Ritka jó könyvet olvasok, címe: Csodálatos bolond. Endó Súszaku japán keresztyén író a szerző, akit itthon a Némaság című művéről ismerünk. A könyv alaphelyzete nem túl bonyolult. Kevéssel a második világháború után egy fiatal japán férfi levelet kap, hogy régi francia levelezőtársa meglátogatja. Gaston, az idegen, Napóleon leszármazottja, így az egész család lelkesen várja a híres sarjat. Majd megérkezik egy furcsa szerzet, meglehetősen csúnya, nagydarab, nem is okos, és nagyon különösen viselkedik.

Ahogy megy előre a történet, kikerekedik, hogy a főhős egyszerűen jó, de igazán és belülről, ösztönösen és tisztán. Minél több ember megismerésének vágya hajtotta ilyen messze földre, pedig alig beszéli a helyi nyelvet. Vágy van benne és nyitottság, megelőlegezett bizalom. Ez a különösség aztán szépen lassan a család minden tagját szembesíti magával, közben prostituáltak, társadalom peremén élő emberek, bűnözők és átlagemberek kerülnek kapcsolatba vele. És felfordul körülötte az élet. Sok nehézségen megy keresztül, van, hogy nincs hol aludnia, bántják is, de valahogy a jósága megváltoztatja a környezetét.

A regény egy sokkal nagyobb történet tükröződése. Súszaku úgy ír Jézusról, hogy a könyvben nem írja le ezt a nevet, de még az Isten szót sem. Akinek van füle, már az első oldalakon kihallja, kinek a követője a bumfordi, gyermeki lelkű idegen, aki tele van logikátlan szeretettel és érthetetlen bizalommal. A könyv példabeszéde arra mutat, amire az evangéliumok: amikor megjelent maga a Jóság a rossz által átformált világban, akkor felkavart maga körül mindent. Jézus, a könyvbéli Gaston mestere és nagytestvére maga is megtorpanásra késztetett mindenkit teljesen idegen, a világunktól elütő életformájával, amellyel megjelent Kapernaum utcáin, a galileai házakban, a hegyeken vagy a templom udvarában, Jeruzsálemben.