Ez az igeszakasz a házasság tisztaságára vonatkozó törvények gyűjteménye, amely szerint kegyetlen büntetéssel toroltak meg minden erkölcsi eltévelyedést, amely a házasság Isten által parancsolt rendjét megsértette. Ma ez a szigorúság döbbenetesnek tűnhet. Már látjuk, hova juthatunk, ha nincsenek világos szabályok, értékek, mértékek (13–29). Fontos, áldott üzenet, hogy Isten védi a házasságot mint az emberi élet kiteljesedésének alapját, hiszen Isten a saját népével való örök kapcsolatát is gyakran hasonlította házassághoz. Csak férfi és nő viszonylatában beszél az Ige a házasságról: ez a meder az Isten rendjében. Ez alapján fogalmazzunk meg egy általános üzenetet! Először mindig a magad háza táján takaríts! Nézz körül a saját házasságodban, vizsgáld meg a saját – ide vonatkozó – tisztaságodat, a gondolataidat is! Teológiai értelemben ez azt jelenti: amíg az Isten népe a saját maga közösségében nem takarította ki a rosszat, a bűnt, a gonoszt, addig nem fordulhat hitelesen mások felé (24). A hitelesség nem tökéletességet jelent, hanem azt: tetten érhető, másokat megbotránkoztató bűneink valóban nincsenek, hiszen az élő Isten megváltó és megtisztító keze hordoz bennünket.

Mt 8,1–13

36. zsoltár

Eleve így kezdődik a mondat: „Ki az, aki nem tartozhat az Úr gyülekezetéhez?” Jézus Krisztusban a kérdés megfordult, és ez alapvető szemléletváltást jelentett: „Ki tartozhat az Úr gyülekezetéhez?” Bizony, aki Jézus Krisztusra tekintve hiszi, hogy kegyelemből üdvössége van, és ez a hit feltisztuló élettel ajándékozza meg őt. Az ilyen ember akkor is az Úr gyülekezetéhez, az Isten népéhez tartozhat, ha a „hatalmas keresztyének” kárhozatra kiabálják őt. Abban a korban életmentés lehetett az elkülönülés, mert a környező világ kavalkádja „megzabálta” volna az élő hitet. Akkor nem tartozhattak az Úr gyülekezetéhez az „idegenekkel” keveredők, valamint a tisztátalanok és azok, akik rosszat akartak Isten népének (7). Ez az utóbbi kitétel Móáb népére utalt. Móáb népe nem segítő szándékkal közeledett Isten népéhez (7), ezért Móáb népe különösen tisztátalannak számított. De azok az „idegenek”, akik segítő szándékkal fordultak Isten népe felé, már a harmadik nemzedék során Isten gyülekezetéhez tartozhattak (8–9). Nézzünk Krisztusra! Isten őbenne a gyarló emberi indulatot is fel tudta használni a saját népe védelmében, valamint örök üzenetének, a megváltás evangéliumának közlésében. Az Úr mindig áldássá fordítja választott szerettei számára az átkot (6).

Mt 8,14–22

226. dicséret

Abban a korban a malomkő létfontosságú eszköz volt. Amikor egy ilyen tárgyat zálogba vettek, nem az értéke miatt tették, hanem hogy az adóst rábírják a törlesztésre. A zsarolás egy módja lehetett akkoriban, hogy valakinek a malomkövét zálogba vették, hiszen a megélhetését tették lehetetlenné így: a malomkővel együtt elvették a kenyerét is. Ennél még súlyosabb, amikor valakit megaláznak. Ilyenkor nem a mindennapi kenyerét, hanem emberi méltóságát veszik el. Ma már kifinomult eszközök tárházával lehet ölni, a másik megalázása is egy e gyilkos módszerek közül. A hívő embert azonban védi az ő Ura! Egyrészt az Úr nem engedi elvenni az ilyen ember „malomkövét”; azt, ami életfontosságú testi-lelki-szellemi kenyere. Ő minden tekintetben megadja a „mindennapi kenyeret”. Nem hiába könyörgünk ezért (Mt 6,11). Ha mégis a „kenyér” nélküli idők próbatétele következne ránk, híveit akkor is megerősíti az Úr, mindhalálig hűségesekké edz (Jel 2,10).

Isten védelmet ad népe minden tagjának. Védi a bűnöst (1–3), mert ha verést érdemelne, negyven botütésnél akkor sem kaphat többet (2Kor 11,24). Ha halálos a bűnös bűne, akkor egyszülött Fiát adja érettünk az Isten, hogy ő rajtunk könyörülhessen (Jn 3,16). Isten kegyelmes, de igazságos is (17–19), ezért Isten védi az igazságosságot, hogy a bűnös világ ki ne zökkenjen egyensúlyából. Amálék és annak hadi népe kihasználta Isten népének gyengeségét (2Móz 17,8–13). Isten Igéje arra figyelmeztet, hogy a világ továbbra is gonosz, ezért emlékezni kell az amáléki lelkület, indulat jelenlétére. Jézus Krisztus visszajöveteléig megkötözve ugyan, de még próbálkozik a gonosz. A mi Urunk megbocsátásra, de állandó készenlétre intett bennünket (Mt 25,13). Isten pedig nem hagyja a gonoszt büntetés nélkül: odaát kiegyenlítődnek a dolgok. Isten nem felejt! (19) Őelőtte nem marad elvarratlanul egyetlen szál sem! (Zsid 10,30) Isten védi saját népe megmaradását. Isten népe a világ kezdetétől fogva annak végéig megmarad, ahogy azt hitvallásunkban is bizonyossággal hirdetjük (Heidelbergi Káté 54). Isten ügye nem tőlünk függ! Jézus Krisztus ügye győztes ügy! Isten az állatokat is védi (4). Aki erőnek erejével mindent megtesz a rábízott ügyben, arról Isten nem feledkezik el (1Kor 9,9–10; 1Tim 5,18).

Mt 9,1–8

223. dicséret

Amikor Isten elé járulunk… Bizonyságot teszünk Isten bőkezűségéről (1–4). Adj hálát minden napért, és minden napon azért a földért, ahol élsz, ahol a mindennapi kenyeret kapod! Adj hálát azért a helyért, amely éltet, hordoz, megtart, hogy léted nagyobb ajándékaira is tekinthess, miután volt mit enned! Megemlékezünk az Isten hűségéről (5–9). Itt olvassuk Isten népének hitvallását, amelyet továbbadott gyermekeinek: milyen hatalmasan emelte fel őket, kicsinyeket, az Úr, és szabadította meg őket, nekik ajándékozva az ígéret földjét. Dicsőítjük az Isten egyedülálló voltát (10–11), mert aki az egyetlen élő Isten elé járul, az szabadító irgalmából részesül, és valódi örömöt kap, háza népével együtt. Aki leborul az Úr előtt, az valódi örömre emeltetik fel, aki azonban „idegeneknek” hódol be, az mélyebbre és mélyebbre süllyed. Engedelmeskedünk Isten parancsolatainak (11–19), hiszen az ő kegyelme drága kegyelem, amely látható gyümölcsökben, hiteles tettekben mutatkozik meg, minden nyomorúságunk ellenére is. Igenis, Isten kegyelme által az ő szent népévé leszünk. Nem azért, hogy Isten a többi nép fölé emeljen bennünket (19). De aki szentté lesz, az mássá lesz, mint a többiek. Ez nem tudatos cél, hanem áldott következmény.

Mt 9,9–17

299. dicséret

Isten Igéje úgy szolgálja az életet, mint a lélegzetvétel. Ezért Isten szavára emlékezni kell, és emlékeztetni kell arra a gyermekeinket is. Isten szavát kőbe kell vésni, hogy az emlékkövek mindig Isten megtartó szavára emlékeztessenek bennünket. Ilyen „emlékkő” Isten szavának dokumentuma, a Biblia is (1–8). Hasznunkra azonban akkor lehet a „kőbe vésett Ige”, ha Isten kegyelméből, az ő Lelke által a holt betű megelevenedik, szíven talál, megint, óv, korlátoz, és ennek nyomán szabadságot ajándékoz, megvidámít, éltet, üdvözít minket. Bizony, kegyelmi állapot az, amikor rendszeresen kézbe kerül a Biblia, megnyílik az Ige mögött az élő üzenet; amikor Isten szavává lesz az imádságos figyelemmel olvasott és a szószéken szentlelkes hűséggel magyarázott Ige; amikor maga a feltámadott Jézus Krisztus szólal meg az Igére figyelő bizonyságtétel által, és nem mi; amikor fontossá lesz Jézus Krisztus ügye, az anyaszentegyház, a kegyesség, az imádság, a gyülekezet, a szolgálat. Hallgass csak csendben az Úrra, figyelj Igéjére! Megtapasztalod: Isten népének tagja vagy, az ő megváltott gyermeke (9). Nincs nagyobb örömüzenet, mint annak meghallása és megtapasztalása, hogy lehajolt érettünk az Isten, és „átok alatt” szenvedő, szétesett életünket (14–26) ő „üdvösséges egésszé rakta össze”, áldottá gyógyította meg, a Jézus Krisztusban (10–13).

Mt 9, 18–26

357. dicséret

Mit jelentett az áldás? Ha engedelmesen hallgatjuk és megtartjuk az Úr szavát, akkor saját népét minden nép fölé emeli az Isten (1; 9; 13); győzelmet ad népének az ellenségei felett (7), valamint megáldja övéit mindenben (6). Minden nép szeme láttára cselekszi meg ezt az Isten, saját népével (10), hiszen más népek kölcsönt kérnek majd Isten szent népétől, ők pedig nem szorulnak semmire és senkire (12). Elsővé lesz Isten népe, mindig fölül lesz (13). Jézus Krisztusban Isten az ő áldásának tartalmát is elénk tárta, mely szerint az áldás eredményének örülhetünk, de annak nagy részét tovább kell adnunk, mert másokért is kaptuk az áldást. Ezért az Isten áldása mégiscsak szolgálat, sőt a nehéz helyzetekben kereszthordozás, amelynek során tudunk utolsónak és irgalmasnak lenni (Mk 10,43–44), képesekké leszünk akár alul is maradni (Mt 9,13). Valójában akkor vagyunk Isten áldottjai, ha Jézus Krisztusban újjászületve, irgalmasan, tevékenyen szeretjük a másik embert, mert ez az igazi gazdagság, és ebben gazdagodna meg igazán a mi életünk is (Mt 11,29).

Mt 9,27–38

396. dicséret