A kettészakadt ország királyai közt hamarosan viszályok törtek ki. Roboám, a déli országrész, Júdea királya meg akarja hódítani Izráelt, az északi részt. A testvérháborút az Úr üzenete állítja meg. A királyok akkor még hallgattak az Úrra. Isten akarata a békesség. Hiszem, hogy az Úr ma is békességet akar, és sohasem háborút, főként nem testvér- vagy polgárháborút. Békességet akar a földön ma is: „kicsiben” – saját családunkban, környezetünkben és „nagyban” – a nemzetek között: „a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14) Hogyan éljük meg az emberi kapcsolatainkat? Tudunk-e a békesség munkálói lenni? A Jeroboámnak adott kijelentéssel (1Kir 11,38) szemben a király elzavarja a papokat és lévitákat az országból, aranyborjakat állíttat és szerez hozzá papokat. Nagyon hamar elfelejti az Úr szavát és akaratát. Az elűzött papok és léviták – hivatásukhoz méltóan – Jeruzsálemben akarják szolgálni az Urat. Ezzel a déli országrészt erősítik. Azonban itt sem sokkal jobb a helyzet, Roboám csak három évig járt „Dávid és Salamon útján” (17). Pünkösd ünnepe van, és a két király története szembesít önmagunkkal: a saját indulataink, vágyaink szerint vagy a Szentlélekkel megajándékozottan akarunk élni? „Hova visz az út ?”

Mk 10,46–52

541. dicséret

Roboám, Salamon fia néhány év után „elhagyta az Úr törvényét”, a király bűne olyan, mint egy fertőző betegség, átterjedt az egész népre. Jeroboám és Roboám bűne magával sodorta a rájuk bízottakat, északon és délen is. A két király bűnesete önvizsgálatra késztet: hogyan vagyunk jelen a mieink, a ránk bízottak, a velünk élők között?! Mit sugároz az életünk? A királyok jól indultak, álltak, de azután elestek. „Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10,12) Sisák, Egyiptom királya megtámadja Júdeát. Semajá próféta tudtul adja a királynak és a népnek Isten ítéletét. „Akkor megalázták magukat Izráel főemberei meg a király, és ezt mondták: Igazságos az Úr!” (6) Így igazat adtak az ítélő Istennek. Isten válasza: kegyelem és irgalom a megtérőknek, a hozzá visszafordulóknak, megmentés a pusztulásból és a halálból. „Amikor tehát Roboám megalázta magát, elfordult róla az Úr haragja; nem volt ok a teljes pusztulásra, hiszen csak volt Júdában is valami jó.” (12) Jézus Krisztus kereszthalála, feltámadása ezt az isteni változatlan, örök akaratot tette nyilvánvalóvá. „Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt.” Ma még – először vagy újra: menekülhetsz hozzá.

Mk 11,1–14

550. dicséret

Roboám, Júda királya ötvennyolc évesen meghalt, fia, Abijjá követte a trónon. Abijjá nevének jelentése: Atyám, Jahve – és testvérháborúba kezd Jeroboámmal. Mintha nem ismerte volna az édesapjának adott isteni intést. Úgy lép föl Jeroboám ellen, mint aki az Úrral kötött szövetség védelmezője, és önmagát valóban Isten gyermekének látja. Az ő énképe: az Úrtól elfordult Jeroboámmal szemben „mi azonban megmaradtunk Istenünk, az Úr mellett, nem hagytuk el őt” (10). Hűsége bizonyítéka az északi országrészből elkergetett papok és léviták befogadása, az Úr törvénye szerinti szolgálatba állítása, a templomi istentisztelet törvény szerinti pontos megtartása. Ebben az időben minden szolgálócsoport naponként hűséggel végezte a feladatát. Reménysége, hogy az Úr vele van és megmenti a népet. Az Úrban bízó lelkülettel szólítja föl Jeroboámot: „Izráel fiai, ne harcoljatok őseitek Istene, az Úr ellen, mert nem boldogultok!” (12)

Mk 11,15–19

546. dicséret

Izráel uralkodója, Jeroboám kétszeres túlerővel száll szembe Júdával. Nagyon ügyes taktikával bekeríti Abijját. Azonban Jeroboám az Úr helyett a maga emberi erejében, a túlerőben, okosságában, taktikájában és bálványai segítségében bizakodik. Abijjá, a mellette álló papok és a nép egyetlen reménysége a túlerővel szemben maga az Úr. A király úgy éli meg ezt a csatát, ahogyan a neve is mutatja: Isten gyermekeként, bizalommal és hittel hívja segítségül az Urat (Atyám, Jahve). Bekerítve biztos halál és elesés várt rájuk, „ezért az Úrhoz kiáltottak segítségért, a papok megfújták a trombitákat” (14), és megmentette őket az Úr. Van az úgy, hogy szorult és reménytelen helyzetünkből nem látunk kiutat. Kétségbeejtő, félelmetes állapotokat valamennyien átéltünk, átélünk. Tehetetlennek látszó, kiúttalan, reménytelennek tetsző élethelyzetünkből ma is az ő leleményes szeretete, irgalmassága szabadíthat és tarthat meg minket. „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15)

Mk 11,20–26

543. dicséret

Vassné Baki Ilona

A krónikák második könyve Júda királyainak történetét idézi fel, Salamon királyságától kezdve nyomon követhetjük utódainak viszontagságos életét, Isten előtt kedves és bűnös cselekedeteiknek sorozatát. Minden ennek a sajátos ténynek a következménye. Salamon halála után a választott nép országa kettészakad, az északi rész Izráel, a déli pedig Júda néven működik tovább. Ez utóbbi, déli ország harmadik királya Ászá, akiről bibliai részünk tudósít. Negyvenegy évi uralkodását (Kr. e. 911–870) leginkább két szóval lehetne jellemezni: rombolt és épített. Leromboltatta a pogány magaslatok kultuszlakhelyeit, és elrendelte: a népet tanítsák meg az Úr törvényére! Mindezek mellett gondja volt Júda városainak védelmére is, amire akkor nagy szükség volt, mert etióp csapatok támadták meg Júda déli részét. A király bizodalma az Úrban van, imádságos szavait meghallgatja Isten, és elűzi az ellenséget. Mindeme nehéz idők mellett húsz évet békességben tölthetett el. Erre az időszakra esett a pogány oltárok lerombolása és az építés. A keresztyén ember hitéletének fő feladata lerombolni a bűnöket, küzdeni a kísértések ellen, és épülni, növekedni a Krisztusban (Jn 3,30).

Mk 11,27–33

542. dicséret

Egy nem várt győzelem még a hitben élő embert is megszédítheti. Hogy ennek csapdájába ne essen, a hadjáratból hazatérő Ászá királyt Azarjá próféta további reformok bevezetésére buzdítja (1–7). A király erre hallgatva, a győzelem hatása alatt megújítja az Úrral kötött szövetséget. Az ország egész területén lerombolja a bálványkultuszhelyeket, és visszaállítja Isten igaz tiszteletét. Megújul a jeruzsálemi templomi kultusz, amit a szívek megújulása követ (8–15). Egyre több hűségfogadalom hangzik el, aminek áldásaképpen Isten két évtizedes nyugalmat ad népének. Ászá hitben való engedelmességét mutatja, hogy még saját anyját is megfosztja az anyakirálynői méltóságtól (16), és az általa készíttetett bálványt összetöreti. Lám, még a magas méltóság sem lehet akadálya Isten igaz tiszteletének. Ászá egész magatartását a prófétai figyelmeztetésre való összpontosítás jellemezte, amely mai Igénk része. Az Úr ma is velünk van, ha mi is vele leszünk. E mondat első fele sokszor vált jelmondattá népünk, nemzetünk krízishelyzeteiben, elfelejtve a folytatást, amely feltételes kötőszóval kezdődik: ha! – jelezve ezzel azt, hogy Isten segítsége a mi őrá figyelésünket is igényli.

Mk 12,1–17

551. dicséret

Bár Ászá királyról azt írja a Biblia, hogy „tiszta volt a szíve egész életében” (2Krón 15,17), mégsem úgy mutatja be, mint aki feddhetetlen, bűntelen ember. Két olyan esetről is olvashatunk e részben, amely erről szól. Az első Baasá izráeli királlyal kapcsolatos. Baasá fenyegető magatartása miatt Ászá az arám Benhadadhoz fordult segítségért, és az Úr háza és palotája kincseivel rávette, hogy jöjjön az ő segítségére. Benhadad elfogadta az ajánlatot, Izráel ellen vonult. Júda tehát megmenekült, de Hanání próféta e tettéért megfedte Ászát azzal, hogy Isten népének ereje nem a pogány haderő segítségében van, ő pedig ezért a prófétát börtönbe vetette. Ászá király nemcsak az Úr iránti bizalmatlansága által, hanem a próféta ellen is vétkezett. Ászá másik vétke időskori betegségével kapcsolatos. Lába megbénult, és más bajok is gyötörték. Ekkor varázslóknál keresett gyógyulást. Bűnei miatt bűnhődnie kellett, de emlékezetesek az Úr ügyéért tett cselekedetei. A mi életünkben is vannak negatívumok, de törekednünk kell az Urunkhoz való hűségre!

Mk 12,18–27

508. dicséret

Kun Mária