A diakónusok segítők voltak minden területen. Áldottak a segítők, mert a vezetők, a „püspökök” csak segítőkkel boldogulhatnak, nélkülük semmire sem jutnának. A diakónusok a háttérben hittel és hűséggel szolgálnak, szeretve az ügyet, tisztelve a vezetőt, és mindenekelőtt bízva az Úrban. A vezetőnek meg kell becsülnie a segítőit, kölcsönös tisztelettel, szeretettel, anyagi megbecsüléssel is, mert esetükben is érvényes, hogy méltó a munkás a maga bérére (5,18). A diakónus azonban csak akkor érdemli meg ezt a nevet, ha több, mint béres: ha valóban szolga. Imádkozzunk, hogy szolgák legyünk, tiszta lelkiismerettel (9), egymást segítve, az Úrtól ránk bízott ügyben! Nem mindegy tehát, kik lesznek a segítők! Sok múlik rajtuk. Ezért próbaidőnek kell alávetni őket. Ez az idő biblikus, és minden szolgálati területre érvényes (10). Szolgálni mindenki a maga helyén tud, Isten dicsőségére, sokak és a maga javára is. Csak aki a helyén van, az élhet teljes életet, kiszámítható rendben. Mindnyájan az Úr ügyének segítői, az Úr diakónusai lehettünk. Az igazi rang csakis ez, a boldog bizonyossággal: megérkezünk az Úrhoz, ő magához emel bennünket! (13)

Zsolt 76.

76. zsoltár

A kegyesség: Jézus Krisztusban meglátni az egyetlen megoldást, Isten megváltó szeretetének jelenlétét (16). Az egyház szolgálata csakis ez lehet, hirdetni és élni Isten Krisztusban közölt, megváltó szeretetét. Az élő Isten ma is csodákat tesz, megtestesül emberi életekben, gyógyít, bizonyosságot ad, mely szerint a halálerők felett is ő az Úr. Ő meggyógyít, erőt ad a terhek elhordozásához, hazahív örök és boldog országába, ha erőn túli már a földi kín. Jézus Krisztus ma is munkál, ma is megjelenik (16). Az élő Isten, Lelke által, ma is munkál, aki igaznak – azaz megtapasztalt valóságnak – bizonyítja életünkben az Úr szabadító munkáját, ahogy Jézus Krisztust magát is igaznak bizonyította, szavaiban, tetteiben, halálában, feltámadásában és mennybemenetelében. Az élő Isten ma is munkálkodik, mennyen és földön egyaránt. A mennyben az angyalok meglátták Jézus Krisztusban az Isten Fiát, a Megváltót, és őt magasztalják (16). Az angyalok meglátták a lényeget, a megoldást. Ezért magasztalják az Urat. Ez a belátás minden emberi szeretet és irgalom alapja. Az élő Isten ma is munkál: dicsőséget ad népének, részesít minket abban a dicsőségben, ami csak az övé. Ezt mutatta meg Jézus Krisztusban, az ő felemeltetésében, és ez lesz teljessé rajtunk is, amikor az Úr visszajön. Ez a dicsőség: felemeltetés. Bizony, ránk fér! Várjuk!

Zsolt 77.

77. zsoltár

Az utolsó időket nem az apostol hozza szóba, hanem a kegyességükben betegesen túlhajtott ellenfelei. Aki Jézus Krisztussal találkozott és az ő szabadításában részesült, tudja: örök életet adott nekünk az Isten (1Jn 5,11), ezért a földi élet minden perce ajándék, öröm, reménység, amely szeretetre indít. Aki Jézus Krisztusban hisz, az már az újjáteremtett világ részese (1). Ahol azonban nincs hit, ott valóban az utolsó időket éljük. Ez két végletben nyilvánul meg azóta is – Jézus Krisztus visszajöveteléig. Az egyik szerint a kegyesség nem élő és éltető hit, hanem törvényeskedő vallás, amely magának mindent elnéz, de másoktól – kárhozattal fenyegetve – szüzességet és böjtöt követel. A másik véglet szerint mindent szabad e két területen (is). Isten minden ajándéka jó, ha azokkal az isteni rendbe, Jézus Krisztusba vetett hittel élünk. Mindkét terület ajándék és kísértés is. Isten embere azonban hálaadással él azokkal, és Isten hatalma eleve nem is engedi, hogy visszaéljen velük. Isten, aki mindenek Ura, megőrzi őt (Fil 4,7).

Zsolt 78,1–51.

78. zsoltár

A kegyesség hasznos, ha az élő Isten ígéretében reménykedik, és minden megnyilvánulásában e reménységet hangsúlyozza, ha azért fáradozik, hogy másokat is az üdvösség reménységére hangoljon általa az Isten (10). A kegyesség beszéde akkor lesz igaz, ha megérkezik Jézus Krisztus megváltást adó, az emberi életet átformáló örömhíréhez (9). A kegyesség hit és e hittel megragadott igaz tanítás, de az igaz tanítás az élet és reménység Istenébe vetett hitből fakad (6). Isten Igéje is azért szólal meg, hogy azokból vigasztalást nyerve reménykedjünk (Róm 15,4). Kegyességünkben ott van-e a jelen és a jövendő világ Jézus Krisztusban kinyilvánított, üdvösséges ígérete? Kegyességünk, a Megváltóba vetett hittel megragadott tanításunk reménységet ad-e akkor is, amikor prófétai bátorsággal intenie kell? Az apostol rámutat: amennyiben kegyességünk nem ilyen, akkor öncélú, sok esetben a kijelentés krisztusi szándékához hűtlen – nem töltheti be küldetését, csak érthetetlen üzenetté lesz a ma embere számára (7). A Jézus Krisztusba vetett hitből fakadó kegyesség és tanítás hasznos, áldott, és sokakat reménységre hangol ott, ahol Isten Lelke az ő tetszése szerint munkál.

Zsolt 78,52–72.

265. dicséret

A bennünk lévő kegyelmi ajándékokat az Úrtól kaptuk, azokkal szolgálni kell, és közben ezek a kegyelmi ajándékok egyre inkább kibontakoznak (14). Az Úrtól kapott talentumainkkal sáfárkodni kell, az Úr ügyében, és azok még gyarapodnak. Viszont elsorvadnak, ha nem az Isten dicsőségére, hanem a magunk javára akarjuk fordítani azokat. Kérjük az Úr áldását ahhoz, hogy e kegyelmi ajándékokkal a vének által megáldott testvérünk az Isten országát építve élhessen (14). Építeni csak úgy lehetséges, ha az igeolvasás és az igehirdetés egyszerre tanít, int, vigasztal, és mindezekkel a megváltás örömhírét hirdeti (13), miközben az előbbiekhez hitelesen példás élet társul (12). Pál kéri Timóteust mint szolgatársát, maradjon meg hűséggel a szolgálata mellett, és minden egyéb megadatik neki (15). Ennek azonban feltétele az, hogy az Úr szolgája kellőképpen törődjön magával is, mert aki testi-lelki egészségét nem gondozza, nem tud igazán másoknak sem szolgálni (16). Csak az tudja az Isten mentő szeretetét közvetíteni, aki ráhagyatkozik az Úr mentő szeretetére (16). Két végletben is hibázhatunk itt. Egyrészt a szolgálatban másokért élünk, közben felőrlődünk. Vagy csak magunkkal foglalkozunk, a szolgálat leple alatt is. Nem bűn olyat tenni, amit magadért teszel, hogy aztán odafordulhass a másik emberhez, miközben folyamatosan az Úr előtt állsz.

Zsolt 79.

79. zsoltár

A gyülekezet – mint nagy család – gondoskodott azokról, akik közöttük özvegyekké lettek. A testvérek közösségének először egymásról kell gondoskodniuk. Az apostol itt arról szól, hogy az özvegyi tisztségbe milyen szempontok szerint vehető fel egy-egy özveggyé lett gyülekezeti tag. Ne felejtsük el, egyszer mi is egyedül maradhatunk, bajban, betegségben, „özvegységben”. Áldott legyen az Isten, hogy angyala küld mellénk segítőt, aki odavisz a megváltó Úr elé, feltétel nélkül. Az özvegység üzenete ez. A gyülekezeti özvegyi tisztség pedig arra mutat rá: már az akkori egyháznak is volt hivatalos szeretetszolgálata. Ezek voltak az özvegyek: amíg egészséggel bírta, annak cselekvője volt, amikor nem bírta, maga is a szeretetszolgálatra szorult. Jézus Krisztus szeretete feltétel nélküli. Egy tisztség betöltésének azonban már feltételei vannak. Az özvegyi tisztségnek is (6–12). Az apostol a szeretetszolgálat gyakorlásában is „hittel gyakorlati” megfontolásokat tesz. Csak ott vállal a gyülekezet szeretetszolgálatot, ahol a segítség másként nem oldható meg (11). Mindenkinek van valamije, amiből tud adni a másiknak!

Zsolt 80.

80. zsoltár

Mindazok presbiterek, akik hivatásukat az Isten dicsőségére, mások és az Isten országának építésére, szolgálatként végzik, s ezzel Isten megváltó szeretetét odaadó fáradsággal hirdetik, tanítják (17). Mindenki, aki az Urat szolgálja, kettős megbecsülést érdemel. Aki fáradsággal szolgál, anyagilag meg kell becsülni (18). Jézus is hangsúlyozta, méltó a munkás a maga bérére (Mt 10,10; Lk 10,7). Az anyagi megbecsülés fontos ahhoz, hogy szolgálatunk élő és eleven lehessen. Hitben járva fordítsuk meg a sorrendet: ahol hűséggel, odaadóan szolgálunk, ott adatik előbb-utóbb az anyagi megbecsülés is, a megelégedés és a hála mindenkori lelkületével együtt. A megbecsülés másik oldala: aki szolgál, az ellen ne fogadjunk el vádat, csak ha az megalapozott (19). A megbecsüléshez azonban hozzátartozik – az Úrnak való szolgálat területén különösen – az intés, a fegyelem, a rend fenntartása. Ahol tetten érhető, bizonyítható a vétek, az erkölcstelenség, a visszaélés, ott nem maradhat el a következmények érvényesítése. A krisztusi szeretet és megbecsülés csak építő intéssel együtt lehet áldássá.

Zsolt 81.

81. zsoltár