Úgy vélem, sokadmagammal olvasok napról napra és mindig megújuló örömmel arról, hogy a nagyon várt új Református énekeskönyv első tízezer példánya már gazdára talált. Továbbá arról is, hogy a nyersanyaghiány miatt kis türelmet igénylő első utánnyomás is készülődik már, de addig sem kell senkinek nélkülöznie ezt a szeretettel és hozzáértéssel készült „kék könyvet”. Hiszen online addig is elérhető, kóstolgatható, az enekeskonyv.reformatus.hu oldalon.

A Kálvin Kiadó e nevezetes kiadvány-újszülöttjéről, egy Peter Spangenberg-versből készült fordításom (a 327-es ének!) erejéig a nemes vállalkozás szerény részeseként, nekem mindig egy nálunk a kilencvenes évek vége felé nagyon népszerű francia tévésorozat, A remény folyója jut az eszembe. Ám ebben az esetben természetesen nem a Dordogne folyóra gondolok, hanem a régi és új dallamok szabad áradására, amelyek különösen is felszabadítóak most, a hosszú bezártság, a képernyő előtti istentiszteletek nehéz korszakát követően. Akár úgy, hogy otthonunkban mélyülünk el a kottákban, szövegekben, örvendezve az ismert opuszoknak. Vagy éppen a friss keletkezésű, szokatlan anyagokat dúdolgatva, silabizálva, akár egy otthoni pianínó mellett, elképzelve, hogy az orgonakíséret mellett ezek az énekek hogyan bonthatnak virágot! És ne feledjük, bármilyen szép és lélekerősítő, megtisztító ez az otthoni éneklés, mindennek új távlatokat az adhat, ha gyülekezeti közösségben örülhetünk ennek a lelki ajándéknak. Amely küldetését csak akkor érheti el, ha beleépül hitéletünkbe, s annak részévé válik.

Feltétlenül érdemes e helyütt idéznünk Dietrich Bonhoeffer Közösségben című, méltán közismert és széles körben becsült művéből azokat a sorokat, amelyek rávilágítanak az együtt éneklés igazi, semmi mással nem pótolható lényegére: „Vajon miért énekelnek a keresztények, amikor együtt vannak? Mindenekelőtt azért, mert az együtt éneklés lehetőséget ad arra, hogy ugyanazt a szót egyszerre tudjuk kimondani és imádkozni, tehát az Igében való egység kedvéért énekelünk együtt.”

Tegyük hozzá: voltaképpen ezek is „örömdalok”, az Isten-keresés, majd a rátalálás közös, nagy örömében. Az énekeskönyvek nemcsak egy-egy nemzet keresztyén életének, kultúrájának részei, hanem egyszersmind az egymástól távoli gyülekezetek párbeszédét is erősítik. Egy példa: az 1980-as évek végén Mátraházán, a lelkészüdülőben együtt tanulgattuk a korábbi énekeskönyvünkben nem szereplő, egész Skandináviában szépen zengő, „Ó, terjeszd ki, Jézusom…” kezdetű éneket, amely svéd népi dallam, s magyar szövegét Túrmezei Erzsébetnek köszönhetjük. Mára, 704-es számú esti énekként, e dal nálunk is közkincs.

Végül: élmény e kötetet számunkra ismerős külföldi énekeskönyvekkel összevetni!