Talán nem köztudott: ön szakácsnak tanult, de a hűslevesillatú konyhák helyett inkább a teológiát választotta.

A középiskolában még nem volt igazán kiforrott az, hogy mi végre is vagyok ezen a világon, de szerettem főzni, meg enni is, ezért a szakácsszakma volt az, amely eleinte érdekelt. Emellett már óvodáskorom óta fontosnak tartottam, hogy ott legyek a hittanórákon és a templomban, mert valamiért éreztem Isten jelenlétét és vágyódtam utána.

A konfirmációm fordulópont volt az életemben, ugyanis az addig megtanult és Istenről hallott mesés történetek hirtelen valósággá váltak. Megértettem, hogy ő nemcsak könyvekben és elbeszélésekben élő Isten, hanem az én személyes Istenem is.

Hogyan változtatta meg életét ez a felismerés?

Aktív résztvevő, majd szolgáló lettem gyülekezetünk ifjúsági körében, miközben elteltek a középiskolás évek. Egyre inkább azt éreztem, hogy nem találom a helyem az addigi utamon, és azt sem látom, merre tovább. Ekkor kérdezte meg a lelkészem, látva a lelkesedésemet az ifjúsági alkalmakon és az istentiszteleteken, nem gondolkoztam-e azon, hogy teológiára menjek. Kapásból azt mondtam, hogy nem. Sem a közeli, sem a távolabbi rokonságomban nem volt senki, aki azt végzett volna, el sem tudtam képzelni, hogy miféle tojásból kelnek ki a lelkészek. ljesztőnek és elképzelhetetlennek tűnt, hogy én lelkipásztor legyek.

Végül mégis a teológiára vitte az útja.

A felvetés hirtelen jött, de a gondolat ott maradt bennem. Végül sok imádság és igeolvasás után arra jutottam, hogy megpróbálom. Ha Istennek ez a terve velem, akkor ő ebben segíteni fog. Ha mégsem ez az utam, akkor pedig – kifejezetten kértem is erre – akadályozzon meg ebben, nehogy szembemenjek az ő akaratával. Az elhívásom végül a teológiai évek alatt erősödött meg, mára pedig nincs kétségem.

Mit adott önnek a teológia a tudáson és a diplomán kívül?

Amellett, hogy intenzíven lehetett Isten ügyével, a Szentírással és a teológia szép tudományával foglalkozni, keresztyén közösséget. Ezt nagyra értékeltem, és rendkívül hálás vagyok azokért a barátaimért, akikkel a teológián kovácsolódtunk össze és váltunk valójában azokká, akik most vagyunk. Felejthetetlen a sok-sok beszélgetés, a közös éneklés és imádság. Én ott találtam igazán önmagamra.

A Refisz lelkészeként szoros kapcsolatban áll a fiatalokkal. Mennyire vonzó számukra a lelkészi pálya?

Ha valaki nem lelkészcsaládból származik, akkor hasonlóan nincs fogalma arról, milyen is ez, mint ahogy én sem láttam annak idején. A Refiszben azt tapasztalom, hogy aki az élő Istennel találkozik és átadja az életét, aki új utat kezd Jézus Krisztussal, abban felvetődik a kérdés, hogy ha egyszer szeretné az életét neki szánni, szeretne neki szolgálni, hol akarja Isten őt látni. Mivel a lelkész elég látványosan Isten szolgálatában áll, ezért a legtöbbjük arra gondol, hogy erre hívja el Isten. Vannak, akiket a Refisz által szólított meg és valóban el is hívott a lelkészi pályára az Úr, de olyanok is, akik megértették, hogy nem minden keresztyénnek kell lelkésznek lennie.

Tavaly szeptember óta Dunavarsány önálló lelkésze. Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt egy évben?

Teljesen más, mint ahogy azt beosztott lelkészként elképzeltem, sokkal nagyobb a felelősség. Azt tapasztalom, hogy sok az aratnivaló, és kevés a munkás. Rendületlenül kérjük az aratás Urát, hogy küldjön még szolgálót. Annyiféle terület van egy gyülekezet életében, ahol helyt kell állni, ahol jó lenne minél többeket megszólítani… Ennek a frusztrációja azért ott van bennem. Viszont a megnövekedett felelősség mellett nagyobb rálátásom is van arra, hogyan munkálkodik az Úr egy közösség életében. Istennek még nagyobb az áldása és a hatalma, mint azt eddig láttam.