Milyen tulajdonságaink adják identitásunk tartós támaszpontjait, oszlopait?

Az énkép vagy az identitás a szaktudomány fogalomkészletében más jelentésű, mint az Igében. Amikor Mózes első könyvében az Úr először szólította meg Ádámot, úgy fogalmazott: A kert minden fájáról szabadon ehetsz...; ebben identitásunkat is meghatározta: „te”. A személyes névmások relációkat írnak le. Az egymás közötti viszonyunkat a nyelvvel határozzuk meg.

Fontosnak látta az elején közölni, hogyan tekint ránk. A „te" az „ő”-höz képest közelebb van az „én”-hez. Bensőséges, közvetlen, nyílt, személyes kapcsolatra utal, amíg az ,ő" távolságot jelent. Martin Buber szerint Isten helyes megszólítása a „te”, mert viszonoznunk kell közvetlenségét.

A személyes névmás, bár meghatározza a kapcsolatunkat, még nem árulja el a másikról, ki ő valójában.

Azt az ő válasza fogja meghatározni. Ha a bemutatkozáskor egyik fél tudatában sincs benne a „te" jelenléte, azaz Isten, akkor nem őbenne próbálják megismerni és meghatározni egymást, így a definíció az lesz, amire ön először rákérdezett: a pszichológia. Az ugyanis nem számol az Örökkévaló jelenlétével. Az Atya Jézusnak adta Szentlelkét, akit a Fiú kiárasztott közöttünk. A Lélek őt helyettesíti kétezer éve a földön, jelenlétében folyik a történelem és benne az orosz-ukrán háború is.

Amellett, hogy az Úr gyermekei, teremtményei, kik vagyunk még?

Miért kellene ennél többnek vagy másnak lennünk? Viszont a „még” vonatkozhat az egyén felelősségére. A Teremtő kijelentése – „Nem jó az embernek egyedül lenni” – nem Ádámnak szólt, vélelmezhetjük, hogy önmagával kommunikált, hiszen három személy. Ha bennünket a saját képmására teremtett, akkor mi is kommunikálunk önmagunkkal. A kérdés: engedjük-e megszólalni a Szentlelket? Keresztyénként ezt úgy szoktuk megfogalmazni: Isten a szívemre helyezett egy gondolatot, egy feladatot. Ő rajtunk keresztül akar üzenni a világnak. Nemrég Nick Vujicic látogatott el hazánkba, mint mondta, mennyei üzenetet hozott a magyar nép és vezetői számára. Mi köze ennek az egyéni felelősséghez? Az első ember megbízásában benne volt, hogyan bánjon a teremtett világgal, felelősséget kapott. Ádám hallotta az Úr hangját, de a látvány elragadta a figyelmét. A kert megismeréséből praktikus gyakorlati tudomány szövődött, elkezdett neveket adni a teremtményeknek. De nem volt nyitott bevonni ebbe az Örökkévalót. A később született gyermekek névválasztásánál is beszédes, ha kihagyják, akitől érkeztek ők mint ajándékok. Azzal, hogy ettek a jó és gonosz tudásának fájáról, nem fizikailag haltak meg, hanem szellemileg. Elszakadtak a Teremtőtől, és paradicsomi kapcsolat nélkül folytatják küldetésüket.

Azzal siklott ki önazonosságunk meghatározása, hogy már csak a láthatókra koncentrálunk?

Igen. Abból jönnek a tulajdonságok, ahogyan Ádám fogalmazott: „csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve…” A pszichológia, amely a természetre alapozva vizsgálja az egyént, a láthatatlan valóságot esetleg az ember speciális adottságának tekinti, de nem meghatározójának. A bibliai definíció szerint az identitásunkat Isten határozza meg. Ő szólított meg bennünket: „te”. A Szentírásnak van pszichológiája, nem kell kitalálnunk.

Ez a bűneset előtt történt.

Valóban. Az Úr a bűnt egyetlen cselekvéshez kötötte. Ha nem lenne autonóm gondolkodásunk, nem tudnánk mit feláldozni. Jézus a Gecsemáné-kertben úgy imádkozik Márk evangéliuma szerint: „Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te!" De hiszen azért jött, hogy kiigya azt. Krisztus megmutatja, Ádámék mit mulasztottak el: feláldozni saját akaratukat. Ők vágytak a kívánatos gyümölcsre, amely okossá tesz, és ettek belőle. Ez mélyen azt jelentette: ,nem vagyok elég okos” az orientációjuk a látható világra szűkült le. Az ember, mint a Paradicsomban, ma is a környezetében szerezhető ismeretek, tulajdonságok alapján akarja definiálni önmagát. Akkor nyílik ki előttünk a mennyei valóság, amikor ráeszmélünk, mekkora felelősségünk és kiváltságunk, hogy életünkkel Istenről üzenhetünk másoknak. Nincs valódi identitásunk, amíg nem válik Jézus személyes megváltónkká, addigi énképünk csupán emberi konstrukció.

Ádám még a bűneset előtt indult volna el rossz irányba, amikor nem kérte ki az Úr véleményét?

Nem mondhatjuk azt, hogy rossz volt az irány, mivel a rossz nem azonos a nem jóval. Az Örökkévaló maga mondja a teremtéstörténetben, hogy nem jó az embernek egyedül, és itt nem pusztán emberi társról van szó, ez istennélküliséget is jelent. Az Úr teremtette a kapcsolatokat, a házasságok megtartója nem kézzel fogható. A benne lévő két személy azon keresztül kapcsolódik össze, milyen a viszonya az ő kijelentéseihez. Valóságosnak tekintik-e a láthatatlan Teremtőt, aki a Szentírásban nyilatkozik meg. Amit az Atya mondott, ugyan érthető beszéd, de nem emberi. Ezért lesz testté az Ige Jézus Krisztusban, hogy kézzel foghatóvá váljon. Gondolkodhatunk a nyelvünkön – mintha a csecsemőé lenne az általános –, de ez nem azonos a mennyeivel. Ézsaiásnál olvassuk: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim - így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál" Ha az Örökkévalónak olyan szándékai vannak, amelyek ezen definíció alapján az ő közvetítése, jelenléte nélkül nem érthetők meg, akkor az emberi gondolkodás elszakadt Teremtőjétől. Ezért választ ki olyanokat, akiknek a küldetése része egyetemes tervének, hogy szinte mindenki prófétává lehessen, hogy továbbadja a tőle kapott üzenetet. Azonban ha a személy nem kap Szentlelket – nem születik újjá, tér meg –, akkor nem nyílik meg előtte a Biblia. Kívülről tudhatjuk, hogyha nincs bennünk Jézus Lelke, csupán kulturális magyarázatot és egy vallást fogunk hirdetni.

A keresztyének mennyire látják tisztán személyre szabott küldetésüket?

Sokan vallják magukról, hogy keresztyének. Összetettebb kérdés, ki adta nekik ezt a nevet. Ha Jézus, akkor előbb-utóbb világossá válik a cél, viszont egyáltalán nem mindegy, milyen közösségbe kerülünk újjászületve, lelki gyermekként. Anno, friss megtértként a pasaréti gyülekezetbe kezdtünk el járni a feleségemmel, ahol pillanatok alatt olyan mély lelki közösség alakult ki Pálhegyi Ferenc, a felesége, Lívia és a többi frissen megtért között, hogy megpróbáltunk másoknak is segíteni. Elindult a Bibliai Házassággondozó Szolgálat. Őszintén éreztem, hogy velünk és bennünk van az Úr, és azzal bízott meg, hogy családokat mentsünk. Ez a szolgálat része lett az identitásomnak.