A XX. század előtt viszonylag kevés magyar élt Londonban és a Brit-szigetek más részein, de azok között, akiknek oda vezetett az útjuk, bizonyosan voltak reformátusok, hiszen már a XVIII. században megalakult Ficsor Ádám erdélyi származású, Genfben végzett lelkipásztor vezetésével az első magyar egyházközség Nyugat-Európában. Ez azonban valamikor a későbbiekben megszűnt, és legközelebb az 1848-as forradalom és szabadságharc körüli időkből tudhatjuk, hogy Pulszky Ferenc szükségesnek ítélte protestáns istentiszteletek tartását a londoni magyaroknak.

Az Egyesült Királyságban a XX. század elején viszonylag kevés magyar élt, a második világháború előtt nagyrészt egyedül vagy családjukkal szerencsét próbáló emberek költöztek ki, valamint néhányan, akik a nácizmus fenyegetése elől menekültek a szigetországba. Közöttük nem nagyon alakult ki magyar közösségi élet, és református istentiszteletek tartására is csak alkalmanként mutatkozott igény.

A második világháború után azonban főleg olyan hazánkfiai érkeztek az Egyesült Királyságba, akik Magyarországon kötődtek valamilyen gyülekezethez, és nemcsak pár évre érkeztek dolgozni, hanem a szovjetek és az egyre erősödő kommunista befolyás, majd az egypártrendszer elől menekültek el. Ők már hazájuktól távol is szerették volna magyarul hallgatni az Igét. A britek munkaerőként tekintettek rájuk, és tömegével vitték őket Angliába kétkezi munkásnak az ausztriai és németországi menekülttáborokból, azzal a feltétellel, hogy ha nem fizikai munkát végeznek az iparban, a mezőgazdaságban vagy a vasútnál, visszaküldik őket a kontinensre.

Az 1848-as szabadságharc közelgő századik évfordulója előtt fordultak Ravasz László püspökhöz az Egyesült Királyságban élő magyarok saját egyház alapításának a kérelmével. Az egyházi vezető az éppen Edinburghba, a skót misszióba induló Dobos Károly fasori lelkipásztort bízta meg a feladattal.

Rengeteg munkával segítette az alakuló gyülekezetet a szinte csak „átutazó” Dobos Károly, Doris Arrowsmith misszionárius és Thomas Coulter skót lelkipásztor, aki a két világháború között a Skót Egyház kolozsvári zsidómisszióját vezette. Több templomban is béreltek ekkor idősávokat istentiszteletekre és különféle programokra. A budapest-fasori gyülekezettől a kezdetekkor kapott úrvacsorai edényeket a mai napig használják.

1948. november 13-án megalakult az Angliai Magyar Református Egyház. Nagybaczoni Nagy Lajos volt a gyülekezet első lelkésze. A presbitériumban ott ült többek között Csűrös László, aki évtizedekig töltötte be a főgondnoki tisztséget, Tárcy Árpád, valamint Szentpétery Gyula, a Bethesda-kórház egykori sebészfőorvosa, ám ő végül Kasmírba ment egy miszsziós kórház vezetőjének.

A londoni istentiszteletek mellett több helyen megindultak az alkalmak, 1950-ben már Bradfordban, Derbyben, Oldhamben és Wolverhamptonban is. Mindegyikre több száz kilométerről is érkeztek hívek.

Nagybaczoni Nagy Lajost Vatai László lelkipásztor követte, de ő továbbköltözött az Egyesült Államokba. Amíg a gyülekezet nem talált új lelkészt, Kovách Ferenc nyugalmazott lelkipásztor szolgált. Aztán 1951-ben megérkezett Hollandiából Varga Sándor, aki 1989-ig végezte ezt a szolgálatot. 1970-től ott állt mellette felesége, a német származású Kostenbader Margot is.

Az 1956-os forradalom után az Egyesült Királyság körülbelül huszonháromezer magyart fogadott be, akik között szép számban akadtak reformátusok is. Varga Sándor azonnal felismerte, hogy ezek az emberek anyagi és lelki támogatásra szorulnak, és már 1956 karácsonya előtt körlevélben üdvözölte és hívta őket a gyülekezetbe. A British Council of Derby segélyalapja ekkortájt öt lelkészt és egy jóléti hivatalnokot fizetett egy évig, hogy a menekülttáborokban tudják látogatni a híveket.

A menekültek segítésében a gyülekezet tagjai is részt vettek: tolmácsoltak nekik, segítették ügyintézésüket a hatóságoknál. Varga Sándor lelkészt a Vöröskereszt is az egyik legaktívabb segítőjének nevezte. Szolgálata alatt egyébként majdnem végig a BBC-nek dolgozott félállásban, hogy megélhetését biztosítsa.