A királyhelmeci gimnázium elvégzése után a prágai Comenius Evangélikus Teológiai Fakultáson tanult tovább. Gondolt arra a teológia évei alatt, hogy püspök lesz önből?

Semmiképpen nem, sőt: abban az időben, a kommunizmus alatt, mindenki örült, hogy ha kaphatott egy gyülekezetet, ahol nyugodtan, bántódás és zaklatás nélkül szolgálhatott. Bennem is csupán ez a vágy volt, egy falusi közösségben képzeltem el magamat, hiszen én is faluról származom. A város nekem igen távoli volt. Ennek ellenére a teológia befejezése után Komáromba kerültem segédlelkésznek.

Ez 1986-ban volt, ha jól tudom. Néhány év és rövid lévai kitérő után 1991-ben parókus lelkésze lett a komáromi gyülekezetnek.

Igen, 1989-ben áthelyeztek Lévára. Ennek megvolt az előzménye. Akkor még a járási egyházügyi titkár adott engedélyt arra, hogy valaki lelkészként szolgáljon, nagy befolyása volt. Nekem a szemembe mondta, hogy amíg ő itt titkár, addig én Komáromban lelkész nem leszek.

1989. július 1-én áthelyeztek Lévára – 1989. november 17-től pedig ő nem volt tovább titkár. Végül visszahívtak Komáromba, ahol 1991 márciusától vagyok beiktatott lelkész. Feleségemmel, Fazekas Lászlóné Tamás Zsuzsannával együtt azóta itt szolgálunk.

A komáromi beiktatása és püspökké választása között tizenhét év telt el, közben egyre feljebb lépdelt az egyházi ranglétrán. Hogyan élte meg ezt a gyülekezet, és hogyan élte meg ön?

A komáromi gyülekezet létszámát és templomát tekintve is a legnagyobb egyházunkban. A közösség tudatában volt annak, hogy valamelyest az is mutatja erejét és nagyságát, ha a lelkipásztora fontos tisztségeket tölt be. Isten kegyelméből esett rám a választás. Bekapcsolódtam az egyházmegye életébe, vérkeringésébe. 2002-ben zsinati taggá választottak, 2003-tól pedig püspökhelyettes lettem. A 2008- as tisztújító választáson döntöttek úgy az egyetemes egyház gyülekezetei és presbitériumai, hogy én vegyem át a püspöki tisztséget Erdélyi Gézától. A külső elhívás mellett kellett a belső is, amely a szívünkben játszódik le. Emlékszem, hogy 2008 tavaszán sok vívódásom és álmatlan éjszakám volt emiatt. Nem volt egyszerű – és most sem az – vállalni a püspöki tisztséget.

Amikor mindez történt, ön alig töltötte be a negyvenhetedik életévét. Előny vagy hátrány volt, hogy ilyen fiatalon került az egyház élére?

Negyvenhét éves koromra elég sok dolog történt velem, egyházi szempontból is sokat tapasztaltam. A város maga rendkívül meghatározó volt ezen a téren, sokféle helyzettel szembesültem a szolgálat alatt, így tapasztalatból nem volt hiány. Az már más kérdés, hogy püspökként egészen más gondokkal szembesül az ember, az elején nem is tudja teljesen, hogy mit is vállal. Azt hiszem, nagyjából a feladatok negyven százalékáról tudtam és gondoltam, hogy tudom vállalni. A „maradék” hatvanra csak később derült fény. Isten kegyelme az, hogy mindehhez segítséget kaptam. A korommal nem volt gond, a lelkészkollégákkal a kezdetektől jó kapcsolatban voltam.

Emlékszik-e még a 2009-es felszentelésére és hogy mire gondolt, amikor térdelve fogadta az áldásokat?

Nagyon sokféle gondolat futott át az agyamon, miközben arra is próbáltam ügyelni, hogy a beiktatási istentisztelet egyes elemei hogyan követik egymást. Az áldásoknak nagy jelentőségük van, és az ember szívére-lelkére hatnak. Ezek az igék mind-mind megerősítenek. Szükségem is volt erre, mert akkor éreztem meg, hogy milyen nagy felelőssége és súlya van a szolgálatnak, amelyet vállaltam. Ezek az igeversek pedig azt jelezték nekem, hogy Isten mellettem áll, és nem hagy egyedül a feladatokban, sőt meg fog erősíteni – amit végig éreztem is az elmúlt esztendők alatt.

Van olyan áldásként kapott ige, amelyből erőt tudott meríteni püspökként?

Ézsaiás könyvéből mindenképpen: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (40,31) Ez az az ige, amely egész szolgálati időm alatt vissza-visszatért, és erőt adott mindig, amikor szükségem volt rá.

Bizonyára már püspökhelyettesként is volt rálátása az egyház ügyeire. Milyen tervekkel, célokkal vette át a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetését Erdélyi Gézától?

Minden vezető, a lelkészek, az esperesek és a püspökök is beépítik a maguk tégláját az egyház hitfalába, a soron következőknek pedig ezekre kell tovább építkezni. Ezzel én is így voltam. A Zsinat tagjaként, majd püspökhelyettesként láttam, hogyan folyik az egyház élete, és mik a pozitívumok, illetve a negatívumok. Fontosnak tartottam, hogy továbbvigyem az éppen megkezdett diakóniai szolgálatot, és hogy megerősítsem az iskolarendszert, amely „döcögött”: az oktatási intézményeink tulajdonképpen diszkriminatív körülmények között léteztek. Ezek mellett a külföldi kapcsolattartás megerősítését is kiemelt feladatnak éreztem, akárcsak a cigánymisszió elindítását.

Miket tekint egyházkormányzása mérföldköveinek, meghatározó eseményeinek?

Részben az előzőket, de van még egy számomra fontos pont, mégpedig az, amikor 2011-ben csatlakoztunk a Magyar Református Egyházhoz, ami Temesvárott történt meg. Igaz, ez negatív visszhangot váltott ki a szlovák anyanyelvű református gyülekezetek körében, a hangulatot mindenképpen oldani kellett. Viszont a csatlakozást mérföldkőnek tartom, mert az egyházunk végre visszakerült abba a közegbe, amelyből erőszakkal kiszakítottak. Még ha nem teljes szervezeti egységben is, mégis együtt munkálkodunk, és sok jó alkalmat szervezünk. Igaz ugyan, hogy amikor a Magyar Református Egyház 2009. május 22-én megalakult Debrecenben, attól kezdve mi is tagjai voltunk, és püspökként jártam az összejövetelekre, gyűlésekre, de az úgynevezett ratifikációs csatolmányt csak 2011- ben írtuk alá. Ezt igen jelentős lépésnek tartom.

A püspöki tisztséget Géresi Róbert vette át öntől, aki megválasztásáig püspökhelyettes volt az egyházban. Milyen hivatal vár rá az ön meglátása szerint?

Mi már korábban is jó közösséget alkottunk a Zsinat Elnökségén belül, barátként szolgálatunk és szolgálunk most is egymás mellett. Természetesen mindenkinek van saját elképzelése, és jó, ha Isten lehetőséget ad arra, hogy ezek megvalósuljanak. Mivel nem egészen tíz évvel fiatalabb nálam, így bizonyos mértékig másként látja a dolgokat, korunkat, az egyház helyzetét. Nem lesz könnyű feladata, amikor a közeljövőben erős nyomás nehezedik majd a keresztyénségre. A keresztyén értékek melletti határozott és egyértelmű kiállásra lesz szükség. Emellett nagy felelősséget és feladatot ró majd az új püspökre és vezetőségre anyagilag biztosítani az egyház működését. Egy viszonylag új törvény szerint a szlovák állam létszám függvényében finanszírozza az egyházakat, így fontos, hogy a 2021-es népszámláláson minél többen vallják magukat reformátusnak. Ezért imádkozom, és ahol tudok, segítek.

A püspöki teendők átadása után vállal-e hivatalt az egyházon belül – a komáromi gyülekezet vezetése mellett?

Pillanatnyilag komáromi lelkipásztor vagyok, belevetettem magam a gyülekezeti munkába. A feleségem sokat dolgozott szinte egyedül a tizenkét év alatt, most megpróbálok átvenni feladatokat, de így is nagyon sok a teendő. Van idősotthonunk, bölcsődénk és óvodánk is, ezek most eléggé lekötik az időnket. Emellett az egyházmegye zsinati taggá jelölt és meg is választott, így az egyetemes egyház vezetéséből nem kerülök ki. Azért vállaltam, hogy kamatoztassam és átadjam a tapasztalataimat.

Hitoktatás is szerepel az új feladatai között. Hogyan sikerül a visszaállás?

2008 óta nem tanítottam hittant, de élvezem, mert második és negyedik osztályos gyerekekkel vagyok, nagyon aranyosak. Már három alkalmunk volt, amióta a pandémia után az oktatás viszszaállt a – nagyjából – rendes menetébe. Bevallom, féltem tőle. A feleségemmel is beszélgettünk arról, hogy vissza fogok-e tudni állni erre, de úgy érzem, hogy nem okozott gondot. Úgy látom és tapasztalom, hogy Isten mindig velünk van, és kész segíteni. Ahol megnyílik a szolgálat lehetősége, ott ő ad hozzá bölcsességet, türelmet, kitartást. Ezt most is érzem, és örülök neki, mert nagyon szeretem ezt a szolgálatot.