Aranka

Nagy volt az izgalom az istállóban! Rózsinak kisbocija született! De még milyen csodálatosan szép kisborjú! Fehér szőre aranyszínben játszott, így a gazda el is nevezte Arankának. Ahogy az a bociknál szokás, Aranka szinte rögtön lábra is állt, s néhány nap múlva már ott ugrált az istállóban a többi borjú között. Felicián nagyon szeretett vele játszani, s ha elfáradtak, akkor is mindig egymás mellé heveredtek le a friss szalmában. Felicián szerette nézni Aranka aranyszínű szőrét.

– Olyan szép! – lelkendezett az anyjának. – Olyan, mintha nem is lenne igazi. Mintha az égből szállt volna közénk! Te mama! – kapta fel a fejét hirtelen. – Léteznek bociangyalok is a Bibliában?

– Nem – nevetett Margaréta mama –, ilyesmiről nem ír a Biblia. De aranyborjúról szó van benne. Nem is egyszer.

– Tényleg? – örült meg Felicián a hírnek. – Biztos azt az aranyborjút is mindenki úgy szerette, mint Arankát.

– Hát – húzta el a száját Margaréta, – nemcsak hogy szerette, hanem imádta is. De ez Istennek nem nagyon tetszett.

– Miért? - csodálkozott Felicián. – Az az aranyborjú nem volt olyan szép, mint a mi Arankánk?

– Nem tudom – rázta meg a fejét az anyja –, nem tudom pontosan, milyen volt. Biztos szép lehetett, mert tiszta aranyból készítették. De nem a szépségével volt baja Istennek.

– Hanem mivel? – kérdezte Felicián.

– Hosszú történet ez – kezdte Margaréta mama – , de az a lényeg, hogy amikor a nagy éhínség volt, József az apját és a testvéreit Egyiptomba menekítette. Egyiptomban pedig nagyon sokféle istent imádtak az emberek. Egészen furcsa, félig állat –, félig emberforma isteneket. És voltak közöttük teljesen állatformák is. Például Hathor, akinek tehénformát adtak, vagy Ápisz, akit bikaformában ábrázoltak. Istenként tisztelték őket az egyiptomiak, templomokat építettek nekik, áldozati ajándékokat vittek a szobraiknak. Sőt! Időről időre kiválasztották a borjak közül az ,,igazi" Ápisz bikát, egy olyan bocit, akinek fekete volt a feje, de a homlokán egy háromszög alakú fehér folt ült. Ez a bika külön palotában élt, papok szolgáltak neki, és amikor meghalt, királyi temetést kapott.

– Óóóó, ez az Ápisz bika fenséges lehetett – kerekedett nagyra Felicián szeme. – De mama – gondolkodott el aztán -, akkor léteznek szarvasmarha istenek is? És ők is tudnak csodákat tenni meg gyógyítani, meg minden?

– Nem, dehogy – nevetett Margaréta mama. – Ápisz hétköznapi bika volt, és a róla készített szobrok csak faragott kövek, fadarabok, nem igazi istenek. Nincs bennük élet. Sok más ilyen bálványisten is volt Egyiptomban. Majd később, Kánaán földjén is sokféle faragott istennel találkoztak a zsidók. De nekik nem volt szabad senki mást, csak az egy, igaz Istent imádni. Mert egyedül ő az élő Isten.