A 11. fejezet azzal zárult, hogy az Úrnak „nem tetszett” az, amit Dávid művelt. Ez a „nemtetszés” most abban konkretizálódik, hogy Isten Nátán próféta útján beavatkozik az eseményekbe. A prófétának a szegény ember báránykájáról mondott híres példázata eltereli Dávid figyelmét a saját személyéről. A példázat célba talál, és a királyt saját ítéletével szembesíti: te vagy az a gazdag ember, akit az imént négyszeres kártérítésre és halálra ítéltél (5 és 7)! Jó, hogy fel tudsz háborodni az igazságtalanság láttán. De akkor háborodj fel önmagad miatt is, ne csak másokon alkalmazd magas erkölcsi mércédet! Felkent királyként mindent megkaptál, mégis megvetetted az Úr szavát (7–9). Felhangzik az Úr ítélete: ezért nem fogja uralkodóházadat a háború soha elkerülni (10). A Biblia nemigen ábrázol lélektani folyamatokat. Mindenesetre Dávid összeomlik, de nyitott marad Isten szava iránt, és az ítéletre bűnvallással válaszol: „Vétkeztem az Úr ellen!” (13) Mert az ember elleni bűn mindig Istennel szemben elkövetett bűn (vö. 1Móz 39,9). Az 51. zsoltár Dávidnak e bűnvalló helyzetébe illeszkedik (Zsolt 51,6). A Nátán próféta által meghirdetett feloldozás pedig Dávidnak a bűnbocsánat áldásáról mondott szép tanításába (Zsolt 32,5–7).

Mt 26,36–46.

331. dicséret

A felmentő ítélet Dávidot megmenti a haláltól (vö. Ez 18,21–23), a házasságtörésből született gyermeknek viszont meg kell halnia. Az Úr betegséggel sújtja a gyermeket (15), Dávid pedig mindent megtesz azért, hogy életben maradjon: megkérdezi az Urat, böjtöl, a földön fekve éjszakázik (16). A vének aggódva figyelik önemésztő életmódját (17). Amikor meghal a gyermek (18), a szolgák meg sem merik mondani uruknak, nehogy „valami bajt” csináljon. Dávid reakciója meglepő. Befejezi a gyermekért végzett gyászrítust, az Úr házába megy, majd visszatér az életbe, anélkül, hogy az ősi szokásnak megfelelően tovább gyászolná gyermekét. Magatartásának okát gyakorlatiasan magyarázza: „Vissza tudom-e még hozni őt?” (23) E vétlen gyermek halálának okát a mai olvasó nehezen érti. Segít valamit az a tapasztalatunk, hogy bűneink bocsánata nem teszi bűneinket semmissé, és azok következményeit nem szünteti meg. Talán nem beszélhetünk itt helyettes szenvedésről és halálról, Dávidnak mégis meg kell tanulnia: Isten nem engedi nevének megcsúfolását (vö. Gal 6,7). A helyettes szenvedés és halál titkát ama Egyszülött Fiúban szemlélhetjük, akiben e kis névtelen, szülei vétke miatt meghalt gyermeknek örök üdvössége lehet. Ő nemcsak elment a holtak hazájába, hanem győzedelmesen vissza is tért onnan.

Mt 26,47–56.

340. dicséret

Dávid tudja, az édesanya elveszített gyermeke miatti fájdalma az övénél is nagyobb, ezért vigasztalásra szorul. De ahol a sebesülés, ott a gyógyulás is. A halálra Isten válasza az élet: Betsabé ismét anya lesz. Az újszülött gyermek a Salamon nevet kapja (vö. Mt 1,6). A név jelzi: az Úr megbékélt Dáviddal. Nevelését (később) Nátán prófétára bízzák, aki Jedídjának (az Úr kedveltje) nevezi el. A név jelzi, mit határozott Isten a gyermek sorsa felől (vö. 1Kir 1,11–53). Mivel a szentírót elsősorban a család és a dinasztia története érdekli, csak Dávid és Betsabé története után értesülünk az ammóniak ellen vívott háború eredményeiről (26–31). Az ammóniak fővárosa, Rabba két részből állt, és annak a „Víziváros” részét Jóáb már elfoglalta. Ezért kéri Dávidot, újabb sereggel a vár ostromát a király fejezze be. Így – az ókori hadijognak megfelelően – Dávidról „nevezik el” a meghódított várost, azaz: ő lesz a királya (30). A zsákmány óriási, királyi hódításhoz méltó, a férfilakosságot pedig a nagy birodalmi építkezésekhez használják kényszermunkásokként (31).

Mt 26,57–75.

335. dicséret

Amnón, Dávid király legidősebb fia (jogos trónörökös) betegesen és reménytelenül szerelmes féltestvérébe (2), Támárba, a király egyik előkelő származású feleségének (2Sám 3,3) a lányába. A féltestvérek közötti házasságot a törvény tiltja (3Móz 20,17), de egyébként sincs lehetőség a királyi udvarban intim kapcsolat felvételére. A herceg azonban betegnek kijáró étel készíttetésével házába csalja gyanútlan húgát, aki hiába tiltakozik az erőszakoskodása miatt: „Nem szabad így cselekedni… Ne kövess el ilyen gyalázatot!” (12) Ezzel nemcsak a kötelező társadalmi szokásra utal, hanem a családon belüli erőszak ilyen megnyilvánulására is, mert ez mindkettejük jövőjét tönkreteszi. Az erőszaktétel utáni gyors hangulatváltást, hogy tudniillik Amnón „meggyűlölte” húgát (15), a mai olvasó nyilván lélektanilag értelmezi: ha a szerelemből hiányzik a teljesség (nem az egész ember kell), akkor hamar megjelenik az agresszióval vegyes szégyenérzet, és bűnné lesz a szeretet. A szentíró csak a tényekre szorítkozik, de az is sokat elárul Amnónról, milyen érzéketlenül űzi el házából megbecstelenített húgát (17–18). A meggyalázott lánynak csak a gesztusokkal kísért segélykiáltás lehetősége marad: hamut hint a fejére, és megszaggatja a ruháját (19).

Mt 27,1–14.

341. dicséret

A király szűz lányainak házába már nem mehet Támár. Jövőjétől megfosztott testvérét Absolon fogadja otthonába. Dávid haragszik – és nem tesz semmit (21), Absolon pedig kivár. A bosszú lehetősége két év múlva jön el. A birkanyírást lezáró ünnepségre Absolon meghívja apját (24–27), de Dávid nem megy el. Talán innen jön a gondolat a testvérek és Amnón meghívására. Amnónt a mámor pillanatában hidegvérrel legyilkoltatja Absolon (29). A királyfiak elmenekülnek. S bár nem igaz, hogy Absolon, mint trónkövetelő, az összes riválisát megölte (30), a rémhírt a király jellemző módon hihetőnek tartja (vö. Bír 9,5), és megsiratja fiait (31). Nem véletlen, hogy Jónádáb (Támár ügyében Amnón tanácsadója) az, aki átlátja a helyzetet, és jelzi: csak Amnón halt meg, Absolon pedig már bizonyosan elmenekült (32–36). Absolon valóban anyai nagyapjához, Gesúr királyához menekül, és ott marad három évig, míg apja haragja lecsillapodik. Reménytelen szerelemmel kezdődött ez a történet, majd átcsapott családon belüli nemi erőszakba, végül testvérgyilkosságba torkollott. Az ószövetségi „királydrámának” ez az újabb felvonása mutatja a mindenkori ember megváltásra szorultságát. Milyen nagy a különbség Absolon lakomája és Krisztus utolsó vacsorája között!

Mt 27,15–44.

342. dicséret

Dávid Absolon iránt érzett haragja idővel enyhül, Jóáb pedig szeretné hazahozatni Absolont. Ravasz tervet eszel ki. A tekóai bölcs asszony segítségével megrendezett jelenet, amely a királyt Absolon hazahozatalára készteti, hasonlít a Nátánnal folytatott beszélgetésre (12,1kk). Itt is kitalált, jogi döntést kívánó esetről van szó (5–7): hogyan lehet megbocsátani egy anya testvérgyilkos fiának. A rokonság vérbosszút kíván, vagyis az egyetlen, életben maradt gyermek megölését (7), míg az anyai szív kegyelmet kér. Az asszonynak sikerül a fiút a vérbosszú alól felmentetnie (11), és meggyőzi a királyt: neki is ezt kell tennie a saját fiával (13). Mert Isten alapjában véve az életet védi, az emberi élet rövid volta pedig arra késztet, mi is becsüljük meg ezt az életet (vö. 12,23). A király eltaszította magától a fiát, de az élet Istenének az az akarata, hogy amíg nem veszi el az életet, még az eltaszított se maradjon tőle eltaszítva (14). A király átlátja a jogi vita megrendezett voltát, az apai szív mégis igazat ad Jóáb államérdekből tett javaslatának. Az Ószövetség mélyéről zeng ma a nagypéntek üzenete: az élet Istene azt akarja, hogy még az eltaszított se legyen tőle eltaszítva.

Mt 27,45–61.

337. dicséret

Jóáb buzgalmának az a jutalma, hogy ő hozhatja vissza Absolont nagyapja udvarából (21). Az Absolonnak szóló amnesztia azonban részleges: nem a királyi udvarban lakik, még nem trónörökös, nem kap kormányzati feladatot (24). Pedig megvannak ehhez a külső és belső adottságai, sőt, családot is alapít, ami fontos dinasztikus szempont (25-27). Absolonnak ahhoz, hogy trónörökös lehessen, teljes rehabilitációra van szüksége. Mindenképpen a király elé kell kerülnie. Jóáb viszont – számunkra érthetetlenül – vonakodik ehhez segítséget adni (29). De Absolon nem válogat az eszközökben, ha célját el akarja érni. Felgyújtatja Jóáb árpaföldjét, hogy a vezért közvetítésre bírja (30). Számára a trón élet és halál kérdése: „Látni akarom a királyt! Ha bűnös vagyok, ölessen meg!” (32) Végül létrejön a találkozó Dávid és Absolon között, és megtörténik a teljes kiengesztelődés a haragos apa és száműzött fia között. A földre boruló,„tékozló” fiút az apa felemeli, átöleli és megcsókolja (33). A történet azonban nem ünnepi lakomával folytatódik (vö. Lk 15,22kk), hanem a „királydráma” újabb fordulatával.

Mt 27,62–66.

343. dicséret