, de egyetlen bölcs sok életet menthet meg a beszédével, amelyet a Szentlélek ereje, szeretete, józansága tesz nyugodttá (18). A bölcsességről azt is írja az Ige, hogy senkit nem különböztet meg gyarló emberi szempontok szerint. Az Úrtól kapott bölcsesség másokban is felismeri a bölcsességet, az emberi mértékkel mérve nála ,szegényebbek" életében is (13-16), és nem lesz személyválogatóvá, de soha nem is tagadja meg a saját értékeit mások gyarló érdekeiért. Allegóriává lett számomra ez a példázat. Kicsiny, mulandó város lakói vagyunk ezen a földön mindnyájan (14). Eljött értünk a szegény bölcs, hogy a nagy, de ostoba királyok hatalmaskodásaitól megmentsen minket (15). Mi azonban nem törődtünk megmentőnkkel (16). Minden hit, minden bölcsesség ott kezdődik, amikor az értünk szegénnyé lett király, Jézus Krisztus előtt leborulunk, és űjjászületve az ő mentő szeretetébe, annak cselekvő képviselői leszünk a magunk helyén.

ApCsel 27,1–8

462. dicséret

Egyetlen nehéz ember tönkretehet körülöttünk mindent, vagy egyetlen tévedéssel szétzúzhatjuk életünket (1). Valóban, ma is hatásosabb az ostobaság a bölcs tisztességnél. Nekünk azonban nem hatni kell, hanem evangéliumot hirdetni és szolgálni, a többit az Úr elvégzi. Manapság is minden munkának, hivatásnak megvan a maga nehézsége (8–11). A prédikátor még azt is hozzáteszi, hogy az ostobát kifárasztja a munkája (15–18). Fontos odaadóan, szorgalmasan tenni a dolgunkat úgy, hogy mégse csak arról szóljon az életünk. Nem mindegy, mennyi időt, energiát fektetsz a munkádba, mert az életfeladatod sokkal több ennél. Több az élet, mint pénz és vagyon, de a világban, ahol minden élelemtermelő, kétkezi munkát elfelejtettünk, végképp csak pénz kell mindenhez, ami megélhetés (19). Nagy kiszolgáltatottság ez! De mi kell ahhoz, hogy bölcsek lehessünk? A Péld 1,7 szerint a bölcsesség kezdete az Isten félelme, amely pedig nemcsak az Úr szentsége előtti megrendülés, hanem annak megtapasztalása, hogy ez a hatalmas Isten lehajol érettünk, kézbe veszi töredékes életünket, megtart, megvált és újjászül minket erre a „bölcs”, szent életre. A mi királyunk Jézus Krisztus; a mi országunk az Isten országa, ezért a mi országunknak nem lesz „jaj…” (16)

ApCsel 27,9–26

394. dicséret

„Nem ismerjük Isten munkáját.” Mit ért ezen a szentíró? A részleteket nem tudjuk, a mai napot és a holnapot sem ismerjük, a távolabbi jövőt még kevésbé látjuk. Ahogy az élet formálódása és a szél járása is titok – annak ellenére, hogy a tudomány már sok elemét megfejtette azoknak –, akként titok az Úr munkája. Nem birtokoljuk az Istent (3). Nem ismerjük a munkáját minden részletében. Egyet tehetünk: minden reggel imádságos reménységgel felkelünk, és bosszúság nélkül tesszük a dolgunkat estig, valamikor még sötétedés után is, közben örülünk, és az örömben sem bízzuk el magunkat, mert istenfélelemmel, hittel felkészülünk a sötétebb napokra is. Külön kitér a prédikátor itt a fiatal évekre. Örvendezzünk, de felelősen, mert Isten előtt ezekről az éveinkről is számot kell adnunk. Van bűnbocsánat, de sok fiatalkori tévesztés következményeit egész életünkben viselnünk kell (11,4–10). Nem ismerjük Isten munkáját minden részletében, de a lényeget Isten kijelentette nekünk: ő mindeneknek Ura, mi pedig az ő népe vagyunk, legelőjének nyája (Zsolt 100), akiket teremtett, gondviselő szeretetével körbevesz, és akiket Jézus Krisztusban megváltott. Ezért nekünk a sötétebb időkben is van reménységünk, világosságunk és üdvösséges örömünk (Zsolt 119,105).

ApCsel 27,27-44

151. dicséret