Szabó Lőrinc...
... Szél hozott, szél visz el című verse a (poszt)modern embert átitató életérzés költői szépségű megéneklése. Nem véletlen, hogy népszerű, a megzenésített változata talán még közkedveltebb sláger is lett: „Köd előttem, köd mögöttem, / Isten tudja, honnan jöttem, / szél hozott, szél visz el, / minek kérdjem: mért visz el? Sose néztem, merre jártam, / a felhőknek kiabáltam, / erdő jött: jaj, be szép! – megcibáltam üstökét.” Azt az életérzést énekli meg, amikor az ember szinte csak lebeg a létezésben, élvezi az élet örömét és a teremtett világ szépségét. A következő két sor még hozzátesz a vers légies képéhez egy misztikus gondolatot: „szeretőm: a titok, / ő se tudja, ki vagyok.”
A költő hitéről nem sokat tudunk, annyi bizonyos, hogy nem volt gyökértelen és hitetlen ember. Ősei között református lelkészek és tanítók voltak. A gimnázium nyolc osztályát a Debreceni Református Gimnáziumban és Kollégiumban végezte, ahol keresztyén műveltsége megalapozódott.
Miről szól a vers? A semmiből a semmibe megyünk? Elszakadva és elhagyatva mindentől és mindenkitől? Sodródunk gyökértelenül, ahogyan Tiszta szívvel című versében József Attila írja: „se istenem, se hazám”? A szavak nála is átvitt értelmű jelentésűek, olyan pillanatnyi érzések, amelyeket mindannyian átélünk. Akkor van baj, ha ez életszemléletté lesz. Mert a hamisan értelmezett és a ma egyre szélesebb körben terjedő szabadságfelfogás kilátástalanságba taszítja az amúgy is bizonytalan, múlt és jövő nélküli nemzedéket. A világjárvány közepén még több félelem is szorongatja azokat, akiknek nincs biztos fundamentum a lábuk alatt, változó és esetleges a hátterük, istenhitük, és nincs reménységük.
Pillanatkép az, amit Szabó Lőrinc gyönyörű stílusban és formában elénk fest, de ha csak ezt és ennyit ismerünk tőle és belőle, könnyen félreérthetjük, és elsodorhat az általános nihilizmus. Mást jelent a könnyed kószálás, amit megenged magának kikapcsolódásként a tudatos ember, és megint más a sodródás mint életmód, amelybe belecsúszik a gondolkodás és tartás nélküli ember. Az utolsó versszak első sora lehetne biztató vallomás is: „Isten tudja, honnan jöttem, / köd előttem, köd mögöttem, / szél hozott, szél visz el, / bolond kérdi, mért visz el?”
Jézust gyakran faggatják csodálkozón és ellenségesen, hogy kicsoda ő. Az ő bizonyságtétele magáról így szól: „…tudom, honnan jöttem és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek.” (Jn 8,14) Istentől jött, és Istenhez vezet. Mi őt követjük a világosságban.