Már az első keresztyéneket is sok kísértés zaklatta. Ma is testvéri közösség és közélet, egyház és világ, emberi kapcsolatok, anyagi javak, érdekek mind kísértéssé lehetnek, miközben hajótörést szenvedhetünk a hitben. Nincs az életnek területe, amelyet ne használna fel a gonosz arra, hogy támadjon bennünket (2). Erősítő, bátorító üzenet hangzik számunkra: a kísértés a hitünk próbája, mert miközben megállhatunk e próbák között, hitünk erősödik, életünk egyre állhatatosabb, látható cselekedeteiben is hitelesebb lesz. Áldott bizonyosság tudni, hogy az Úr nem engedi el a kezünket a kísértések idején, miközben egyre hibátlanabbak és tökéletesebbek leszünk a Jézus Krisztus napjára (2–4). A kísértések közepette azonban folyamatosan, kételkedés nélkül könyörögnünk kell, hogy az Úr adja meg nekünk a bölcsességet, az erőt, a szabadulást. Jézus Krisztus győzelmet szerzett nekünk minden kísértés felett, mert ő legyőzte a gonoszt. Kételkedés nélkül hozzá meneküljünk minden kísértő próba között, minden lehetetlen helyzetben, nem fogunk csalatkozni! (5–8)

Zsolt 96.

96. zsoltár

A kísértés folyamatos, szünet nélkül ostromol általa a gonosz, elég egy gyenge pillanat, már el is buktunk. Saját kívánságaink által csalogatva esünk kísértésbe, a kívánság megfogan, bűnt szül, és az kiteljesedve halált nemz (14–15). Kívánságainkat mindig tegyük Isten akaratának mérlegére. Ha ez nem történik meg, már csak azt vesszük észre: halálosan elromlott minden… Rettenetes, hogy még a legszentebb ügy mögött is saját gyarló kívánságainkról van szó. Aki a kísértés idején kitart, elnyeri az élet koronáját. A teljes Írás összefüggésében megfordíthatjuk az üzenetet: mivel Jézus Krisztusban már elnyertük az élet koronáját, e bizonyosságunk a sokféle kísértés idején is megtart bennünket az Isten iránti hűségben (12). Isten az egyetlen, aki nem visz a kísértésbe, de ha a saját vágyaink kísértésbe kényszerítettek minket, csakis ő szabadíthat meg minket (13). E bizonyosság megtapasztalta és mindenkor vallja: a jó és tökéletes, az örök ajándék az Úrtól származik (17–18). Mondjuk ki (16): amit nem az Úr kezéből fogadtunk el – engedve a kísértésnek –, az tönkrement a kezeink között. Boldog, aki az Úr uralma alatt él, az ilyen ember a kísértés idején is megáll, Ura erejével, miközben saját – Istennek kedves – kívánságai is kiteljesedhetnek…

Zsolt 97.

97. zsoltár

Személyes emlékeim vannak arról, ami alapján megértettem ezt a bibliai verset: „Az a tiszta kegyesség, amikor meglátogatjuk az árvákat meg az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizzük magunkat a világtól.” Édesanyám fiatalkora, gyerekkorunk idősek gondozásával telt. Ők ott éltek velünk, félig kész családi házunk egyik szobájában, és hosszú évek múlva ott is haltak meg. Anyánk képtelen volt otthonba adni a család időseit, noha aktívan, munkahelyen dolgozott, mellette ellátta őket is. Öcsémmel együtt rég kirepültünk otthonról, amikor elment a család öregjeinek utolsó tagja, apám is meghalt, és anyám szó szerint is beleöregedett az idősgondozásba, az ágytálazásba, a mosdatásba… Alázattal, hittel végezte ezt a szolgálatot. Soha, egyetlen igét nem idézett ehhez, nem igazolta magát a Bibliával. Csak akkor láttam indulatosnak őt, amikor a gyülekezetben a szeretetszolgálatról beszéltek olyanok, akik soha, egy évet sem ápoltak, saját házukba befogadva, senkit sem. „Kit látogassak még meg árvát, özvegyet meg nyomorultat?” – kérdezte tőlem ilyenkor. „Sajnálom, hogy nem sikerült tisztán megőriznem magam, mert közben sokszor elfáradtam, belefáradtam, és az életem is ráment!” Közben szolgált tovább, hűséggel…

Zsolt 98.

98. zsoltár

A mindennapokban látszik: Isten irgalmas szeretete valóban diadalmaskodott-e rajtunk, kiemelve minket a kárt vallott ítélet mélységeiből. Akiben valóban az Isten üdvözítő irgalma munkál, az irgalmas az embertársával is. Rajtunk azokkal kapcsolatban kéretik számon az irgalom, akik között élünk. Az irgalmasság folyamán Isten szeretete mozdul bennünk, amely csakis jót akar az ember egész valójának. Isten szeretete az élet teljességét munkálja bennünk. Ezért irgalmatlanság minden, ami sorvasztja az életet, szomorúvá, nehézzé, reménytelenné teszi. Hányszor vezet bennünket, az irgalmat emlegetve is, az irgalmatlanság, a másik tesztelése, megalázása, kifárasztása. Irgalmatlan, akivel csak addig lehet jóban lenni, amíg egyetértesz vele. Az irgalmatlanság egyik módja a személyválogatás. Isten nem személyválogató, de valljuk meg bűnbánattal: világunkban csak a személyválogatás működik, Isten népén belül is… Az Isten ítélete irgalmatlan lesz ahhoz, aki nem cselekedte meg azt az irgalmasságot, amit megcselekedhetett volna. Az irgalmasság azonban diadalmaskodik az ítéleten. Az Isten szeretete győzedelmeskedett – Jézus Krisztus váltsághalála által – azon az ítéleten, amely mindannyiónknak járna. Csak ez az isteni szeretet válthat meg és szülhet újjá igazán az irgalomra.

Zsolt 99.

99. zsoltár

Pál hangsúlyozta: egyedül hitből él az igaz ember (Róm 1,17). Az ember hit által lesz igazzá Isten előtt (Róm 3,28), a Jézus Krisztusba vetett hit által (Gal 2,16). Ez azt jelenti: hitemből következik a krisztusi szeretet jó cselekedete, de nem azért, hogy üdvözüljek, hanem azért, mert üdvözültem. Vagyis az élő hit mindig azonnal cselekszi az emberszeretet adott alkalomból fakadó tetteit. Az élő hit eleven, ellentmondásos és nehéz helyzetekben is éli és hiteles cselekvésével is hirdeti Jézus Krisztus megváltó cselekvését. Hit és cselekedet ugyanannak az – ingyen kegyelemből kapott – üdvösségnek egy-egy oldala, egységben. Amikor pedig élő hittel kezdhetünk el élni a mindennapokban, akkor döbbenünk rá, mennyire kegyelemre szorulunk. Az élő hit cselekszik, életté formálja Jézus Krisztus könyörülő szeretetét. Közben belátjuk, minden cselekvésünk kegyelmi kiegészítés után kiált, miközben a világ megváltásra szorul, mert bármihez nyúlunk, tökéletlenséget tapasztaltunk, és segítő cselekvésünk csak újabb bajokat tár fel…

Zsolt 100.

100. zsoltár

A tanítóknak Jézus Krisztus evangéliumát kell hirdetniük. Áldott az a tanító, aki az Isten Igéjéből felragyogó, könyörülő isteni szeretetről szól mindenkor. Mivel sokan vagyunk tanítók, egyházban, világban, halljuk meg a mai ige intését. Halljuk meg, és rettenjünk meg! Ez a megrettenés csendesítsen el bennünket, ráébredve arra, nem kell mindig szólni, sokkal-sokkal többet kell hallgatni, figyelni, csendben lenni (1,19). Szólni nagy felelősség! Valamibe önhitten belefecsegni pedig súlyos bűn! Minden szavunkkal hatunk. Milyen lélek munkál bennünk, amikor szólunk? A nyelvről azt mondja az ige: ez a parányi szerv a gonoszság egész világa (6): olyan „parányi tűz”, amely erdőket éget fel; olyan méreg, amely kínok között végez beszélővel és kibeszélttel egyaránt; olyan „apró piszok”, amely kárhozatosan beszennyez mindent, mint egy apró tintacsepp az egész tiszta mosást (5–8). Barth Károly írja: legtöbb szavunk üres és barbár szó! E megrettenés megtérésre hív: csak akkor szólaljunk meg, ha Isten Lelke indít bennünket, és így erővel, szeretettel és józanul tudunk szólni (2Tim 1,7), és bármiről tanítunk, abban Jézus Krisztus megváltó szeretete munkál.

Zsolt 101.

101. zsoltár

A szó gondolatból fakad, a gondolat bölcsességet hordoz, a bölcsesség a lélekre, a szívre vall, ahogy Jézus mondja, a szív teljességéből szól a száj (Mt 12,34). Az ige kétféle bölcsességet különböztet meg: a felülről való, krisztusi bölcsességet (17) és a testi, földi, gonosz bölcsességet (15). E megkülönböztetésben figyelmeztet az üzenet: a gonosz bölcsesség is bölcsességnek tűnhet, vagyis elkápráztathat, lehet lenyűgöző és mégis gonosz, életveszélyes. Bonhoeffer mondta: a világ nagyjait gonosz erők veszik körül. A testi bölcsességről még árnyaltabban szól mai igénk. Aki kesereg, irigykedik, viszálykodik, önhitten dicsekszik, ügyes trükkökkel – az igazságra hivatkozva – ejt át másokat, annak bölcsessége földi, testi és ördögi (14–16). A felülről való bölcsesség (17–18) mindent bölcs szelídséggel tesz (13). Akit Jézus Krisztus újjászült, mer szelíd lenni. A szelídséghez felülről való erő kell, Istentől kapott biztonság, bizonyosság és nyugalom. Jézus Krisztusban adatik nekünk a szelídséghez szükséges erő, amely egyben minden boldogságunk forrása, s egyedül képes másokat is boldoggá tenni.

Zsolt 102.

102. zsoltár