... nem gyakran beszélünk, vagy ha mégis, akkor csak érintőlegesen. Személyes érzelmi életünkbe nem szívesen engedünk betekintést, nem adjuk ki magunkat, nehogy mások visszaéljenek vele. De szükség van arra, hogy kifejezhessük a mély belső átéléseket, akár jók, akár negatívak, néhány ember, barát előtt, akikben bízunk. Jó volna, ha egyházi körben, a gyülekezetben felszabadultan örülhetnénk vagy őszintén sírhatnánk is, ha úgy érezzük, átélve azt, hogy a testvéri közösségben megosztott öröm sokszorozódik, a kimondott bánat pedig könnyebbül. Az intimitásnak ezt a légkörét lehetne építeni, fejleszteni kisebb közösségben. Baj, ha valaki nem meri örömét megmutatni, mert irigykednek rá, vagy rejtegeti a könnyeit, mert mások zavarba jönnek tőle. Elmagányosodunk.

Jézus is kifejezett érzelmeket. Indulatokat is mutatott, meglepő kifakadást, amikor például a megdicsőülés hegyéről visszatérve ott találta tehetetlen tanítványait egy beteg, holdkóros fiúval és apjával. Hallva a vitát, hogy nem tudták meggyógyítani, azt mondta: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket?” (Mt 17,17) Szenvedést jelentett Jézusnak az értetlenség és hitetlenség. Nem türelmetlenség, egyéni sérelem vagy fáradtság volt ez, hanem az Isten ügyéért érzett féltés és felindulás. Hiszen korábban kiküldte a tizenkettőt Izráel elveszett népéhez, és akkor felhatalmazást adott nekik, hogy a tisztátalan lelkeket kiűzzék és a betegeket gyógyítsák.

A másik ilyen jelenet a templomtisztítás alkalma volt (21,12). Noha egyértelműen Jézus prófétai tette volt, mégis benne volt az ő személye szenvedélyes fájdalma és szeretete is. Jézus jajmondásai nem egyszerű panaszok, amilyeneket mi szoktunk mondani, vagy lamentálás, mint a zsoltárok panaszdalai, nem is ítélethirdetések voltak a farizeusokkal és írástudókkal szemben, akik ellenségesen viselkedtek vele, hanem nagy, leleplező kijelentések. Annak kifejezése, hogy Jézus a Mindenható ajándékát hozta népének: jelenlétét és gyógyítását, de ők nem fogadták el, nem kellett nekik, elutasították. Bár voltak néhányan, akik érdeklődtek Jézus tanítása iránt, egyéni beszélgetéseket is akartak folytatni vele, többségük ellene fordult, gyűlölte őt, halálba küldte. A jajmondások után fölsóhajt Jézus Jeruzsálem miatt.

A virágvasárnapi király, akit a sokaság ujjongva üdvözölt, nem örül, hanem siratja a várost, amikor szeme elé tárul látványa. Akkor is népét és vallási vezetőit siratja, akik nem ismerték fel a békességre vezető utat (Lk 19,41–44).