... beszédes szimbólum, fantáziánkat megmozgató kép. Megjelenik előttünk sok emlék, leginkább a zárt ajtókról, amelyek előtt szorongva várakozni kényszerültünk. Vizsga és munkafelvétel idején, néha orvosi várótermekben vagy műtők ajtaja előtt, latolgatva az esélyeket és eredményeket. Megnyílik? Mikor nyílik? Ki és hogyan fog ajtót nyitni?

Eszünkbe jut Bartók Béla híres egyfelvonásos operája Balázs Béla szövegével, A kékszakállú herceg vára, s benne Judit, aki sorra nyitogatja a hét sötét ajtót. A herceg titokzatos lelkéből kérleli elő a bezárt rétegeket, amelyek tele vannak agresszióval, vérrel, zordon képekkel.

A mi emberi kapcsolatainkban is sok bezárt ajtó állja el az utat a másikhoz, s kérdés: jó-e, ha kikönyörögjük, feszegetjük, kiköveteljük, hogy nyíljanak meg azok az ajtók, amelyek maguktól makacsul zárva maradtak? Szabad-e, kell-e mindent kikutatni a másik mélyrétegeiből, és képesek vagyunk-e elviselni azokat, ha feltárulnak? Úgy hisszük, igen, de csalódást és fájdalmat okoz, ami előtör mögülük, ha megnyílnak. Baj, ha olyan magas várfallal vesszük körül magunkat, hogy a legközvetlenebb társunk, családtagunk sem léphet be hozzánk. Elmagányosodunk, ha nincs bizalmas barátunk, aki kopogtatás nélkül bejöhetne.

Ugyancsak népszerű mű Szabó Magda Az ajtó című regénye, amely ugyancsak sok sebbel és bűntudattal átszőtt vallomás két ember életének egy darabjáról és a kapcsolatukról. A soha meg nem nyíló ajtó izgatja az embert. Addig küzd, amíg nem szembesül a feltáruló valósággal. De mindig kiderül, hogy mégis szükség van ajtókra. Arra, hogy életünk belső világát, énünket csak azokkal osszuk meg, akikről úgy véljük, hogy méltók a bizalmunkra. Néha persze tévedünk is, mert rosszul mérjük föl egymást. Baj, ha minden ajtó nyitva van, s azokon bárki bármikor beléphet, beleszólhat az életünkbe, kísérthet és eltéríthet. Az ilyen nyitottság olyan, mint az átjáróház: jó és rossz, isteni és emberi, sőt ember alatti erők egyaránt bejöhetnek rajta. Bármennyire szeretnénk is nyitott emberek lenni, kellenek a határok, a kerítés, az ajtó.

Egy irányba viszont mindig legyünk egészen nyitottak: Isten világára és hívására. Jézus azt mondja: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amelyet senki sem zárhat be” (Jel 3,8). Lehetőséget ad, alkalmakat földi életünkben és üdvösséget Isten országában. Ő a zárt ajtón át is jöhetne, mert ő maga az ajtó, aki Istenhez vezet; „aki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár és legelőre talál” (Jn 10,9). Mégis azt várja, hogy mi önként nyissunk neki ajtót (Jel 3,20).