Muraközy Gyula: Új lelkipásztorok felé rovat Milyen lelkipásztorokat várunk?Református Élet, II. évfolyam, 21. szám, 1935. május 25.

A lelkipásztor-nevelés kérdésének komoly felvetésére két világos tény sürget bennünket. Az egyik: református anyaszentegyházunk bástyáit is ostromolja a világválság óceánja. Amikor egy egész emberiség formálódik át, amikor új világtörténet indul meg, egy új lelkipásztori típusnak kell előállania. Nem állhat úgy a református egyház egy épülő új világban, mint egykor a Tabán Budapest palotái között. A másik törvény, hogy a református lelkipásztor személyisége – emberileg szólván – mérhetetlenül sokat jelent a gyülekezeti életben. Ő a hangszóró, amelyiken át az Ige érkezik. Ha a hangszóró kicsi, vagy tépett, akkor hogyan származik a „hallásból” való hit?

E hasábokon a református társadalom igényeit akartuk növelni a lelkipásztorokkal szemben. […] Nem az a kérdés: mi volt, az a kérdés: mi legyen?

A lelkészképzés konventi tanterve az eszmét felállítja: „A nevelői munka főcélja a Krisztusban gyökerező élő személyiség állandó mélyítése. A theologiai internátusok valóságos lelkésznevelő intézetek legyenek. A felügyelőtanár és a gazdasági vezető más legyen. Az ifjúság és a tanári kar mint egy eleven gyülekezet, közösségben folyjanak össze. Az internátus önálló tevékenységre szoktasson. Minden lelkésznövendék egy szakot különösen válasszon magának. Minden theologus vegyen részt a gyülekezet körében valamilyen pásztori munkában. A hallgatóknak legyen társadalmi műveltségük és szerezzék meg művelt keresztyén családok bevonásával a lelkipásztorhoz illő jó modort stb.”

[…] Lehet, hogy mártíromság felé mennek, lehet, hogy nagy csatavesztések mohi pusztái felé mennek, lehet, hogy elképzelhetetlen lelki tavaszok felé tartanak, azt tudjuk csupán, hogy emberfeletti szolgálat vár reájuk. Ebben nekünk segíteni kell őket.