... a Keresztes Szent János Krisztusa című festményén a hatalmas keresztre föntről láttat rá, ahogyan a mennyei Atya látja. Föntről érkezik a fény, az áldás, a dicsőség, mint Isten igenje a tökéletes áldozatra. A magányos szenvedőt a világűr sötétje veszi körül, mégis reménységet nyújt. Senki nem szenvedhet ezután úgy, hogy Jézus Krisztus ne tudná, ez mit jelent. A keresztre szögezett Jézus vállai, széttárt keze és a feje hátulról látszanak, dús haja azt a keveset is eltakarja, amit arcából tudna mutatni. Teste meglepően erős felépítésű és izmos, lefelé csuklik, mintha a gravitáció húzná. Az egész kereszt lefelé zuhan – vagy fölfelé emelkedik, távolodva a Földtől? Nehéz eldönteni. Richard Rohr ferences szerzetes könyvében ír erről a paradoxonról: Emelkedő zuhanás. Ez lehet az. Hiszen minden attól függ, honnan nézzük. A nézőponton van a hangsúly. Honnan nézzük a keresztet, honnan nézzük az életet és a halált? Az életet itt, lent a kereszt tartja, s egyszerre az ég vonzza.

A fény forrása magasan van, láthatatlan. Ég és a föld között feszül a feszület és a víz fölött, mert alul látszik a tó a tétova halászokkal. Az a múlt, a Galileai-tenger, Péter, Jakab és János, a földi életük – mintha maga Jézus nézné.

Dalí a keresztre feszítés sötétségét és gyászát a feltámadás felől ábrázolja, sőt összekapcsolja a mennybemenetel dicsőségével is. Téren és időn túllépve nem számít, hogy hány nap választja el ezeket az eseményeket az üdvtörténetben egymástól. Utal erre az Igére: „az angyal, akit állni láttam a tengeren és a földön, felemelte jobb kezét az égre, és megesküdött az örökkön-örökké élőre, aki teremtette a mennyet és a benne levőket, a földet és a rajta levőket, a tengert és a benne levőket, hogy nem lesz több idő, hanem csak azok a napok, amikor megszólal a hetedik angyal trombitájának hangja, és beteljesedik az Isten titka, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak.” (Jel 10,5– 7) A festő apokaliptikus nézőpontot közvetít, képén mindhárom elem látható: ég, föld és tenger. Az időnek már nincs hatalma, jelentősége: múlt, jelen és jövő egyszerre létezik.

Lent egészen derűs és fényes a tájképes jelenet. Hajnalodik. A keresztre feszítést, a szenvedést tehát nemcsak a feltámadás, hanem a megdicsőülés felől is lehet értelmezni, szemlélni. De jó volna így látni és hinni saját gyászunkat, megaláztatásainkat és bukásainkat az örök élet dicsősége felől, ahol értelmet nyer minden! Isten győzelemmé alakítja. A festő sokat megláttat velünk a lényegből: a kereszt emeli fel Jézust. Minket is.