Nyereségre törekszünk az élet minden területén: sikerekre, látható eredményekre, mindig többre. Észre sem vesszük, hogy ez határozza meg gondolkozásunkat, tetteinket. Miért akarunk mindig többet? Csak ez lenne az élet hajtóereje és értelme? E lelkület a pénz szerelme, de itt a pénz maga a birtoklás, a „még, még, még, még, ennyi nem elég” kielégíthetetlen nyugtalansága. Nem tudunk megállni, megelégedni, képtelenek vagyunk csak úgy örülgetni, békén lenni és békén hagyni. Nyüzsög, hömpölyög, árad körülöttünk minden, miközben tíz másodpercenként a telefonunk csipog, jelezve az újabb ingert (9–10). A legszomorúbb azonban az, hogy gyakran még a kegyességünk is ilyen: kielégíthetetlen, nyughatatlan, nyerészkedő – az intézkedések, a menedzselések, az újabb s újabb alkalmak szervezése, a magunk adminisztrálása a lényeg. Fontoljuk meg, mit mond ezekről Isten igéje: ez istenkáromló lelkület; bomlott elméjű, az igazságtól megfosztott emberek torzsalkodásai ezek, akik a kegyességgel is csak nyerészkednek. Urunk, könyörülj rajtunk! (3–5)

Zsolt 82.

82. zsoltár

Megragadhatjuk az örök életet, mert az élet Ura megragadott minket. Pál világosan szól erről, több levelében is: „…igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus.” (Fil 3,12) Akit az Isten megragadott, azt nem engedi el soha (Róm 8,38–39). A megragadott örök életnek azonban, e világban is, látható jelei vannak. Az örök élet embere igyekszik az Istentől való igazságra, kegyességre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre (11). Az örök élet embere mindenkor Jézus Krisztusról tanúskodik szép hitvallással (12–13). E kifejezés – „szép hitvallás” – kifejezőbb, mint a „bátor hitvallás”. Jézus Krisztus is szép hitvallást tett Pilátus előtt (13). A szép hitvallás hitelesen és világosan szól sokak előtt, amikor kell, de hallgatni is tud, amikor szükséges – vagyis a hitetleneket is elgondolkodásra készteti, megindítja. Valahányszor a szép hitvallásra, valamint az Istentől való igazságra, kegyességre, szeretetre, állhatatosságra igyekezhetünk, azzal az örök élet Istene újra és újra megpecsételi: ő mozdul bennünk, tart minket. Ez az igyekezet csak az Úrban lehetséges. A hit harca is az Isten Lelkének munkája bennünk: kemény, de győztes harc, mert az Úr harcol az oldalunkon, velünk és értünk (12). Ő végsőkig megtart bennünket a feddhetetlenségben (14).

Zsolt 83.

83. zsoltár

Nincs annál nagyobb öröm, mint felismerni gazdagságunkat, és javainkat megosztani másokkal (18). Csak a megosztott élet az élet! Isten is megosztotta velünk mennyei gazdagságát. Aki részesült Isten szeretetében, másokat is részesíteni akar mindazokból a javakból, amelyeket ő kapott az Úrtól. Ezek a mai igében testi javak, amelyek megosztásával ténylegesen segítek embertársam nyomorúságán. A lelki javak megosztása más kérdés, abban manapság nem vagyunk fukarok... Az élő hit javainak megosztása mindig a tapasztalható, tárgyi javak megosztásával kezdődik: először hozzak valami tényszerű áldozatot a másikért, hogy hiteles legyen ajkamon az evangélium! S ami az isteni javakból nálunk marad, annak önfeledten örülhetünk. A Biblia üzenete számos helyen hangsúlyozza: örülhetünk munkánk eredményének (Préd 3,22). Örömteli birtoklás nélkül nincs önzetlen élet. A nincstelen másoknak sem tud adni. Ahogy halad előre az ember a hitben, egyre inkább rádöbben, milyen kevésre van szükség, valójában csak egyre, a jobbik részre, amit nem vesznek el tőlünk soha (Lk 10,42).

Zsolt 84.

84. zsoltár

Az evangéliumi öröm a kegyelmet, irgalmat, békességet nyert ember öröme: kegyelem a méltatlanságban, irgalom a tehetetlenségben, békesség a gonoszul felgyorsult nyugtalanságban (2). Az evangéliumi öröm valódi, soha el nem múlik, forrása a Szentháromság Isten, aki Igéje és Lelke által mindenkor velünk van. E Lélek az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a Lelke (7). Ahol Isten Lelke munkál, ott öröm támad, amely elveszi a félelmeket, s amely mennyei erővel, krisztusi szeretettel és józan boldogsággal ajándékoz meg minket. Az evangéliumi öröm láthatóan testet ölt Isten népének mindennapjaiban. A hálaadásban, a testvéri, hitbéli ima- és érzelmi közösségben, amely az apostol és Timóteus között kiformálódott. Úgy lettek testvérei egymásnak, hogy közben barátokká lettek. Az evangéliumi öröm része az érzelmek kimutatása. Ridegek vagyunk, nincs érzelmi, Lélek által vezetett intelligenciánk (3–4). Ez az öröm testet ölt a tiszta lelkiismerettel végzett közös szolgálatban is. Tiszta a lelkiismeretünk, ha minden munkánkban az Urat szolgáltuk, és mindent megtettünk (3). Nem a kézrátétel adja a kegyelmi ajándékokat, hanem az Úr, az áldás viszont nyilvánosan felismeri, szolgálatra engedi és felgerjeszti a kegyelmi ajándékokat a látható egyház rendjében (6). Mindenkinek van kegyelmi ajándéka, amivel szolgálhat. Hogy „örömötök teljes legyen” (Jn 15,11).

Zsolt 85.

85. zsoltár

Nincs olyan jelenség, történés, alkotás, kijelentés, amelyet ne értelmezhetnénk annyiféleképpen, ahányfélék vagyunk. Van-e, ami áldottan nyilvánvalóvá lett az életünkben (Mt 18,19), amire hagyatkozhatunk a csalódás, a pusztulás veszélye nélkül? Isten Igéjének örömhíre számunkra az egyetlen, áldott nyilvánvalóság: életünk távlata, értelme, normája. Minden, amit ellentmondásos világunkban nyilvánvalóan tudhatunk, az Jézus Krisztusban lett bizonyossá: Isten megtörte a halál erejét, és világosságra hozta az elmúlhatatlan életet (10). Nincs ennél több nyilvánvalóság. Isten megszabadított minket: ez az, ami az evangéliumból következően nyilvánvaló, megmásíthatatlan, az ő örök döntése és kegyelme szerint. Isten elhívott minket az ő ügyének szolgálatára: ez is nyilvánvaló. Akiket az Úr megszabadított, azokat szolgálatra hívta el, hogy a maguk helyén, a saját feladataik között szorgoskodva ne szégyelljék az élet Uráról szóló bizonyságtételt, akkor se, ha az szenvedéssel jár (8). Mondjuk, hirdessük, éljük: „tudom, kiben hiszek” (12). Isten megőrzi az ő ügyét, a drága kincset, neki erre van hatalma. S bizonnyal üdvösségesen megőrzi azokat is, akik a rájuk bízott drága kincset képviselik e világban, sok csillogó és harsány portéka között is (12–14).

Zsolt 86.

86. zsoltár

Ki volt az az Onésziforosz, akiről azt írja az apostol: sokszor felüdítette őt fogságában? (16) Arra utal: az Ázsiában lévők mind elfordultak tőle. Egy efezusi és troászi eseményre, valószínűleg elfogására utal. Keserűen emlékezik ennek körülményeire, talán valamiféle árulásra. Az apostol azonban hívő ember, és erről a keserűségről csak egy sort ír, hálaadásáról azonban sokkal többet. Az arány nem mindegy. Isten embere a keserűségben is látja, hogy bízhat az Úrban, aki a leglehetetlenebb helyzetben is küld emberi eszközt számára. Onésziforosz addig kutatta az apostolt, amíg meg nem találta őt. Nem szégyellte Pál bilincseit, sőt sokszor felüdítette, bátorította a halálra készülő apostolt (16–18). Pál imádkozik Onésziforoszért, az ő családjáért, azért is, hogy az Úr mindenkor irgalmas legyen hozzájuk, az üdvösség kiteljesedéséig. Bizony, nem érdemek alapján adatik az üdvösség, de legyenek áldottak, bőségesen megjutalmazottak, akik hűségesek a másikhoz, a legnehezebb helyzetben is, akkor is, amikor már mindenki elhagyott bennünket! Ők az árnyékok völgyében járva is felüdítenek, hitünkben megerősítenek minket. Az Úr mindig ad mellénk ilyen hűséges testvért, barátot. Nekem a feleségem az. Áldja meg őt az Úr ezért mindenkor!

Zsolt 87.

87. zsoltár

Jézus Krisztus hű marad, ő önmagát meg nem tagadhatja! Hű marad a mennyei, egyetlen igazsághoz, az Isten üdvözítő rendjéhez és üdvtervéhez. E krisztusi hűség ítélő igazság és határtalan irgalom egyszerre. „Csak a megvetett kegyelem nem tudja elfedni az ítélő igazságot, az elfogadott mindig eltakarja.” (Ravasz László) Mi hűtlenkedünk, Isten haragja joggal ér el bennünket. Isten népe azonban tudja, ezt az isteni jogos haragot Jézus Krisztus elhordozta érettünk. Meghalt és feltámadott, hogy rajtunk Isten tökéletes igazsága megváltó kegyelemként érvényesülhessen (12–13). Ezért el ne feledkezzünk az evangéliumról! Erre emlékezzünk, ezt hirdessük, ezt éljük mindenkor: az örömhírt (8)! Ez az öröm hassa át odaadó szolgálatainkat is. Ez az öröm a szabályokat betartva versenyez, de élete nem verseny, hiszen a győztes koszorú már az övé. Ez az öröm a szántóvető ember szorgalmával vet, de nem gürcöl, mert bízik a növekedés Urában. Az odaadó szolgálatot mindig áthatja az evangéliumi öröm, a reménység, amely bizonyos helyzetekben éppen úgy szolgál, hogy csak emberként jelen van… (1–7).

Zsolt 88.

88. zsoltár