Ezsdrás és Nehémiás történetei, könyvei a babiloni fogságból történő hazatérést, újrakezdést, valamint az ezzel összefüggő hosszú, évszázados fizikai és lelki újjáépítés folyamatait, küzdelmeit örökítik meg. Isten a fogság hosszú évtizedeiben sem hagyta el népét, habár távol kerültek az Úr által ígért és adott földtől, és naponta tapasztalták: nincs templom, nincs Jeruzsálem, nincs ország. A fogság Izráel bűnei és engedetlenségei miatt következett be, de Isten velük volt ott is, valójában a történelem Uraként a megtisztulás lehetőségét készítette elő népe számára.

A krónikák könyvének végén azt olvassuk, hogy a Jeremiás próféta által jövendölt hetven esztendőnyi fogság az elmulasztott nyugalomévek pótlása: „Amíg le nem telnek az ország nyugalmának évei, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes hetven évig.” (2Krón 36,21) A nyugalom esztendeje szintén hordozza az újrakezdés, a viszonyok újbóli rendezésének ígéretét és reménységét (vö. 3Móz 25).

Ezsdrás bűnbánati imádsága (Ezsd 9) is arra tanít bennünket, hogy az új kezdet, az újrakezdés és a megújulás egyéni és közösségi bűnvallással, bűnbánattal, önvizsgálattal kezdődik. Az imádság hangsúlyos eleme az idegen asszonyokkal kötött házasságok, amelyek a korábbiakhoz hasonlóan újra el- és félrevezetik Izráel népét a tiszta istentisztelettől és istenismerettől. Az Úr tiltotta az ilyen keveredést. Az idegen asszonyok – ahogyan több példa is mutatja – „eltérítik fiaidat tőlem, hogy más isteneket szolgáljanak” (5Móz 7,4).

A néphez és a valláshoz tartozás, valamint az eltérő néphez és valláshoz tartozók házassága akkoriban sokkal bonyolultabb kérdés volt, mint azt manapság el tudnánk képzelni. Ezsdrás és a nép bűnbánati imádsága (vö. Neh 9) az Úr iránti hűség szándékának kinyilvánítása.