Jákób a közvetlenül Istentől kapott kijelentés után, annak megfelelően útra kelt, és megérkezett nagybátyjához, Lábánhoz. Minden jel arra mutat, hogy az útirány fizikai és lelki értelemben is jó. Az teljesül, ami Izsák és Rebeka kérése volt a menekülésen kívül, hogy Jákób őseik közösségéből keressen, találjon feleséget magának. Anyja testvérénél pedig menekülése idejére védelmet. Ebben az eseményben is világos az, hogy az Úr itt a Jákóbnak álomban adott ígéretét teljesíti: „veled vagyok...” (28,15) A Lábán házához való megérkezés olyan biztos jel, amely erősíti Jákóbot. Ott vagyok, azok között, akiknél helyem van: menedékem, megélhetésem az áldásra való felkészülés alkalmas körülménye. Akkor is, ha a nevében és múltjának eseményében is csaló Jákób most saját életében éli át, hogy milyen megvezetettnek lenni. A hűséggel kiszolgált hét esztendőért nem azt a feleséget kapja, akire vágyott, akit megígértek neki. Jákób évei a hűségre való felkészülés idejét adják Lábán házában. Lehetnek kedvezőtlenül alakuló események az életünkben, de soha ne felejtsük el: a fő vonal, amelyet Isten rajzolt meg nekünk Jézus Krisztus megváltásában, töretlen és változatlan. Emberi buktatók, meg nem tartott vagy megváltoztatott ígérvények között is biztos az Isten ígérete.

2Kor 1,1–11

51. zsoltár

Versengés alakul ki Ráhel és Lea között a gyermekáldás dolgában. És több ez, mint az az ő korukban élő szemlélet, hogy igazán az kapja meg Isten áldását, aki gyermeket fogan. A gyermekáldás felettébb nagy ajándéka Istennek ma is. De a két asszony egymásnak feszülő versengéséből egyértelmű az, hogy nem ez az Úr kizárólagos áldása. Ami versengéssé, a másik fölé kerüléssé, hatalmaskodássá fajul, az nem az! Szolgálók bevonásával versengenek a fiak szülése, születése ügyében. Ők már talán ebben a versengésben nem, de az Úr, az élet ura szentnek tartja az életet, és népet formál, törzseket hív elő belőlük. Isten irgalma, versengő életünkbe való beavatkozása ennyire valóságos. Az ígéret nem egyszerűen egy eminens családi légkör meglététől függ, nem emberi botladozások áldozata, az események a választott nép emberi gyarlóságokkal tarkított történésein is túlmutatva haladnak a kiteljesedés felé: „általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége.” (28,14) Így alakult üdvösségünkre az a nemzetségtáblázat, amelybe valóságosan megérkezett a mi megváltó Urunk.

2Kor 1,12–22

200. dicséret

Micsoda megnyilatkozás ez Lábán részéről! Benne van nemcsak Jákób vagyona egyértelmű gyarapodásának, hanem az ő anyagi előmenetelének, bőségének felismerése és elismerése is. Kettős tartalmú elismerés ez Jákób nagybátyja, az apósává lett Lábán részéről. Jákób személye hordozza az áldást, de minden gyarapodás a Jákóbbal együtt levő Istentől származik. Különleges dolog ez? Igen. Amikor Isten gyermeke életében egyértelművé válik a többlet, akkor az is nyilvánvalóvá válik ezzel együtt, hogy nem egyszerűen az emberi szorgalom, igyekezet, tehetség, szakmaiság rejti magában az előmenetelt, hanem maga a velünk levő Úr. Nem felejtheti el Jákób az álomban mondottakat: „megőrizlek téged, akárhova mégy...” (28,15) Szép küldetés úgy jelen lenni környezetünkben, hogy azt mondják: miattad jó, jobb nekünk. A jelenléted s mindaz, ami abból fakad, számunkra áldás. Ennek lehetősége pedig adott, hiszen a keresztyének tudják Isten Jézus Krisztusban tett ígéretét arra vonatkozóan, hogy jelenlétében lehetünk. Az ő jelenlétében lenni pedig áldás mások számára.

2Kor 1,23–2,4

42. zsoltár

A küldetés idejének felismerése: a „mettől meddig”, az „ettől eddig” bizonyossága a magánéletben, a közéletben és az egyházi szolgálatok teljesítésében is rendkívül jelentős, felelősségteljes kérdés. Nemcsak a kérdést megélő egyénre van jelentős hatása, hanem másokat érintő következménye is van. Megtudni, jól tudni a maradás, az indulás kiérlelődött idejét: sok bajtól, szomorúságtól és károkozástól ment meg. Elérkezett Jákób és családja életében a továbbmenetel, pontosabban az ígéret tartalma szerinti hazamenetel ideje. Nincs mire várni. Nem szabad időzni. Menni kell: „…megőrizlek téged, akárhová mégy, és visszahozlak erre a földre.” (28,15) Kapcsolataink kialakításában, fenntartásában, ápolásában, gyülekezeti és társadalmi küldetésünk teljesítésében szükség van az elkötelezett Istenre figyelésre, aki jeleivel, jelzéseivel, kijelentésével eligazít. Eddig, innen tovább azért, hogy az eddigi küldetés ne sérüljön, hanem Isten országának rendjébe beépüljön: pályakezdés, munkahelyváltás, házasság, feladatvállalás, nyugdíjba vonulás idejének félreértése, túlfeszítése sok-sok hibalehetőséget rejt magában. Figyeljünk arra, aki időérzékünket is karbantartja!

2Kor 2,5–17

478. dicséret

Háromnapi járóföld különbséggel és lemaradással van Lábán akkor, amikor üldözőbe veszi Jákóbot a velelevőkkel együtt. Hét nap kellett a háromnapi hátrány behozásához. Micsoda lendület, indulat, harag! Felháborodottsággal találkoznak, érnek össze húsz év együtt töltött idő gyors megszakítása után. Lábán elszánt indulattal megy Jákób után: sértettség és sértődöttség, elégedetlenség mindkét oldalról. Ez teljesen egyértelmű még Isten Lábánt megcsendesítő kijelentése után is, de Jákób viszontválaszából is. Pattanásig feszül a húr. Viták, torzsalkodások, érvek, ellenérvek, elégedetlenségek az életünk legkülönbözőbb kapcsolataiban. Családok némelyikében napi eseménnyé válik, baráti kapcsolatokban pusztítóan lép fel. Az egyházi életben is felütheti a fejét: az én igazságom, áldozatvállalásom, a hatalmam, a szavam, igazságérzetem. Hol és hogyan érhetnek ezek össze, hogy nyugvópontra jussanak? Lábán és Jákób frontális találkozásának kedvező végkimenetele abban lett, hogy Isten jelenlétébe kerültek mindketten. Alkudozásmentes egyezségre jutottak, és szépen, megengedéssel őhozzá kötötték magukat. Határkövet állítottak fel, amely az Úrban mérsékelt indulat jele lett. Őt tették ítélőbíróvá egyszer s mindenkorra. Jézus önmagáról jelentette ki a mi érdekünkben: „Én vagyok (...) az igazság...” (Jn 14,6)

2Kor 3

445. dicséret

Micsoda menet az, amelyben Jákób most halad? Alig békült meg a mögötte levő húsz évben életét meghatározó Lábánnal, hazafelé tart, és hamarosan találkozik a két évtizede őt halálra kereső, sértett Ézsauval. Isten angyalainak előtábora erősíti. Mégis fél, tele van rettegéssel. Emberi számítás szerint ez a félelem megalapozott. Amit maga mögött hagyott, az a gyűlölet, bosszú, üldözés. Isten régi, eredeti ígérete azonban előreviszi. Nem csak a lábai viszik előre. A lelkében óriási változásokkal érkezik: bocsánatkérési szándék, ajándékdelegációk előzik meg érkezését. Milyen emberi! Levenni a lábáról a testvérellenséget. Kiengesztelni anyagi javakkal. Mennyien próbálkoznak ma is így: tárgyakkal, nyájas szavakkal. A döntő fordulat nem ebből származik, hanem abból az éjszakán át tartó tusakodásból, amikor Isten követével birkózik. Testi állapotában maradandó károsodást szenved, de személyiségében megújul, és ezt Istentől küldött új névvel pecsételi meg az Úr. Lecseréli a Jákób – csaló – nevet Izráelre. Ezzel a tudattal érheti a virradat, és indulhat Ézsau felé. A győzelem, az Úrral való „kiegyezésünk” eligazító, megigazító: „megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1)

2Kor 4,1–6

265. dicséret

Mostanra érett be az elsőszülöttségi jog és az apai áldás. Most vált nyilvánvalóvá a Jákóbnak adott ígérettartalma. A csaló, a feleségéért duplán megszolgáló, a Lábán házában küzdelmeket átélő, Isten angyalával tusakodó Jákób Izráellé válásának kézzelfogható mozzanata az, amikor a becsapott Ézsau előtt teljes alázatot gyakorolva, békülést igényelve érkezik. Haza. Mert Isten ezt ígérte és rendelte, ez az a föld, ahol az Úr további ígéreteit kiteljesíti majd. Gyönyörű a kibékülés emberek között, testvérek között, házastársak között, egyháztagok között. Különösképpen akkor értelmes, tartalmas, meghatározó és életformáló, ha az a megbékélés a tartóoszlopa, amelyet Istennel élünk át. Felülmúlhatatlan tartalékunk a kibékülésre, megbocsátásra, bocsánatkérésre az, amit Isten cselekedett azzal, amit Jézus Krisztus vállalt, és el is végzett értünk. Isten őmiatta nem haragszik, haza, önmagához vár minket. A Jákóbból lett Izráel hazaérkezése utáni első feladata, hogy „oltárt állított oda, és így nevezte el: Isten Izráel Istene”. Ugye van oltárod?

2Kor 4,7–18

406. dicséret