Ma már furcsán hat, de ön tizenhat éves korában költözött el otthonról és kezdett önálló életet Budapesten.

Valóban annyi idősen jöttem el a szülői háztól. Rákényszerített az élet. Átkos időszak volt, annak is a legnehezebb évei, amikor semmi lehetőség nem volt arra, hogy továbbtanuljak, vagy valahogyan elindítsam az életem. Egy kis aktatáskával keltem útra, amelyben benne voltak gyermekkori emlékeim és a szülői szeretet. Ez volt mindenem. Aztán megtapasztaltam, hogy a jövőt csak a múltra lehet felépíteni, és csakis úgy, ha elfogadom Isten gondviselő szeretetét. Túlzás nélkül állítom, hogy miután felkerültem a zajos városba, ahol a harangszó mindig Istenre emlékeztetett, minden percben éreztem azt, hogy ő mellettem van.

Biblia is került az aktatáskába?

Nem, azt nem hoztam el, mert az a szüleimé volt, de az első teendőim között szerepelt, hogy szerezzek egyet. Újpesten, a bányagépgyárban kezdtem el az önálló életemet, két szakmát tanultam ki ott, tizenhét évet töltöttem el a vállalatnál.

Közben különböző templomokba jártam, például a Kálvin térre vagy Budára, Újpalotára és Újpestre is. Végül Mátyásföldön kötöttem ki, itt kapcsolódtunk be a családommal a gyülekezet életébe, amelyben először presbiter, majd gondnok lettem.

A kommunista időszak alatt érte valaha hátrány, megkülönböztetés azért, mert hívő?

Nem ért, mert a munkámat nagyra értékelték, én ebben is Isten gondviselését láttam. Viszont a brigádomban volt egy baptista kolléga, tudták rólunk, hogy jó viszonyban vagyunk. Néha megjegyezték, hogy ne tartsak vele nagyon szoros kapcsolatot. De amikor vasárnap túlóráztunk, s zúgott a harang Újpesten, az Attila utcában, csak összenéztünk, és mondtuk, hogy nekünk ott lenne a helyünk.

Úgy tűnik, a harang hangja fontos önnek. Miért?

Mert az hívó szó az ember életében. Isten figyelmeztet: „Itt vagyok, várlak, segíteni akarok. Feléd nyújtom a kezem, csak fogadd el.”

Van olyan bibliai Ige, amely szintén sokat jelent önnek?

Minden ének imádság. Az új énekeskönyv 312-es énekének második versszaka sokszor eszembe jut: „Bízom hozzád erős hittel, / Hogy te mindent megcselekszel, / Amit szent igédben ígérsz: / Hogy kegyelmesen hozzám térsz, / És megbocsátván bűneimet, / Megadod örök életemet.” Számomra ez útmutatás gyermekkorom óta. A munkámat mindig úgy végeztem és végzem ma is, hogy közben arra gondolok: ehhez mit szólna Isten? A minap a szőlőt metszettem a kertben, és levágtam egy erős, duzzadó rügyekkel teli ágat. Ha eldobom, nem hoz termést. De ha vízbe teszem, a szeretetemmel és földdel betakarom, akkor gyökeret hajt, és újra teremni fog. Jézus földi élete alatt tanított, gyógyított és utat mutatott, hogy jó termés legyen belőlünk. A metszés nála is megtörtént, amikor elvették az életét, de Isten nem hagyta magára: drága véréhez hozzáadta a szeretetét és feltámasztotta. A szőlő az éltető víztől és a szeretettől hoz termést. A mi élő vizünk Jézus, ha elfogadjuk, szolgálatunkkal és Jézus szeretetével mi is termést hozhatunk. Így lehet boldogságunk és örök életünk. Ezért boldog a lelkem, hogy én hozzá tartozhatok, hogy a kertjében dolgozhatok. Még autóvezetés közben is sokszor arra gondolok, Isten mennyire szeret, hogy ahogy korábban, most is fogja a kezemet, mindig mellettem áll, segít. Nekem csak el kell fogadnom, amit ő ingyen szeretetéből ad mindennap.

Szabadidejében verseket is ír, amelyek témája leginkább Isten és a hit.

Ezek a versek mind a lelkemből, mélyen belülről szólnak, és az Istennel való beszélgetéssel összekapcsolva születnek. Néha a gyülekezetünk alkalmain felolvasok közülük, vagy ismerőseimmel osztom meg őket a közösségi oldalakon, de előfordul az is, hogy egyházközségünk lapja közli egy-egy versemet.