Mindig az a leghitelesebb a számunkra, ami velünk történik. Arról nem szorulunk meggyőző magyarázatra, bizonyítékra. A megtapasztalásaink teszik igazzá vagy hamissá az életet. Számomra az eredendő és a saját, szerzett bűneim viszonya leginkább ahhoz hasonlít, amit a szervezetemben tapasztalok. Anyagcsere: van egyfelől az a része, amelyről nem tehetek, amelyet a két családi ág, minden felmenőm genetikája adott össze. Sokáig azt hitték, hogy csak a veleszületett egyes típusú cukorbetegség hajlamosító tényező a következő generációkban, de ma már kész tényként kezelik, hogy bizony a szerzett, kettes típusú is éppúgy kihat a következő generációkra. Nem tudok nem arra gondolni ilyenkor, hogy az atyák ették az egrest, és a fiak foga vásott bele. Esetemben a hasnyálmirigye. Nocsak, éppen ugyanúgy harmad- meg negyedíziglen, mint ahogy a függőségekről, rossz családi mintákról, a hajdan még devianciának nevezett esetekről is olvastam.

De mielőtt dühösködhetnék és jól a nyakába varrhatnám nápolyizó és tortabarát eleimnek minden bajomat, mint az egyszeri családállítónak, szembesülnöm kell a saját képemmel a tükörben és a leleteimmel az EESZT-ben. És ha kicsit megfigyelem, milyen anyagokat viszek be a szervezetembe, hogyan tartom, akkor jó önismerettel rá kell jönnöm, nincs itt semmi meglepő. Be kell látnom, akkor érzem hasznosnak a napot, amikor ebéd helyett csak egy ropi és cukormentes kóla csúszik le, mert akkor tudom, hogy pörögtem. A munkahely is értékeli azt, ha az embernek legalább egy kicsit lóg a bele, a kisgyerekes élet sem a legráérősebb időszak, és a családi mintáim sem épp az énidőről szólnak. De bárhogy indokolom is, azt hiszem, van még dolgom az öngondoskodás témakörében… Ahogyan a bűneinkre is van mindig valami logikusan levezethető mentség, ürügy vagy magyarázat, mégis bőven volna velük dolgunk.

Mindenesetre pont úgy, mint az eredendő bűn és szerzett gyarlóságok témájában: a kettő együtt, az örökölt és a saját csomag összeragadva húz lefelé.

Ráadásul sokszor úgy eszem azt a ropit vagy más abszolút nem tápanyagdús és különösen nem cukorérzékeny diétához való dolgokat, hogy közben a fiókban ott van a méregdrágán rendelt, speciális, majdnem mindenmentes üveges étel, vagy az otthonról csomagolt. Éhezek, miközben dőzsölhetnék. Csak ahhoz egy emeletet le kellene menni, melegíteni, nekiülni, megadni a módját, evőeszközt elővenni, és nem a gép előtt, fél kézzel, lopva fogyasztani. De mennyivel könnyebb nasit szerezni, mint akár főzni, akár olyat rendelni, ami támogatná az egészségemet!

Ahogy én a tele fiók mellett sokszor éhezem, és az egészséges étel mellett is károsat vagy legalábbis értelmetlent nyammogok, úgy hiszem, sokak táplálják ; így a lelküket. Tudják, mi lenne a követendő: beállni közösségbe, vállalni annak minden örömét és áldozatát, rászánni az időt, és megadni a módját úgy, ahogy a régiek tudták. Felvéve az ünneplőruhát, a hét természetes velejárójaként indulni a templomba. De hát minek, ha lehet sokkal egyszerűbben csökkenteni a korgást? És különben is, kinek van ideje mindenféle más emberekre, inkább csak szolgálják ki az én egyszemélyes lelki igényemet! A közösséggel csak a baj van, ahhoz hozzá kell járulni, csalódhatok a másikban, a többieknek elvárásaik lehetnek, ki tudja, talán nem is szeretnek engem, vagy én nem fogom őket. Mennyivel könnyebb és titokzatosabb valami félig varázsos dolog, mint a gyógyító ásványok, agykontroll, vagy valami horoszkópszerű, esetleg jósnő, az nem igényel belőlem annyit... Amitől csak kapok. Vagy csak valami érzékeny szép film, könyv, zene, amely már majdnem olyan, mintha keresztyén lenne... Csak nem az. Ezek pont elegek ahhoz, hogy eltompítsák a korgást, hogy mások számára ne legyen szembetűnő a lelkem soványsága.

Ahogy én a ropit befalva kicsit helyreállítom a vércukorszintemet, időlegesen és csöppet sem ideálisan, mellette meg romlik a lelet, úgy hatnak ezek a lelki nasik. Felületre, életmentésre jó. De ezen élni? Ilyen silány eledelen hosszú távon nem lehet büntetlenül. És ezektől könnyen meg is lehet csömörleni. Hiszen ma már szinte minden márka mögött komplett filozófia, hitvallás áll, tele van miniteológiákkal a világ. Mindegyik meggyőzni, hívévé tenni akar, csak egyik sem megy el értünk a keresztig.

Nem egyszerű az életmódváltás, de amíg az egészségéért egy-egy diagnózis vagy elhatározás miatt ráveszi magát az ember, hogy új szokásokat kezdjen (valljuk be, néha ezt már az igényesség részének is tekintjük), addig a lélek rejtve marad, annak elhanyagolása kevésbé nyilvánvaló.