Tősgyökeres debreceni. A cívisvárosban született, iskoláit a felsőfokú tanulmányokig bezárólag itt végezte, a munkája is ehhez a városhoz kapcsolja. Milyen értékek vonzzák a kálvinista Rómához és vidékéhez?

Szeretem a biztonságot, az értékes, tartós dolgokat. Annyi minden köt Debrecenhez, hogy nem is tudnám máshol elképzelni az életemet. A kálvinista Rómához fűznek a gyermekkorom esztendői, az iskoláim, a rokonok, a barátok, az egyházi kötelékek, a börtönlelkészi szolgálatom évei, a zeneiskolai esztendők és a családom.

Negyven éve ismerjük egymást: pályakezdő tanárként én voltam az osztályfőnöke, 1986-ban, az érettségin nálam húzta a magyartételeket a Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma: Debreceni Egyetem) Gyakorló Gimnáziumában. Kérem, szóljon röviden arról az izgalmas folyamatról, hogyan vált a gyakorlóiskolai diákból teológushallgató, majd lelkész? Mikor kezdődött ez az elhívás?

A családban már volt református lelkipásztor: a nővérem és férje is. Mégsem gondoltam, hogy valaha belőlem is az válik. Kezdetben ugyanis növénytermesztő mérnökként végeztem Szarvason, majd vadgazda mérnökként a Debreceni Agrártudományi Egyetemen. Ám visszagondolva a békési városra, eszembe jut, hogy hasonló a pályám két iránya az iskola névadójáéhoz, Tessedik Sámueléhez: ő is egyszerre volt agrárszakember és evangélikus lelkész.

Másfelől meghatározónak bizonyult a későbbiek szempontjából az egyetemi tanulmányaim megkezdése előtti kötelező sorkatonai év. Dandárbizalminak választottak a velem együtt szolgálók, és akkor, ott, Debrecenben érlelődött meg bennem az elhívás a lelkipásztori szolgálatra. Csendes gimnazistaként emlékszem magamra. Még az órai jelentkezés sem ment könnyen... Az irodalomdolgozatokra készülés sem volt az erősségem. Isten furcsa fintora, hogy az ilyen értelemben alkalmatlant hívta el a szolgálatra. Ma már azonban, amikor felmegyek a szószékre, nem okoz gondot a fogalmazás, már a Szentlélek szól általam.

Rejlettek már akkor is mélységek a csendessége mögött... Megítélése szerint mennyire bizonyultak jó iskolának a jelen szolgálata eredményességéhez a gyülekezeti lelkészévek? S a börtönlelkészi tapasztalatainak mennyire látta hasznát a települési lelkipásztorságban?

A gyülekezeti lelkipásztori élet folyamán szerzett ismeretek szilárd hátteret teremtenek a helytálláshoz a börtönlelkészi szolgálatban. Mert alapos, mély gyakorlati teológiai ismeretekkel, etikai és dogmatikai tudással kell rendelkezni ahhoz, hogy az intézeti világ közegében ne vesszen el az evangélium üzenete. Jézus Krisztus az a biztos alap, erre naponta tudok építeni. A börtönlelkészi hivatás olyan aktuális ismeretekkel vértezett fel, amelyeket fel tudok használni a gyülekezeti adminisztrációs feladatokban, például a pályázatírás során. Megtanultam a határidő pontos betartását, a feszes, precíz munkavégzést. Ez követelmény a büntetés-végrehajtási (bv.) intézetben. Sokszor mondom, a gyülekezeti tagokat nem elég megbízni a feladattal, segíteni is kell az elvégzését. Időnként pedig ellenőrizni is, sikerül-e az elvárásnak megfelelő teljesítményt nyújtani.

Lakóhelyük, Tetétlen gyülekezetének vezetésében a szintén lelkész felesége, Juliánna váltotta önt. Biztos vagyok benne: a küldetésük közös örömei mellett kezdettől: a ’90-es évek eleje óta rengeteget segítenek egymásnak a napi munkagondok leküzdésében. Hogyan kell elképzelni egy rendkívül tevékeny lelkész házaspár együttműködését, lelki-szakmai egymásra hatását?

Egymást kiegészítve végezzük a szolgálatot. Együtt mentünk ki az esztári gyülekezetbe 1993-ban, akkor kezdtem a teológiai tanulmányaimat. Van, amiben a feleségem meglátásai az erősebbek, és van, amiben a mai napig én egészítem ki a szolgálatokat. Sokat segített a gyülekezeti életben a zenei tudásom. Hiányoznak azok az évek, amikor együtt mentünk hittanórákat tartani az óvodába, iskolába.

Közösen végeztük a temetési szolgálatokat. Miután teljes munkaidős lettem a börtönszolgálatban, ennek a lehetősége szinte megszűnt. Egymás támogatása nélkül nagyon nehéz lett volna a harminc gyülekezeti évet eredményesen végigszolgálni.

Hitben nevelt négy gyermekük közül ki milyen érdeklődésű? Valamelyikük folytatni készül-e a szülei misszióját?

Barna fiam állattenyésztő mérnökként végzett, egy hűtéstechnikai cég munkatársa. Anna lányom a Debreceni Egyetem (DE) anglisztika szakán végzett. Balázs a DE Gazdaságtudományi Karának elsőéves hallgatója, Zsófi pedig a Debreceni Református Kollégium (DRK) Dóczy Gimnáziumának frissen végzett diákja. Imádkozunk, hogy valamelyikük a lelkipásztori hivatást válassza… Az elhívás még nem érkezett el. Gyermekeink, mondhatni, a gyülekezetekben nőttek fel, a lelkészgyermekség minden örömével és nehézségével.

Hosszú évek tapasztalatai alapján: az ön számára melyek voltak a legnagyobb próbatételek a települési lelkészségben, illetve melyek a börtönlelkészi szolgálatban? Másfelől: mi az, ami igazán felemelő e két szolgálatban?

Három gyülekezetben szolgáltunk eddig. Az egyházi épületek állapotának javítása mindig nagy próbatétel volt számunkra. A templom, a parókiák felújítása, a pályázatok összeállítása, lezárása sok-sok feladatot adott. Az utóbbi években az egyik pályázatból folyamatosan megyünk a másikba. A szép és tragikus emlékek váltakozása együtt jár e szolgálattal. Örömteli minden gyülekezetben a gyermekekkel és az ifjúsággal foglalkozni: a hittanórák, a konfirmációk, a nyári táborok. Hittanos óvodásunk és általános iskolásunk koporsója mellett megállni volt a legnehezebb. Képzett zongoristaként kántori szolgálatot is végeztem a gyülekezetünkben, Tiszacsegén a Cantare női kórust zongorán kísértem, sok szép emlék és fellépés jut erről eszembe. Aktívan részt vállaltunk a gyermekmisszióban, a társadalom peremére szorultak lelkigondozásában. A börtönben nem egyszerű feladat a Magyarországi Református Egyházat egy személyben méltón képviselni mind a személyi állomány, mind a fogvatartottak előtt.