Sokan nem komolytalankodnak…

Olyannyira nem, hogy a komoly jelző elárasztotta a mindennapi beszédet, írást. Van, amikor természetes és stílusos a használata. Így például Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényében Boka meghatározó tulajdonsága, hogy „csöndes és komoly”. Azaz – természeténél fogva is – megfontolt, érett, felelősségteljes, higgadt, tisztességes, jóravaló, szolid. Ugyancsak a helyén van, pontos József Attila jelzője: „… játszani is engedd / szép, komoly fiadat!”

Ám ez a melléknév gyakran a szövegkörnyezetbe sokkal jobban illő kifejezések helyébe tolakszik a nyelvhasználatban: „hiszünk a komoly kapcsolatok erejében”; „az ügynek komoly következményei lettek”, „komoly kárt okoz a hernyó”. Helyettesíthetjük pedig a kontextusba inkább való szavak valamelyikével: tartós kapcsolatok; végzetes következményei; tetemes, irdatlan kárt.

S ha azt olvassuk, hogy „komoly elemzések készültek”, szintén jelzőcserét javasolhatunk: elmélyült, színvonalas, gondolatgazdag, igényes, alapos elemzésekről van szó. A sajtó szerint „komoly széllökések jönnek”, pedig azok erőteljes, viharos, heves széllökések. S nem „komoly eső zúdult a térségre”, hanem kiadós eső, „komoly lehűlés” helyett pedig erős lehűlés várható.

Mosolyfakasztó a média kozmikus „komolysága”: „Komoly napvihar érte el a Földet…” – olvassuk. Szabatosan: óriási, pusztító erejű, elementáris az a napvihar. S a „legszebb”: „komoly derültséget váltott ki a változás”. Íme, fából vaskarika a nyelvhasználatban! Mondjuk hatalmas, nem mindennapi derültségnek...

E kifogásolt szóáradat okán a komoly komolytalanná válhat (vált)… Pedig elkerülhető ez. Láthatjuk: „komoly” (pontosabban: monumentális, terjedelmes, tekintélyes) szinonimakészlet áll rendelkezésre ennek az unásig ismételt, tartalmát vesztett divatkifejezésnek a váltására.