Jelentette-e a konfirmáció a felnőttkor kezdetét nemcsak hitben, az egyházban, hanem a társadalomban?

Igen, a református közösségekben a konfirmációra úgy is tekintettek, mint a nagykorúság és a gyülekezet teljes jogú tagjává válás ünnepélyes megerősítésére. Megjegyzem elsősorban római katolikus közösségekben létezett, de református közösségekben ugyancsak megvolt a legényavatás szokása, de ennek nem volt egyházi vonatkozása, azt a rítust jelentette, amely után a legénységgel együtt járó jogok illették meg a felavatottakat.

1439-ben a lorentzi zsinat szentségnek nyilvánította a bérmálkozást, de ezt a reformáció nem fogadta el. Utóbbi tanai szerint a konfirmáció valójában összekötő szertartás, megáldó istentisztelet a két sákramentum, a keresztség és az úrvacsora között. Érdekesség még, hogy sokáig nem vette körül olyan ünnepélyesség, mint napjainkban, csupán a XVIII. századtól, de akkor sem egységesen. Erdélyben 1788-tól, majd a mai Magyarország területén, keletről nyugatra terjedt el.

Sok gyülekezetben pünkösdkor tartják a konfirmációt. Mikor és miért alakulhatott ez így?

A Szentlélek kitöltetése miatt. Úgy fogták föl, hogy ezzel a megerősítéssel, a kézrátételes megáldással a Szentlélek is rászáll az avatandó ifjakra. De mint ahogy ma, úgy régen is voltak olyan gyülekezetek, amelyek nem pünkösdkor tartották. Például Erdélyben vagy a felvidéki Váli-völgyben, ahol nagypénteken volt a konfirmáció, húsvétkor pedig az első úrvacsoravétel, de Dél-Erdélyben olyan református gyülekezetek is akadtak, ahol augusztus 20-án tartották, az első úrvacsorát pedig a rá következő vasárnap vették magukhoz a fiatalok. De tény, hogy a magyar nyelvterületen élő gyülekezetek többségében a mennybemenetel napján konfirmáltak, úrvacsorát pedig pünkösdkor vettek először.