– Az egész egyház felelőssége a lelkészképesítés és a lelkipásztori pályára való alkalmasság megállapítása – mondta Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára két vizsga között a Magyarországi Református Egyház (MRE) budapesti központjában. A Zsinati Lelkészképesítő Bizottság előadója fontosnak tartja, hogy 2011 óta a jelöltek rátermettségét megítélők között minden magyarországi egyházkerület képviselteti magát, sőt, a határon túli egyháztestek küldöttei is jelen vannak. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a közösség útra indító szeretetét, ugyanakkor a pályával járó felelősséget is érezzék a fiatalok.

A feltételek

Hatéves teológiai tanulmányokon vannak túl azok a jelöltek, akik a központi vizsgákra érkeznek. Elméleti képzésük mellett rövidebb-hosszabb gyakorlatokon is részt vesznek, utolsó tanulmányi évükben pedig segédlelkészi feladatokat látnak el egy-egy közösségben. Felszentelésük előtt azonban számot kell adniuk elhivatottságukról és arról, hogy teológiai ismereteiket a való életben is képesek alkalmazni. Meghatározott számú vasárnapi, illetve alkalmi prédikációt előkészítő tanulmányokat, valamint hittanóravázlatot kell leadniuk és megvédeniük. A vizsgázóknak olyan alapvető témákban is meg kell szólalniuk, amelyek a gyülekezeti tagok mindennapi életét érinthetik. Ilyenek például az élet kezdetén és végén felmerülő etikai kérdések, az állam és az egyház viszonya, valamint az egyház és a társadalom kapcsolatrendszerében felmerülő további kérdéskörök megítélése.

Biztonságban nekivágni

– A vizsgákon a fő hangsúly az útra indításon van. A jelölteknek ezeken az alkalmakon az egyház támogató szeretetét, illetve a belső, isteni elhíváson túl a külső, egyházi elhívást is érezniük kell. Ilyenkor beszélgetünk velük eddigi tapasztalataikról és arról, hogyan készülnek szolgálatukra – hangsúlyozza Fazakas Sándor.

Úgy tűnik, az általa leírt légkör megteremtése ebben az évben sikerült – legalábbis ez derül ki a megkérdezett vizsgázók válaszaiból. – Fontos, hogy itt – az egyházi kereteken belül – személyesebb kapcsolatba kerülhetünk vezetőinkkel. A megméretésen túl ez pecsét a szolgálatunkra – fogalmaz Strifler Zoltánné, aki a Pápai Református Teológiai Akadémián szerzett oklevelet. A többi teológus hasonlóan vélekedik. – Úgy jöttünk ide mindannyian, hogy bízunk benne: ha Isten szeretné, hogy szolgáljunk, átvisz minket ezen a vizsgán.

Ugyanakkor azzal a reménységgel is érkeztünk, hogy később, szolgálatunk idején segítséget jelent majd, hogy a felkészülés alatt találkoztunk azokkal a gondokkal és kérdésekkel, amelyek gyülekezeteinkben is felmerülhetnek. Persze ehhez várjuk a Szentlélek segítségét – mondja Marton Krisztián, aki szintén Pápán végzett.

Honosítási eljárás

Nem csupán a tanulmányaikat nemrég befejezők vesznek részt a megméretésen, hanem olyanok is, akik akár már évtizedek óta a pályán vannak, de diplomájukat és tapasztalatukat a határ másik oldalán szerezték. Ők különbözeti vizsgákat tesznek: egyházjogi és -történeti tételekből is számot kell adniuk, valamint az egyház és a társadalom témakörben is bizonyítaniuk kell jártasságukat.

Imre István Zoltán is ilyen típusú vizsgát tett ebben az évben. Ő a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szerzett diplomát 1997-ben, majd lelkésszé szentelték. Mezőségi és kalotaszegi gyülekezetekben szolgált, emellett a kolozsvári református gimnáziumban is tanított. 2016-ban, a változás szükségességét érezve Magyarországra költözött családjával. Két évig a balatonszárszói SDG Családi Hotel és Konferencia-központban dolgozott, majd a Somogyi Református Egyházmegye helyettes lelkészeként folytatta munkáját. Két évig az inkei közösségben is hirdette az igét. Februártól Kőröshegyen és annak körzetében beosztott lelkész, de diplomája honosítása után már önálló lelkipásztornak is választható. – Igazi megkönnyebbülést jelentett a sikeres vizsga, nagy kő esett le a szívemről, hiszen túl azon, hogy egyházjogilag más státuszba kerültem, a kisebbségi érzésemet is elnémította.

Korábban azt gondoltam, hogy ugyan régóta szolgálok, valami mégis hiányzik. Egyetlen kollégám sem érzékeltette velem soha, hogy bármivel kevesebb lennék, csak mert nincs meg az átminősítő papírom, de ennek rendezetlensége megterhelt az elmúlt években. Hatalmas katarzisélmény volt a sikeres vizsga – fogalmaz Imre István Zoltán, és hozzáteszi: – Barátságos légkörben folyt a beszélgetés. Először az egyházjogi tételt fejtettem ki.

A témám a lelkészválasztások menete volt, illetve annak tételes felsorolása, milyen anyagi forrásokra támaszkodhat egyházunk. Ezután az egyháztörténeti kérdések következtek. Az 1945 és 1990 közötti egyházi életről és annak változásairól kellett beszélnem.

A közösség segít helytállni

– Nincs könnyű dolga ennek a generációnak, hiszen tagjai olyan időszakban próbálják megfogalmazni lelkészi identitásukat és erősíteni gyülekezeteiket, amikor korántsem magától értetődő a személyes elkötelezettség és a hit megvallása. Tudjuk, hogy a hívő keresztyén lelkipásztornak nem csupán teológiai ismeretekre van szüksége: személyisége, egyénisége ugyanúgy munkaeszköze, mint ahogyan a többi segítő szakmában dolgozónak. Személyes istenkapcsolata, hittapasztalata, elképzelése a hivatásról, a látott minták, példaképek befolyásolják a pályáját – fogalmaz Fazakas Sándor, aki azt is hangsúlyozza, hogy a most szolgálatukat megkezdőknek ugyanolyan szüksége van a hívő közösség támogatására és megtartó szeretetére, mint az évek óta lelkészi munkát végzőknek. A lelkészképesítő bizottság előadója szerint ezért is fontos tudatosítani a kálvini egyház sajátos jellemzőit: azt, hogy a különböző egyházi tisztségek kollegiális viszonyban állnak egymással, és közösen, egymást kiegészítve az egész hívő közösség javára teljesítik szolgálatukat.