Az Isten szeretet! (1Jn 4,8) Ezt hirdeti, és ezzel az isteni szeretettel ajándékoz meg minket a Megfeszített. Ha Jézus Krisztus csak emberi szeretettel szeretett volna bennünket, akkor nem lépett volna túl az ószövetségi parancsolaton: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” (3Móz 19,18) Ez a parancsolat még arra is figyelmeztet, hogy okos egyensúlyt tartsunk önmagunk és felebarátunk szeretete között. Mi – bizonyos tekintetben – mesterei vagyunk ennek az okos szeretetnek. Jézus szeretetében azonban sokkal több van ennél az okos egyensúlynál. Jézus Krisztus azt mutatta meg a kereszten, hogy jobban kell szeretnünk a felebarátunkat, mint önmagunkat. Ez kiemelkedő szeretet. Jézus Krisztus még ennél is jobban szeretett minket, mert ő szerette az ellenségeit is: „Szeressétek ellenségeiteket!” (Mt 5,44) Ez a szeretet csúcsa. Ilyen az Isten szeretete. Határtalan, felfoghatatlan. Csak leborulni lehet ez előtt, hogy a mi okos szeretetünk is nagyobb szeretetté legyen…

2Kir 24.

30. zsoltár

A kereszten kínszenvedő Jézust azzal káromolták, hogy mutassa meg hatalmát most is, mentse meg magát és szálljon le a keresztről. Márk szemléletében mindenki Jézus ellenségévé lesz, mindenki gúnyolja és káromolja az Urat: mindenki vétkes. A főpapok és az írástudók Krisztusnak, Izráel királyának nevezik Jézust. Itt a Krisztus mint Izráel királya azt a politikai vádat erősíti meg, miszerint Jézus egy hamis politikai messiás, egy bukott vezér. Az emberi, gyarló játszmák a legszentebb ügyet is képesek hitelteleníteni. Az ember feltételt szab a hitnek: csodát akar látni, ezzel Jézusban ellenőrizni akarja az „istenit”: szálljon le Jézus a keresztről! Isten azonban nem a csodák emberfeletti pillanataiban akar találkozni és együtt lenni az emberrel, hanem ahol az ember valójában él: a csodák nélküli, bűnökkel teli, halálos végű életének útján. Jézus elutasítja a jelkívánást. Önmagát nem mentette meg, hogy másokat megmentsen. Nem szállt le a keresztről. Végigjárta az emberlét minden szenvedését, elhordozva annak minden terhét, bűnét. Isten egyszülött Fiában elhordozta azokat a terheket, amelyekbe mi belehaltunk volna. Isten megtartó szeretete nem engedte, hogy életünk aláhulljon!

2Kir 25.

137. zsoltár

A Jézus halálát leíró rész minden eleme fontos üzenetet hordoz. Az időpont meghatározása az eseményeket kezében tartó és formáló Isten hatalmát jelzik. Jézus három órán át függött a kereszten, a mi időszámításunk szerint délelőtt kilenc órától déli tizenkét óráig. Isten népe biztosan tudja: Isten az események Ura, a történelem Ura is, aki azt, benne Isten népének életét és a mi személyes életünket is végső céljához vezeti. Az Ige Jézus Krisztus halálának tényszerű leírásával, az időpontok közlésével ezt is üzeni. Áldott bizonyosság ez. Déli tizenkét órakor sötétség támadt. A sötétség a végső idők, illetve Isten ítéletének a jele. A sötétség az ítélő Isten válasza mindarra, amit az „egész föld” Jézussal tett. Jézus keresztje tehát ítélet a világ felett, a gonosz hatalma felett. De a sötétség éppen Jézus haláláig tart. Halála váltsághalál, véget vet a sötétségnek, elhárítja Isten jogos ítéletét a világ felől. Ezzel megkezdődik az új világkorszak, amelyben felragyog Isten dicsősége a bűn, a halál és a gonosz hatalma felett. Az egész föld számára felragyogott ez az örömhír, hiszen nagypéntek húsvétra és a végső győzelemre mutat, amely Isten megváltó szeretetének győzelme. Ez már elvehetetlenül a miénk (Róm 8,38–39).

Ez 1.

488. dicséret

Most arimátiai József lépett a tanítványok helyébe. Istennek mindig támadnak új eszközei, akik friss hittel állnak, a kellő időben, az Úr ügyének szolgálatába. Amikor mi megfáradunk, netán gyarlóságaink elgyengítenek bennünket, támaszt az Úr utánunk is hitvallókat. Engedjük őket előre, miközben mi se lankadjunk meg az imádságban és a hitben, ha már erőnk, bátorságunk, bölcsességünk elfogyott! (42) Arimátiai József tekintélyes ember volt (43). Ez jelentette a vagyonosságát és azt, hogy társadalmilag is elismert volt. Erre utal, hogy a Nagytanács tagja volt. Ez a társadalmilag elismert ember várta az Isten országát, várta az élő Isten uralmát, azt az országot, amelyben Isten üdvözítő rendje érvényesül, az Úr igazsága, békessége és öröme (43). Márk tömör megjegyzése Józseffel kapcsolatban erre a várakozásra, erre az élő hitre utal. Arimátiai József élő hittel várta az Isten országát, és ezt a hitét meg is vallotta a világi hatalmasságok előtt is (43). Így ment be Pilátushoz, és elkérte Jézus testét, majd eltemette (43–46). Áldott legyen az Isten, hogy ma is ad tekintélyes embereket – a látható egyház elhívott szolgái mellett –, akik nyíltan vállalják az Úr ügyét!

Ez 2,1–3,3.

123. zsoltár

A húsvéti örömhírt először az asszonyok hallják meg, köztük magdalai Mária, akit Jézus megszabadított (1). Az asszonyok a sírhoz mentek, kérdésekkel, aggodalmakkal: „Ki fogja a követ elhengeríteni nekünk a sírbolt elől?” Miközben „sírokat ápolunk”, életünk tele van aggodalommal. Nagy kegyelem, amikor felnézhetünk a sírápolásból, amikor meglátjuk, hogy amiért aggódtunk, az már megoldódott. Nézz fel! Amikor az asszonyok felnéztek, látták, a kő el van már hengerítve. Üres a húsvéti sír. Életünk sokféle zártsága, halálos beszorítottsága szabadulást nyert: a nagy követ elhengerítették. Nem emberi erő lehetett képes erre! (4) Ahogy az asszonyok láttak, azonnal hallották is a húsvéti örömhírt, az angyal igehirdetését, amely minden emberi félelem uralmát elveszi: a megfeszített Jézus feltámadott. A sorrend ma fordított: aki a húsvéti örömhírt meghallja, az kezd el feltekinteni, látni, az ilyen ember bizonyosságot nyer, anélkül, hogy bizonyítékokat keresne (5). Aki pedig hallott és látott, elindul, és hirdeti az örök élet örömhírét másoknak. Hiszen Jézus feltámadását azért kell továbbadni másoknak, mert Jézus értünk támadt fel, legyőzte a halált, megszerezte nekünk az örök életet.

Ez 3,4–27.

396. dicséret

A feltámadott Jézus először megjelent magdalai Máriának s még két embernek, akik útközben vidékre mentek. Végül megjelent a tizenegy tanítványnak is. Amíg a feltámadott Jézussal nem találkozunk, addig valójában hit nélkül élünk, életünkre a sírás és a kesergés jellemző. Jézus azért jelent meg Máriának, az emmausi tanítványoknak, a tizenegynek, hogy őket hitre segítse, és tanúvá tegye őket, mint akik hittel viszik az örömhírt mások felé. Jézus Krisztus él, ma is szól, ma is itt van, Igéje és Lelke által, ma is megjelenik nekünk, hogy hitre segítsen minket és szolgálatra küldjön. A feltámadott Jézus szerte a világon megjelenik sokaknak, ma is, szerte a világon hirdetik az evangéliumot, a feltámadás örömhírét, amely egyetemes. A tanúnak eleve küldetése az örömhír továbbadása (15). A küldetés eredménye az Úr ajándéka. A hit és a hitvallás, a hit és a keresztség, az üdvösség az Úr cselekvése, nem a miénk, ezért mi csak hűséggel szolgálunk. Szolgálatunk eredményét a mennybe ment Jézus garantálja, aki igehirdetésünket megerősíti csodákkal, új nyelvvel, amelyen a ma embere is érti az evangéliumot. Az Úr megóvja küldötteit minden nehéz helyzetben, a sokféle halálos méreggel átitatott világban (16–20).

Ez 4.

55. zsoltár

Add önmagad! Félelmetes jelszó! Mire telik tőlünk, ha önmagunkat adjuk: indulat, önzés, önkiélés a másik rovására. A tapasztalatok igazolják mindezt, amit egyébként a Biblia is tanít az emberről. Bizony, mindenki szenved ettől, bizonyos helyzetekben mégis ugyanolyan könyörtelen tud lenni, mint amitől maga is szenved más szituációkban. Jézus Krisztus önmagát adta: érettünk! Ő az egyetlen, aki önmagát adva áldássá lesz, mert az ő lényének lényege az isteni, megváltó szeretet. Ő az Isten Fia, aki eljött értünk, gyarló, nyomorúságban sínylődő emberekért. Meghalt érettünk, és feltámadott, hogy kiszabadítson minket a jelenvaló, gonosz világból. A feltámadott Jézus Krisztus szólította meg Pál apostolt, Isten szeretetével tölt el bennünket, elküld ebbe a világba, hogy magunk is, az ő követeiként, áldássá legyünk mások számára. Ő legyőzte a gonoszt, nem adhatjuk meg magunkat a gonosznak mi sem, akik már hitben járunk. Ehhez az ellenálláshoz ő ad erőt, csakis az ő erejével állhatunk meg. Isten szabadítása, a feltámadott Úrban, még ennél is sokkal többet jelent: örök életet, üdvösséget, amely átjárja e földi életet, bonyolultsága ellenére.

Ez 5.

60. zsoltár