... történet fájdalmas mondatára utal vissza Lukács evangéliumának egy-egy későbbi jelenete. Amikor Jézus úton van tanítványaival Jeruzsálem felé és szállást keresnek egy samáriai faluban, nem fogadják be őt, megismétlődik az, ami egykor Betlehemben történt, hogy „a szálláson nem volt számukra hely” (Lk 2,7). Elutasítják, ahogyan a názáretiek is a zsinagógai prédikációja után, amikor még meg is akarják kövezni. Évszázados előítéletek, megszokott sérelmek, gyanakvás, elzárkózás, félelem és önvédelem, tiltakozás és elvárások húzódnak meg ezek hátterében, mint mindig, minden elutasítás mögött.

Jézus Istentől jött, és nem osztozik népe más népeket megvető, ellenséges érzelmeiben. Nem is akar igazságot tenni a samáriai, ősi, vitás ügyben. Minden korábbi és későbbi elutasítás ellenére békés és nyitott marad, és erre inti tanítványait is. Kettő pedig, Jakab és János kész volna tüzet kérni mesterük megsértésének méltó megtorlására. Bűnhődjön a szívtelen és barátságtalan falu, tudja meg, ki jött ide! Védeni akarják Jézust, vagy saját sértett büszkeségüket? Jézus nem az elzárkózó falusiakat feddi, hanem az őt követő buzgó bosszúállókat: „Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek.” (55) Nem, nem tudjuk mi sem. És akarjuk tudni?

Egészen tanítványai sem tudták befogadni Jézust. Hallották a hegyi beszédet, az ellenség szeretetéről szóló tanítást, azt, hogy ne ítéljenek. Harcos, háborgó lelkükkel mégis tűzhalált kérnének azokra, akik nem fogadják be őket. Az irgalmas samaritánus példázata nekik is megdöbbentően új szemléletet hoz: nem lehet senkit a népe, nemzetisége, vallása alapján kirekeszteni, elutasítani. Jézus nem azért jött, hogy büntessen, hanem hogy megmentsen. Sokan nem fogadták be őt, de ő befogad mindenkit, aki hozzá fordul.

Karácsonykor unásig emlegettük a szeretetet egymásnak, magunknak. Megteltünk vele? Kisöpörte belőlünk az ott feszülő ellenséges indulatokat, gyűlölködést, ítéletet? Mert nem az a kérdés, milyen lélek lakik másokban, hanem az, hogy bennünk milyen a lelkület. Megismeréséhez szükségünk van Jézusra, a vele való beszélgetésre. Ő bemutat minket magunknak. Aki befogadta őt, felismeri, hogy jó vele és általa változni, fejlődni. Azután újratanulni, újraalakítani, újrafűzni a régi emberi kapcsolatainkat is, mert sok a félreértés, a felületes kritika bennünk, amelyekből könnyen vitákba, ítélkezésbe, háborúságba esünk. Jézus békességet és irgalmas lelkületet hozott az övéinek. Ne történjen meg velünk a történet fájdalmas mondata, hogy „az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1,11)!