... nem passzivitás vagy semmittevés, hanem erőt és energiát igényel attól, aki odafigyel a másikra. Koncentrálás az emberre. Összpontosítás a beszédére, a kimondott és ki nem mondott gondolatainak és érzelmeinek a követése. El is fáradunk, ha nem hagyjuk ki egyetlen mozzanatát sem. Közben a hangsúlya, a beszédének zenéje, a gesztikulációja, az arckifejezései, a testtartása és a mozgása is mind-mind közöl valamit. Például ha pesszimistán legyint, fáradtan sóhajt, vagy zavartan kacarászik, ezekkel erősíti vagy gyengíti szavainak súlyát. Milyen gyorsak vagyunk hallani, észrevenni, hogy segítséget kér vagy éppen távolabbra akar tolni minket magától?

Barátkozni akar, tesztel, hogy méltók vagyunk-e a bizalmára, mert mélyebb vallomásra készül, mivel nagyon nyomja a szívét valami, és szeretne megkönnyebbülni? A meghallgatás művészetét meg lehet és meg is kell tanulni, mert kevés ember tud hallgatni őszinte figyelemmel és érdeklődéssel – tudják ezt a telefonos segélyszolgálatok dolgozói. Milyen barátai, testvérei és társai vagyunk mi egymásnak? Tudjuk-e igazán meghallani egymást? Érdemes volna egyszer felmérést készíteni magunkról, hogy mennyi ideig tudunk megszólalás, közbeszólás nélkül hallgatni. Lesújtó volna az eredmény. Gyógyulásra vár a fülünk, hogy azután a nyelvünk is jól forogjon, amikor megszólalunk.

Mert a beszédünk is beteg. Gyakran semmitmondó, üres társalgás, mivel kerüljük a valódi tartalmas és személyes közléseket, mint erre már korábban utaltunk. Félünk kiadni, beleadni magunkat, nehezen kezeljük a véleménykülönbségeket, az összeütközést és a konfliktusokat. Érthető, mert vannak, akik őszinteség címén a durvaságra, gúnyolódásra találnak ürügyet. Mások viszont túl félénkek és bizalmatlanok, rejtegetik magukat, nehogy céltáblái legyenek a gonosz nyelveknek.

Pedig a nyíltság nem jelenthet kíméletlenséget és erőszakosságot. Mindent meg lehet mondani, csak nem mindegy, hogyan.

A tiszta beszéd nemcsak attól tiszta, hogy nem használunk trágár szavakat, hanem attól, hogy azt mondjuk, ami a meggyőződésünk, mégsem vágjuk nyersen azt a másik képébe. Tudatosan, meggondoltan beszéljünk, ha kell, fékezzük a nyelvünket, figyelve az adott helyzetre, a kapcsolatunk minőségére és a másik lelkiállapotára is, hiszen nem akarunk rombolni és pusztítani. Az igazságot szeretettel közöljük. Kérdés, mit gondolunk igazságnak. És hogy valóban szükséges-e azt megmondani.

Legyen velünk kegyelem, irgalom, békesség az Atya Istentől és Jézus Krisztustól, az Atya Fiától igazsággal és szeretettel! (2Jn 1,3)