Nem csak Márk evangéliumában (2,10–11) olvassuk ezt a mondást, mind a négy evangélista lejegyezte annyi kis különbséggel, hogy Máténál harmadik személyben van: ez az én szeretett Fiam. A lényeg ugyanaz, a Szentháromság titkába enged bepillantást.

A mennyei Atya gyönyörködik a testet öltött Fiú engedelmességében. Ez is mutatja a dolog fontosságát. Jézus földi életének elején beállt a bűnösök közé és hagyta, hogy János megkeresztelje a Jordánban. János keresztsége a bűnöktől való megtisztulást jelezte, ez volt az általa hirdetett megtérés jele. Jézus isteni természet szerint bűntelen volt, tehát neki nem lett volna erre szüksége, mégis vállalta, hogy ezzel is a bűnösök közé sorolják. Jézus szenvedése a golgotai kereszten érte el a csúcspontját, de már a megszületésével elkezdődött, hiszen az emberi testtel annak minden nyomorúságát is magára vette. Megalázta magát, és emberként élt, testileg is szenvedett, jó példa erre, amikor „megszánta” Izráel népét, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok (Mt 9,35).

Máté evangélista olyan kifejezést használ, amely szó szerint azt jelenti, hogy a látványtól görcsbe rándult a gyomra, összeszorult a szíve. Ugyanezt a kifejezést a mai orvosi nyelv is használja, amikor splanchnikus tünetekről beszél, ez a szív és gyomor betegsége a vérnyomásváltozás miatt. Jézus szenvedése tehát nemcsak valami érzelmi dolog volt, hanem valóságos, testi fájdalmakkal járó szenvedés.

A golgotai keresztre feszítés leírása is több olyan kifejezést tartalmaz, amely a testi kínokra utal. Az evangélisták ezzel is azt akarták kifejezni, hogy Jézus valóságosan szenvedett értünk és helyettünk. Jézus szenvedésének bármely lépését látva nem tehetünk mást, mint hogy felidézzük: „Álmélkodással csudáljuk véghetetlen szerelmed!”