A Bibliában legalább három életszakasz megkülönböztetését látjuk; az Ószövetség beszél gyermekekről (csecsemő – 5Móz 32,25; kisfiú – Zsolt 148,12; botladozó, még nem biztosan lépkedő gyermek – Ez 9,6); fiatal felnőtt fiúkról és leányokról (5Móz 32,25; Ez 9,6; Zsolt 148,12); valamint érett, idősebb férfiakról és nőkről (szakállas férfi – Ez 9,6; Zsolt 148,12; ősz hajú férfi – 5Móz 32,25; felnőtt nő – Ez 9,6). Ha ma egy átlagos vasárnapi istentiszteleten körbenézünk a gyülekezeteinkben, akkor igen szembeötlő – bár ezzel újat nem mondunk –, hogy mennyire hiányoznak a fiatal fiúk és lányok a padsorokból. Idős férfiakat és nőket szép számmal látunk, még családokat is karon ülő, avagy kisiskolás korú gyermekekkel, de fiatalokkal csak ritkán és elvétve. Mi lehet az oka, hogy nem képviseltetik magukat nagyobb számban a vasárnapi istentiszteleteken?

Mi lenne szükséges ahhoz, hogy ez megváltozzon? Mit tesz és mit kell még tennie a református egyháznak a fiatalokért? Ebben a rövid gondolatsorban erre keressük a lehetséges válaszokat, hiszen meggyőződésünk, hogy az ifjak gyülekezetekbe való hathatós bevonása nélkül a református megújulás elveszíti a távlatait, a gyülekezetek maguk pedig elveszítik az ifjonti lélekből fakadó örömöt, lelkesedést, lendületet és frissességet. Ez utóbbi állításunkat az Ige is megerősítheti, hiszen az ószövetségi bölcsességirodalom szerint a fiatalság az öröm ideje, „az ifjak dísze az erő” (Péld 20,29), és „mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak” (Zsolt 127,4).