Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a keresztyén üzeneten kívül nincs más olyan magyarázat, amelynek alapján a világot és az embert érteni lehetne. Még csak fel sem merült olyan gondolat, hogy a keresztyénségen kívül esetleg lenne valamilyen más vallás, világmagyarázat, eszmerendszer, amely választ tudna adni az emberi lét örök kérdéseire. Az egyedül a Szentírás elve tehát nem lépett túl a keresztyénség körén. A reformációban keresztyén vitatkozott a keresztyénnel.

Viszont egészen különös megvilágításba kerül a sola Scriptura elve, ha kiemeljük a 16. századból, és áttesszük a mába. A ma sokak által elfogadott nézet szerint ugyanis már nem az a kérdés, hogy a keresztyénséget hogyan kell érteni, hanem az, hogy maga a keresztyénség egésze, s ezen belül a Szentírás, milyen helyet foglal el a világmagyarázatok sorában. Vajon ilyen összefüggésben is érvényes-e a sola Scriptura elve, vagy pedig azt kell mondanunk, hogy az Írás nem más, mint a történelmileg örökölt világmagyarázatok egyike, amelynek az értékét nem igazságtartalma, hanem az adja meg, hogy évezredes kulturális kincs.