Reklám és morál

(Kálvinista Szemle, 1928. február 25.)

Tényleg nincs köze a reklámnak a keresztyénséghez, a keresztyén világnézethez, a keresztyén morálhoz? Nagyon sok köze van, hiszen a keresztyénség nemcsak egy mennyei absztrakció, hanem moráljával szabályozója és útja a gyakorlati élet minden megnyilvánulásának. A keresztyénség amennyiben tan, reveláció, annyiban világnézet, s amennyiben erkölcs, annyiban életfölfogás. A keresztyénség moráljától nem szabadulhat meg sem a gazdasági élet, sem a kultúra. Nem azt állítjuk, hogy a gazdasági élet prédikáljon, a kultúra pedig csak zsoltárokat fordítgasson, de az igaz, hogy a reklámnak nem szabad tudatosan hazudnia, tudatosan becsapnia, vagy tudatosan spekulálnia a gyengébbek naivitására, tudatlanságára. A reklámmal szemben a keresztyén morál nevében a minimális elvünk: Az igazat, a valóságot: jó szándékkal, becsületesen. A reklám szép, tetszetős stílusát ez esetben nem kifogásoljuk. Legalább ennyit a gazdasági reklámról.

De sokkal súlyosabb kérdés a kultúra terén hangos reklám körül. Elismerjük, hogy az irodalmi termékek kiadójának jogában áll egy általa kiadott műnek a reklamirozása, hiszen a saját haszna mellett a művelődés terjesztését is célozza, szolgálja. De ez a reklám ne rontsa le a mű komolyságát, méltóságát, önmagában rejlő értékét. Egy tekintélyes szakkritikusnak pártatlan véleménye a könyv fedelén a legjobb reklám a figyelem felkeltésére. Ám tiltakoznunk kell éppen az irodalom nevében is, hogy erkölcstelen tendenciájú, nemzetellenes, vallásellenes, ún. „irodalmi termékeket” hamis esztétika hazug szabadságára hivatkozva becsalják a keresztyén és magyar családok asztalára. A destrukciónak mindig szájkosár jár, nem pedig a hangos dob fizetett és szabados hazugsága. […] Műtárgyak nagyszavú reklámja is csak akkor jogosult, ha az erkölcsnek nem köp a szemébe és az ízlést nem rontja meg.

(folytatjuk)