... szó megtévesztő lehet a következő igében: „...az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre felkészített legyen.” (2Tim 3,17) Hibátlanságot, erkölcsi tisztaságot, sőt bűnnélküliséget feltételezünk arról az emberről, akire azt mondják: tökéletes. Ezek szerint el lehetne érni a tökéletességet? A szó nem feddhetetlenséget jelent, hanem azt, hogy eredeti céljának és rendeltetésének megfelelő és alkalmas ember, és hozzáteszi, minden jó cselekedetre felkészített. Nem kevesebbet tűz ki célul a levél írója, minthogy igazi emberré váljunk, akik embertársainkra figyelünk, és észrevesszük a segítés, a jó cselekvésének alkalmait.

Senki nem tökéletes, egyedül Isten, mi, teremtményei nem érhetünk föl hozzá. Lehetőségünk mégis, hogy Jézus Krisztus követésében járva, Jézus maga vonzzon és emeljen, növeljen, hogy hozzá hasonlítsunk, és olykor még önmagunk szintje fölé is érjünk.

Erre készít a szüntelen tanulás és gyakorlás. Az egykori tanítvány, Timóteus az akkor elérhető írásokból tanult, azokból a szent iratokból, amelyek akkor hozzáférhetők voltak. Nyilvánvalóan az ószövetség bizonyos tekercseinek szövegei ezek görög fordításban (Szeptuaginta). Erre utal az apostol: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.” (2Tim 3,16) Mi bibliánkban így olvassuk: teljes írás. De tudjuk, hogy akkor még nem volt teljes, lezárt, kanonizált Ó- és Újszövetség, ahogyan azt mi ma a kezünkben tarthatjuk. Más fordítások ezért például így adják elénk ezt a verset: „Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre.” (Szent István Társulat) Az eredeti görög szöveg mindkét fordítás lehetőségét megengedi.

A lényeg mindkét értelmezésben azonos: Isten kijelentette magát választott embereinek, prófétáknak, azoknak, akik leírták. Természetes, hogy azt úgy fogalmazták meg, ahogyan az adott történelmi korban és ismereti, tudati szinten képesek voltak befogadni. Ezért a Szentírás Isten kijelentése, de emberi megfogalmazásban.

Az írások magukon viselik koruk és ismeretük korlátait, ezért kell küzdeni, hogy meg is értsük üzenetét. Hasznos akkor is, ha valaki csak művelődni akar, hiszen meghatározó ismeretanyag van benne. Nem érti az irodalmat, művészetet, sokszor még a közmondásokat sem, aki nem ismeri az Írásokat. De belőlük Isten szól az emberhez, ha Szentlelke megérinti az olvasót. Felkészít, és nem hibátlanná, tökéletessé, de alkalmassá tesz az igazi életre.