Miért döntött úgy, hogy lelkipásztor lesz?

Nem annyira az én döntésem volt ez, inkább Istennek a hívása. Ebben Istennek az eleve rendelését, a predesztinációját látom a leginkább. Kora gyerekkoromtól fogva hitét gyakorló, református családban nevelkedtem, és hiszem, hogy ő hozta Felsőnyárádra Kocsis Attilát és feleségét, Asztalos Anikót, akik lelkészházaspárként gyermekkorom meghatározó személyei voltak.

Az első indíttatást és a személyes kapcsolatot Istennel az ő nevelésük révén kaptam. Az, hogy lelkipásztor legyek, mégsem fogalmazódott meg bennem, nem is gondoltam, hogy alkalmas lehetek erre a szolgálatra, de mindig ámulattal néztem a lelkipásztorokat, főleg, ha egy-egy nagyobb ünnep alkalmával többen is bevonultak a templomba.

Hogyan került mégis a teológiára?

Először a jogi pálya felé kacsingattam, szerettem volna ügyvéd lenni, de Isten úgy alakította az életemet, hogy bezárta azokat az ajtókat, amelyeken én át akartam menni, és kinyitotta azokat, amelyeket ő ki akart tárni előttem. Végül a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen végeztem a tanulmányaimat.

Emlékszik arra a pillanatra, amikor kinyílt a teológiára vezető ajtó?

Összetett dolog volt, Isten különböző személyeket küldött, hogy az utamat ebbe az irányba tereljék. A hitbeli fordulat – bár szüleim hitben neveltek – harmadikos gimnazistaként ért el, amikor nehéz élethelyzetbe kerültem. Az akkori istenhitemet valahogy úgy fogalmaztam meg, hogy Isten létezik, ő az alkotó, de nem szól bele az életünkbe, nem lehet vele közvetlen kapcsolatunk. Ettől függetlenül mindig is kértem őt imádságban. És azt láttam, hogy amikor kérem, akkor egy szempillantás alatt megoldódnak azok a problémák, amelyekbe belekerültem. Ezek után éreztem, hogy Isten gondviselése velünk van, személy szerint velem is. Fontos ezeket a megtapasztalásokat mélyen őrizni a szívünkben. Azóta is voltak nehézségeim az életemben, de azokat már azzal a hittel éltem meg, hogy Isten mindezekben velem van, és ad elég erőt, hogy elvégezzem a feladatomat. Személyes vezérigém is erről szól: „…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Róm 8,28).

Huszonegy éve Sajókeresztúr parókus lelkésze. Szolgált előtte máshol is?

Először Nyíregyházán voltam segédlelkész Sípos Kund Kötöny esperes úr mellett, akitől elég jó „kiképzést” kaptam, ennél alaposabban meg keményebben talán nem is lehetett volna segédlelkészt felkészíteni a szolgálatra. Ettől függetlenül még egy beosztott lelkészi évet eltöltöttem Nyíregyházán. Szükség is volt rám, meg nem is láttam még akkor, hogy merre kellene továbbmennem, de már bennem volt az önálló gyülekezeti lelkészség keresése. 2001-ben kerültem Keresztúrba, ahol helyettes lelkészként kezdtem a szolgálatot, de a gyülekezet nagyon hamar megválasztott állandó lelkipásztorának. 2010 óta Szirmabesenyőn is ellátom a lelkészi feladatokat helyettesként.

Nemcsak két gyermekét, hanem feleségét is Isten ajándékának tartja. Miért?

A keresgéléseim után valahogy úgy adta nekem őt Isten, mint Izsáknak Rebekát. Nemhogy hosszas ismeretségünk nem volt előtte, korábbi, még látásból való ismeretségünk sem. Ő volt az, aki felvette velem a kapcsolatot, amely hamar szeretetteljessé és boldoggá vált. Valahogy mindig az jut eszembe, ahogy hozza Ábrahám szolgája Rebekát Izsáknak, aki amikor meglátja őt a mezőn dolgozva, azt érzi, hogy minden rendben van, őt adta neki az Isten. Bevallom, nekem nem kellett az ujjamat sem mozdítanom, pedig korábban mindenféle erőlködés, próbálkozás hiábavalónak bizonyult. Isten tudja, ki kell nekünk, és tudja, mi az, ami a javunkat szolgálja. Ezt el kell fogadni. Teljes élet- és munkakapcsolatban vagyunk egymással, ugyanis adminisztrátori szolgálatot végez mellettem a Magyar Református Szeretetszolgálat programjában.