A Lélek által örvendezve, imádságban magasztalja a Fiú az Atyát, aki hatalmat adott neki az erőtlenségben. Jézus örül, hogy a kiküldött hetvenkét tanítványnak még az ördögök is engedelmeskedtek, és Isten láthatóvá tette előttük hatalmát. Mi is így örülünk, amikor látjuk, hogy nehézségeink közepette előrehaladunk az evangélium ismeretében, és a tanítványokhoz hasonlóan győzelmeinkről is beszámolunk Urunknak. Milyen vigasztaló: nem attól leszünk keresztyének, ha sok könyvet elolvasunk Krisztusról, minden teológiai vitát ismerünk, vagy „tanult” emberek vagyunk. Keresztyénné nem okosságunk tesz, hanem a mennyei kegyelem (Jn 17,3). Isten a legdrágább ismeretet, Jézus személyének titkát elrejtette az okosak elől, de felfedte az „egyszerű” embereknek (Mt 21,16). Azt a titkot nevezetesen, hogy ő és az Atya egy, és a Fiú elfogadja a megváltás Istentől elrendelt útját (Lk 9,22). Krisztus jelenléte e világban titok. Csak a Lélektől megragadott emberek ismerhetik fel őt. Boldogok lehetünk, ha a tanítványokhoz hasonlóan láthatjuk azt, aki a próféták és királyok elől el volt rejtve. Krisztusban karácsonykor az jött el, „akit a szent atyák vártak, / A szent királyok akit óhajtottak” (RÉ 315,4).

Ézs 22

72. zsoltár

Az Írásokban járatos törvénytudó csapdaállítás szándékával kérdezi Jézust a megélni érdemes élet, az „örök élet” felől. Urunk a kérdezőt a törvényhez igazítja, amely Isten és a felebarát szeretetére szólít (27). Majd a további, akadékoskodó kérdésre, amely azt firtatja, ki a mi felebarátunk, egy történettel válaszol. E történet szerint a rablók által félholtra vert és kifosztott, útszélre dobott ember egész lényével irgalmas felebarát után kiált. Így lesz az örök élet elméletinek tűnő kérdése azonnal élet-halál kérdésévé. Jézus azt mondja: nézd, ott fekszik ez az ember, aki a másik ember segítsége nélkül meghal. Sok segítője lehetne, többek között te is! De ő azért a felebarátod, mert az ő sorsa a te sorsod is. Ezért ne azt kérdezd: mit kell tennem, hogyan lehetek filmbe illő „Nagy Samaritánus”. Hanem ismerd fel, hogy te is ugyanilyen irgalomra szoruló lény vagy születésedtől fogva, mint az a félholtra vert másik. Azt kérdezd először: hol, kinél találok talpra állító, segítő szeretetet. A pap és a lévita továbbra is a maga szentségének, társadalmi pozíciójának foglya marad, a samaritánus pedig vallásilag megkülönböztetett ember. Mi viszont az Isten- és emberszeretet ikerparancsolatához immár végérvényesen hozzáértjük azt a Krisztust, akit félholtra verve, kifosztva ott hagytak az út szélén.

Ézs 23

452. dicséret

Ebben a történetben Mária egyetlen szót sem szól, csak Jézus lábánál ül és hallgatja őt. Márta, a ház úrnője, sürög-forog, intézkedik. Tudja, hogyan kell vendéget fogadni. A mostani kedves vendég azonban más, mert ő mondja meg, hogy az ő közelében mi a szükséges. Ezért felel lelkigondozói módon Mártának a testvére magatartását firtató, emberileg jogos kérdésére: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta...” (41–42). Bármilyen fontosak is a Jézusnak szánt kedves ajándékaink (mosolyunk, szorgalmunk, pénzünk stb.), ezek soha nem pótolhatják azt, amit Urunk tőlünk ténylegesen vár: az odafigyelést őrá, a neki szentelt időt, a szavának való engedelmességet. Nem a „cselekvő” és a „szemlélődő” keresztyénség típusait képviseli itt Márta és Mária. Hiszen a mi életünkben is megtörténhet, hogy egy aktív, munkás „Márta-élet” után Máriával együtt elcsendesedve a Mester lábához ülünk, és hallgatjuk őt a valóban „egy szükségesről”. Ő nem azt keresi, ami a mienk, hanem minket magunkat (vö. 2Kor 12,14).

Ézs 24

364. dicséret

A hit tulajdonképpeni nyelve az imádság. De embervoltunk is az imádságban teljesedik ki, mert benne a legmagányosabb lélek is közösségre talál Istennel. Jézus számára az imádság nem más, mint beszélgetés a mennyei Atyával, aki maga is vágyakozik a velünk való beszélgetésre. A Miatyánkkal erre a bensőséges, imádságos Isten-kapcsolatra, a hit nyelvtanára tanítgatja övéit, és egyúttal összefoglalja benne mindazt, amit Isten országáról kíván mondani (2–4). Jézus arra biztat, hogy soha ne bátortalanodjunk el, amikor Istentől kérünk valamit. Hozzá bármikor mehetünk, miként a jó baráthoz még éjjel is becsöngethetünk (5). Ha pedig késik kérésünk teljesítése, először imádságunkat vizsgáljuk meg, és ne Istenünkben kételkedjünk. Ő jóságos Atyaként ismeri a mi szükségleteinket, még mielőtt azokat szavakba foglalnánk. Nem kígyót és skorpiót ad nekünk (11–12), még csak nem is azt, amit sokszor meggondolatlanul kérünk tőle. Naponként adja nekünk önmagát, mégpedig az általunk egyedül elfogadható formában: mint Szentlélek, mint áldás, életerő és életkedv. Ezért, ha Isten szól, ne szorítsd ökölbe kezedet, hagyd nyitva, hogy megtölthesse üres markodat. Ha nem is most azonnal, az örökkévalóságban bizonyosan megteszi majd. Urunk, adj nekünk bátorságot, hogy merjünk tőled kérni; adj nyugtalanságot, hogy keressünk téged, és adj bizalmat, hogy kopogtassunk nálad.

Ézs 25

402. dicséret

A sokaság nem vonja kétségbe, hogy Jézus a „néma ördögöt” ki tudja űzni, de többen azt állítják, hogy mindezt az ördögök fejedelmének segítségével teszi. Ez a lehetőség valóban adott, hiszen a Sátán birodalmának lényege a civódás, a veszekedés. Jézus azonban erősebb a gonosznál, mert Isten „ujjával”, vagyis az ő hatalmával űzi ki az ördögöket. Behatol az „erős ember”, a Sátán házába, hogy az ott fogva tartott, elnémított nyomorultakat kiszabadítsa az Istent magasztaló, imádkozó életre (22). A szeretet hatalma nagyobb a hatalom szereteténél, mert Jézus valóban az „erősebb” (22). A démoni világ elleni küzdelemben nincs semlegesség, nincs köztes terület: vagy Krisztus mellé állunk, vagy pedig a sátáni világ hatalmába kerülünk. „Aki nincs velem, az ellenem van” – mondja Urunk (23). De mi történik, ha megszabadulunk ugyan a gonosztól, de a keletkezett űrt nem Krisztus tölti ki? Akkor bizony az elűzött ellenség megerősödve újra visszatér, és még nagyobb lesz a baj (26). Jézus nem csupán száműzi a démonokat, az okkult erőket, hanem a maga közösségébe vonva gyógyítja az életet. Ezért figyeljünk Isten Igéjére. Máriát azért mondjuk boldognak, mert Isten hozzá szóló szavát meghallotta, és szívében megőrizte (27–30).

Ézs 26

95. zsoltár

Urunk két ószövetségi példát is említ, hogy a mellette való döntésünk komolyságát hangsúlyozza. A „Jónás jele”, vagyis a próféta megtérésre hívó igehirdetése intő jelül szolgált az asszír főváros, Ninive minden lakójának. Az idegen civilizációban felnőtt Sába királynője nagy távolságot megtéve, fenntartások nélkül látogatta meg Salamon királyt, hogy bizonyságot szerezzen bölcsességéről. Amikor Jónás próféta prédikált, a niniveiek felismerték benne az Isten küldöttét, és megtértek (Jón 3,5), Sába királynője pedig bizonyosságra jutott (1Kir 10,6). Jézus arra figyelmezteti hallgatóit és minket, hogy mi is csak a bűnbánatra hívó „Jónás jelét” kapjuk. Ez elegendő volt az idegeneknek, így Isten népe számára is elégnek kell lennie. Ha ez nem így volna, akkor az utolsó ítélet napján ezek az Isten szavának engedő, érdeklődő idegenek mondanak majd ítéletet fölöttünk. Az előjogokhoz ugyanis felelősség is társul. Jézus személyében a „Jónás jelénél” nagyobb jel adatott minden egyházi nemzedék számára: Urunk igehirdetése, halála és feltámadása. Az ő bölcsessége nagyobb a Salamon bölcsességénél, bűnbánatra hívó szava hatalmasabb a Jónás igehirdetésénél.

Ézs 27

96. zsoltár

Jézus Krisztus azért jött közénk, hogy a világ világossága (Jn 8,12) legyen, aki nem rejti „véka alá” jelenlétét, bűnbánatra hívó szavát (33). Aki e hívó szó elől elzárkózik, e világosság elől zárkózik el. Ha a test lámpása valóban a szem (34), és van bennünk „belső világosság” (35), akkor képeseknek kellene lennünk arra, hogy felismerjük Krisztust, és ezzel elnyerjük azt a belső világosságot, amely egész életünket átformálja. Ha viszont sötétségben botorkálunk, ez a mi gonoszságunk jele. Szemünknek, e fontos érzékszervünknek, „tisztának” kell maradnia. A „tiszta” annyit jelent: ép, sértetlen, „hibátlan”, mint az Istennek felajánlott áldozati állat. A szem azért a „test” (= a személyiség) lámpása, mert ezzel látjuk meg az „Atya egyszülöttjének”, a világba eljött Jézus Krisztusnak a dicsőségét (Jn 1,14). A bennünk lévő világosság is Istentől jön, amint ezt az Ószövetség is vallja: „Az ember lelke az Úrtól kapott mécses…” (Péld 20,27) A „tiszta szem” ellentéte nem az egészséges, hanem a „gonosz” szem. Vagyis elzárkózhatunk a világosság elől, megtehetjük, hogy nem engedjük be az életünkbe, és pincemélyi sötétségben élünk, de ezáltal a „testünk”, vagyis egész személyiségünk gonosszá válik (35). Aki Krisztust követi, az nem járhat sötétségben (Jn 8,12). Részleges, időszakos tanítványság nincs.

Ézs 28

118. zsoltár