... és szorongást keltő elutasításnak hangzik Jézustól a Hegyi beszédben: „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,21–23) A hívőket meglepheti ez az éles figyelmeztetés: „Nem mindenki...” Félve kérdezhetjük a tanítványokkal: „Akkor kicsoda üdvözülhet?” (Mt 19,25)

Miféle akadályokat kell leküzdenünk? Az ószövetségi törvényeket kell betartani? Lehetetlen megfelelni azoknak. Nem tudjuk teljesíteni, noha a törvény csak azt bünteti, aki beleütközik abba, bűnt cselekszik, rosszat tesz. Aki nem teszi a jót, azzal nem törődik. A Hegyi beszédben viszont nehezített és a szélsőségekig túlzott mércét ad Jézus. Például: „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet, aki pedig azt mondja testvérének: Ostoba! – megérdemli, hogy a nagytanács elé kerüljön; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5,22) Akkor is, ha nem ölt. Ez így még inkább lehetetlen. Ki nem haragszik, ki nem mond olyat embertársára?

Albert Schweitzer szerint akkor valósítható meg, ha meg van róla győződve az ember, hogy hamarosan vége lesz a világnak. Nehezíti Jézus mondásának megértését, hogy itt nemcsak a szavak és a tettek vannak egymással szembeállítva, hanem cselekedet a cselekedettel. A Jézus nevében prófétálók, ördögűzők, csodatévők az Isten akaratának a cselekvőivel szemben. Mindkét esetben hívő emberekről van szó. Akkor Jézus miért elutasító? Mert az utolsó ítélet példázatban a király is az emberséges cselekedeteket kéri számon: egy pohár vizet, ételt, ruhát, látogatást, s azok még azt sem tudták, hogy ezeket Jézusnak adták (Mt 25,31k.). Csak osztoztak, adtak abból, amijük volt.

Az ítélet mértéke nem a hit, nem a hitvallás vagy bibliaismeret, hanem az irgalmasság, a szükség és a szenvedés enyhítése. Nehezebb tehát a dolga annak, aki a Bibliát olvassa, templomba jár, imádkozik. Mert a hit próbája nem a vallásgyakorlás, hanem az életvitel. Az első testvérgyilkosság két oltár közelében történt. Káin Ábelt „istentisztelet” után ölte meg, miután Isten elé álltak áldozatukkal. De nincs mitől megijedni, ha az „Uram, uram” vallomás valódi elköteleződés is arra, hogy Isten akaratát cselekedjük, nem a magunkét.