Hogy lett Jézus követője? Művészként is meg tudja élni a hitét?

Hívő családban nőttem fel. A szüleim és nagyszüleim is csodálatos példát állítottak elém egész életükkel, a mások iránt tanúsított önzetlen szeretetükkel. A nehéz időszakok ellenére valójában sohasem távolodtam el Istentől az életem folyamán. Így természetes, hogy soha nem hozok nagyobb döntést imádkozás nélkül.

Művészként pedig úgy tapasztaltam, hogy az alkotásokban mindig azok a dolgok jelennek meg, amelyek foglalkoztatják az embert. Több festményem készült a hittel kapcsolatban. Például a Lehajlás a földért című, amelyet sokszor újrafestettem, különböző variációk készültek rá, mert még nem adtam ki teljesen magamból.

Iskolában és táborokban is tanított. Mit gondol, milyen pluszt kapnak a diákok öntől?

Remélem, hogy tényleg át tudok adni nekik valami jót, amit magukkal vihetnek életük során. Tizenhat évig a Baár–Madas Református Gimnáziumban tanítottam rajzot és művészettörténetet – többnyire református fiataloknak. 1997 óta tartok alkotótáborokat, amelyekre eleinte csak a gimnáziumi tanítványaim jelentkeztek, mostanra azonban sokfelől jönnek. A táboroztatásban a gyermekeim is csatlakoztak hozzám, mivel mind a hárman jártasak különböző művészeti ágakban. Ezek az alkalmak nem hittantáborként vannak meghirdetve, ebédnél mégis keresztyén énekeket szoktunk énekelni, amit sokszor a még nem hívő gyerekek is várnak. A napközbeni foglalkozások közben és után lehetőség van hosszabban beszélgetni. Néha csak arra van szükségük, hogy meghallgassuk őket, de a régebbi táborokban többször hajnalig beszélgettünk, és vasárnap, az utolsó napon nagy szeretettel vártuk a táborozó gyerekeket az alkotásaik kiállítását megelőző istentiszteletre is. Sajnos a járvány óta viszont csak egynapos táborokat tartok.

Otthon is ilyen könnyen ment a keresztyén értékrend átadása a saját gyermekeinek? Van titkos módszere?

Szerintem fontos például látniuk a gyerekeinknek, hogy szeretettel viszonyulunk másokhoz, a kívülről jövőkhöz is. A vejem nem hívő családból jött, de látta, tapasztalta, hogy mi tényleg ebben élünk, most már sokszor ő kezdi az étkezés előtti imákat. Nekem is volt mit tanulnom a gyermekeimtől, a legkisebb lányom hatévesen sokszor húsz percen keresztül hangosan imádkozott, mindent elmondott Istennek. Csodálatos volt látni, hogy olyan fiatal korában is mekkora a hite. Mi, felnőttek sem mertük megzavarni közben.

Nemrég jelent meg az új könyve, Két víz között címmel. Miről szól?

Amikor még nem voltak helyrajzi számok Kisorosziban, az eltévedések elkerülése érdekében az ott megtelepedő vagy ott nyaraló írók, költők minden odalátogatót a lelkészhez küldtek útba igazításért. A parókián mindenkit szívesen fogadtunk, édesapám volt a lelkipásztor, ő irányította, vezette tovább az embereket. Sok különböző személyiséggel találkozott és ápolt jó kapcsolatot, akik gyerekként engem is inspiráltak, a hozzájuk kapcsolódó történeteket gyűjtöttem egybe. Sajnos sokszor vesznek el teljes életművek – főként festőké –, azonban egy-egy kiadvány segítségével legalább írott formában fennmarad a nevük és a történetük. Több településen is hasznos lenne ez a munka. Ki is derült, hány ember számára fontos ez a cél, hiszen rengetegen bátorítottak és támogattak. Az egyik legkedvesebb történetem ezzel kapcsolatban az, amikor egy ember Futaki Józsefhez, a kisoroszi helytörténészhez odalépve elmondta neki, hogy nem tud sokat adni, de szeretné segíteni a munkáját. Majd kivett egy ezrest a zsebéből. A mai napig nem tudjuk, ki volt... Hétévnyi gyűjtőmunkával és utánajárással készült el az esszékötet. Hatalmas áldás volt, hogy ennyi ember támogatott, és sikerült kiadni a könyvet. Hiszem, hogy amit Isten szeretne, az valóban teljesülni fog.