Isten törvénye
A keresztyén élet kötöttséget vagy inkább szabadságot jelent? Vajon az Újszövetségben is él még Isten ószövetségi törvénye, vagy már érvényét vesztette? A törvény vádol és halált szerez, vagy pedig utat mutat és biztonságot ad?
A törvény fogalmát a Szentírás is többféle értelemben használja: jelölheti Mózes első öt könyvét (Mt 7,12; Mt 22,40), különböző parancsolatok gyűjteményét (pl. Mózes 3. könyve), de a törvényt összefoglaló tízparancsolatot, illetve a nagy parancsolatot is, amely Isten és embertársunk szeretetére szólít fel (5Móz 6,5; 3Móz 19,18; Mt 22,37–39). A törvényt tehát már a Szentírás is rendszerezi, összefoglalja. A II. Helvét Hitvallás ezt a szemléletmódot követve állítja, hogy a törvény Isten akaratát tárja elénk: azt, hogy szerinte mi a jó és rossz, igazságos és igazságtalan. Isten törvénye tehát jó és szent (Róm 7,12).
A törvényről szóló tanítás a keresztyénség lényegéhez tartozik, sokszor mégsem találjuk a helyét a hitünkben. Tudjuk, hogy „a törvény cselekedeteiből senki sem fog megigazulni” (Róm 3,20; ApCsel 13,39; Gal 3,11; Fil 3,9; Zsid 7,19). Miért olvassuk mégis a Bibliában, hogy az utolsó napon a cselekedeteink szerint kapunk majd ítéletet (Mt 16,27; 2Kor 5,10; Jel 20,12–13)?
A törvény szerepét csak úgy tisztázhatjuk, ha a Szentírás egészének fényében tekintjük, és meglátjuk a helyét Isten kibontakozó tervében. Kálvin János szerint az egész Szentírás tulajdonképpen a törvényt és annak magyarázatát tartalmazza: az Újszövetségben is érvényes a törvény, és már az Ószövetségben is jelen van az evangélium.
A törvény helyes megértése nélkül azonban vagy a törvényeskedés (legalizmus) vagy a törvényellenesség (antinomizmus) tévedésébe esünk. Az előbbi félreértése, hogy azt gondolja: az ember a törvény cselekvésével fog megfelelni Isten elvárásának, Pál apostol szerint azonban a bűn miatt még az igyekezetünk is hiábavaló (Gal 3,10)
„Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” (Gal 3,10)
Az utóbbi (antinomizmus) pedig azért félreértés, mert tagadja, hogy Istennek bármilyen követelése lenne az emberrel szemben. Az antinomista szerint elég, ha a szívünkre hallgatunk, sőt, bátran vétkezhetünk is, mert Isten úgyis megbocsát. Az evangéliumban azonban Jézus nem törölte el Isten törvényét, hanem éppen ellenkezőleg: megerősítette és betöltötte azt (Mt 5,17–18; Mt 7,12; Róm 3,31; Róm 6,15; Jak 2,14).
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik.” (Mt 5,17–18)
Mit mond a Szentírás Isten törvényéről? Isten a teremtéskor az ember szívébe írta bele törvényét. Ez a törvény nem pusztán szabályok összessége volt, hanem az Úrral való élő közösség és egyetértés, amelyben lehetséges volt Isten valóságos ismerete. Amióta azonban az ember fellázadt Isten ellen, sötétség borult a szívére, azaz nem képes önmagától felismerni és teljesíteni Isten akaratát (Róm 1,18–32). Az ember örök bűne és lázadása, hogy megkérdőjelezi, sőt felforgatja az Isten szerinti jót és rosszat (Ézs 5,20), és saját törvényt alkotva hamis nyugalmat akar szerezni lelkiismeretének.
Isten azonban szabadítást tervezett az embernek, és ezt a jó tervét már a törvényben kinyilatkoztatta. Az Egyiptomból kivonuló Izráel nem a szabadítás feltételeként, hanem ajándékba, az új életre szóló útmutatásként, a „szabadság útjelzőiként” (Jan Milíč Lochman) kapta a parancsolatokat (2Móz 20,2). Kálvin János szerint hármas haszon rejlik a törvényben Isten népe számára: a törvény tükör, fék és ösztöke.
A törvény tükör, mert megmutatja Isten jó tervét az emberrel, de egyúttal azzal is szembesíti őt, hogy a bűn miatt nem képes teljesíteni Isten akaratát. A törvény erőtlen az ember lázadó szíve miatt (Róm 8,3), mégis hasznos, mert leleplezi bűnösségét, hogy azután kétségbeesésében a Szabadító Istenhez, Jézus Krisztushoz meneküljön. A törvény – mint egy nevelő, pedagógus (Gal 3,24) – Krisztusra irányítja a tekintetét, hogy hittel várja Istentől a kegyelmet, ne pedig azt gondolja, hogy ő fog megfelelni Isten elvárásának. „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.” (Róm 10,5) Ha Jézus Krisztusban hiszek, tudhatom: ő azért engedelmeskedett mindhalálig, hogy kegyelméből nekem ajándékozza igazságát. Cselekedetekből van üdvösségem, de nem a sajátomból, hanem Jézus cselekedeteiből. Jézus életével és kereszten bemutatott áldozatával eleget tett Isten törvényének, és ezért a törvény követelése bennem is teljesülhet (Róm 8,3–4).
„Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róm 8,3–4)
Kedves Olvasó!
A teljes cikk elolvasásához előfizetéssel kell rendelkeznie! Kérjük tekintse meg ajánlatunkat!